Mi nem volt még soha Depeche Mode lemezen, és ezután se lesz soha többé? Hát az, hogy két Martin-dal következzék egymás után! A következő dal, a SOMETIMES esetében pedig ez történik: egy meglepő, "sometimes"-t éneklő Louis Armstrong hangminta után (ami a "Sometimes I Feel Like A Motherless Child" című dalból származik) olyasféle hang hallatszik, mintha egy templomban leülnének a hívek, majd pedig máris jön egy igencsak Somebody-ra emlékeztető zongoradallam. Jön Martin szövege, rendkívül erősen megvisszhangosítva (több másodperces késéssel érkezik csak meg a visszhang számunkra). Ez egy hasonlóan érzékeny és őszinte dal, mint a Somebody: a dalszerző bevallja, hogy néha elég idegesítő, sőt, kínos is lehet, de bizony néha a másik is ilyen... Majd egy kellemetlen fordulat következik: a gyönyörű dal egy popos, lágy "uuuuh sometimes"-kanyarral lezárul kevesebb, mint 2 perc alatt, ezzel elvéve a lehetőséget, hogy egy második Somebody váljék belőle, valamint torzó mivoltával örök célpontja lesz a "mit kellett volna lehagyni a Black Celebration" elnevezésű, DM rajongók körében viszonylag népszerű játéknak. Nagy eltékozolt lehetőség, ugyanis ez a dal: csodálatos, de a visszhang-effekt túltolása, és a dal kettévágása csak fájdalmasabbá teszi a kihagyott ziccert.
