A My Nerd World Podcast gazdája, Jon Justice hallotta már a Memento Mori-t, és az alábbi műsorban hosszasan részletezi is a benyomásait. Ezekből kigyűjtöttem most a számomra legérdekesebb gondolatokat. FIGYELEM, tehát SPOILER következik: Jon Justice a Memento Mori album dalairól mesél. Ha ezekről nem szeretnél hallani, vagy nem akarod, hogy bármilyen más vélemény befolyásolja az első hallgatás után alkotott véleményedet, akkor ne olvass tovább!
-------
Az a produkciós team, aki a Memento Mori-n dolgozott (Dave, Martin, Richard Butler, James Ford, Marta Salogni) a legjobb, mióta Alan kivált a bandából és Flood volt a producer. Van benne sok a Black Celebration hangulatából, de sokszor a Songs Of Faith And Devotion és az Ultra is beugorhat. Martin közös vokálja Dave-vel jóval többször tűnik fel, mint az elmúlt néhány lemezen. Olyasmi néha a album, mintha egyfajta tiszteletadás lenne a saját karrierjük előtt (pl. I Feel You fékcsikorgó effektje is feltűnik). A lemez kb. 48 perces. Az album szövegei egységesek, és elengedték az előző album politikai megközelítését.
My Cosmos Is Mine:
Sötét, vésztósló, éteri nyitány. Welcome To My World-re emlékeztet a lüktetésében, de annál sokkal jobb. A tempó lassú, a szöveg mély, a hangzás rétegezett. Van egyfajta Ultra-hangulata. Az a pillanat, amikor Martin megjelenik a dalban, egy új szintre emeli a dalt. Ennek a dalnak a végét hallhattuk a Ghosts Again előtt az októberi berlini sajtótájékoztatón, bár kicsit eltérő verzióban. Könnyen elképzelhető, hogy a Memento Mori Touron ez lesz a nyitódal.
Wagging Tongue:
Jobb, mint a koncertverzió. A szöveg elég rövidke. Dave kicsit máshogy énekel, ahogy megszokhattuk. Van egy nagyon jó középrésze, de ezenkívül eléggé ugyanúgy megy végig, ahogy elkezdődött. Nem kiemelkedő dal (10-ből 6,5), és meglepődne, ha ebből kislemez lenne.
Ghosts Again:
Egyértelmű, hogy miért kislemez. Kiemelkedő dal, és jól illeszkedik az album egészébe. Ezt leszámítva a People Are Good lehet még kislemez. 10/10
Don't Say You Love Me:
Fantasztikus. Érdekes szöveg, Dave vokálja kiváló. Olyan dalokra emlékezteti, mint a The Love Thieves, vagy (kiteljesedésében) az In Your Room, de ez finom és visszafogott. Kicsit a Poison Heart-ra is emlékeztet drámaiságában. 10/10
My Favourite Stranger:
Sokkal jobb, mint az élő változata. Az A Pain That I'm Used To újkori koncertverziójára emlékeztet. Fejhallgatóval sok zenei finomság kihallható a háttérből. A szöveg ismét nem annyira cizellált. Van egy nagyon "utazós" középrésze. 8/10
Soul With Me:
Az egyetlen Martin által énekelt dal a lemezen. A legjobb a Home óta. Úgy hangzik, mint valami a hetvenes évekből. Erősen filmes hangulatú és nagyon felemelő. Van egy zenei váltás a refrénben, amit nem is tud hirtelen mihez hasonlítani. Másokat a Jezebel-re és a Comatose-ra is emlékeztet. Szintén 10/10
Caroline's Monkey:
Egy nagyon eltérő dal az eddigi Depeche-hangzástól. Mintha egy tiszteletadás lenne a The Cure felé, különösen a Disintegraion című dalra. Dave és Martin együtt énekel a refrénben. Ahogy a "sometimes"-t kiéneklik, olyan, mintha a Clean-t idéznék meg. 8/10
Before We Drown:
Egy Dave, Peter Gordeno és Christian Eigner által szerzett dal. Lassú dal, Dave egyik legjobb dala. Egy pillanatban Martin is megjelenik a vokálban. A szövegben az I Am You-ra emlékeztet. Szépen építkezik, a szintetizátor fantasztikus. 10/10
People Are Good:
Képtelen vagyok nem meghallgatni újra és újra. Valószínűleg megosztó lesz, sokan utálni fogják, sokan viszont imádni. Ebben szerepel az I Feel You fékcsikorgós effektje, de mintha amúgy egy kiadatlan dal lenne Construction Time Again-Some Great Reward korszakból. Ez a "legdepesmódosabb" dal, amit az elmúlt 30 évben készítettek. Dave úgy énekel, mintha huszonéves lenne. Mintha Martin meg akarta volna írni a People Are People jobb változatát. Beugorhat még a Something To Do, az Everything Counts, az And Then, vagy a Now This Is Fun is. Imádja ezt a dalt. Ha ez lenne az albumzáró és 9 dalos lenne a lemez, tökéletesen elégedett lenne, és alig várja, hogy mások is hallhassák. A szöveg kicsit butácska, 10/10
Always You:
Van egyfajta finom, de mégis cool hangulata. Talán a leginkább skippelhető dal a lemezen. Néhány pillanatban a Secret To The End-re emlékeztet. Kicsit B-oldalas érzete van. Jó a szintirésze. 10/5,5
Never Let Me Go:
Gyors, érdekes gitárjátékkal. Olyan dalokra emlékezteti, mint a Soothe My Soul, a So Much Love, a Soft Touch/Raw Nerve, de ezeknél jobb. A gitár a Fragile Tension-re hajaz. Működik, de nem kiemelkedő. 10/7
Speak To Me:
Több hallgatás után kezd a szívéhez nőni. Lassú ballada, Dave énekli, és a leginkább Dave-es dal a lemezen, a Stay című Paper Monsters dalra emlékeztet, de annál jobb. Dave hangja erős, erőteljes. Ez az a dal, amit James Ford-dal és Marta Salogni-val készítettek. A zene baljós hangulata és Dave gyengéd éneke érdekes kontrasztot teremt. Eredetileg hetest adott volna, de most, több hallgatás után 8/10
(gyorsan összeállítottam egy Spotify playlistet, hogy mely dalokra emlékeztetik a szerzőt a Memento Mori dalai � )
