A The Singles Tour tehát Észtországban, Tartuban kezdődött 25 évvel ezelőtt, ez volt a Depeche Mode nagy visszatérő koncertje. Fesztiválfellépés volt, a Song Festival Grounds elnevezésű eseményen léptek fel a fiúk. A koncert váratlan hidegben zajlott, ami látszik is a felvételeken. A turné elehi hibák előjöttek: Dave az In Your Room-ban a harmadik versszak helyett még egyszer a másodikat énekelte, az I Feel You-ban jónéhány szót kihagyott, egyszer pedig még Martin mikrofonja is elromlott a Home elején. A lenti teljes videófelvételen ezek láthatóak is, noha igencsak "vibrál", ugrál a kamera.
A The Singles Tour legkellemesebb meglepetése a gondosan és bőségesen vezetett turnénaplók voltak. Azért a többes szám, mert a turné első, európai szakaszán két párhuzamosan létező turnénapló is létezett. Az egyik Jez Webb (Martin gitártechnikusa, és a DM crew régi tagja) nevéhez fűződik, míg a másikat Jody Hardy (a turné későbbi szakaszán pedig Daniel THE BRAT Barassi). Jody a DM sajtósa/promóciósa volt, és bejárása volt a "kulisszák mögé" is.
Nézzük, mit írtak!
Jez Webb: "Négy év telt el az utolsó Depeche Mode-turné után, még az istenek is mosolyognak. A Nap a Song Festival Grounds néven ismert szabadtéri betontálra süt, sőt, még egy raj pillangó is leszállít a színpadra - egyikük a hangpróba során Martin vállán landolt. A hosszú koncertszünet azt jelenti, hogy a srácoknak idő kell, hogy bemelegedjenek... mármint szó szerint is, mert a meleg napos idő rég elmúlt. A koncert felénél Dave kijött hozzánk: "Jó a közönség ma... és mennyi zászló! Asszem elkapok egy brit zászlót és magamra tekerem". Szép, hazafias gondolat, Dave. "Nem igazán, csak az van legközelebb és kurvára fázom!". Első koncerthez képest egészen jó volt ez - az újoncaink, Peter Gordeno (billentyű), Christian Eigner (dobok), valamint Janet és Jordan (háttérvonák) kipipálhatják első Depeche Mode fellépésüket, jól vették az akadályt.
Jody Hardy pedig így írt: "Ma avattuk fel a magánrepülőgépünket, és a vége felé kicsit döcögős volt, de nem volt baj, túléltük... Kicsit aggódtam, de a légiutaskísérőnk (Eva) csodálatos volt. A koncerthelyszínnél volt egy meet&greet, és a helyi rajongók nagyon udvariasak voltak. Odajöttek, dedikáltatták a képeket, majd szépen háttérbe húzódtak. Biztos vagyok benne, hogy máshol nem egészen így lesz... Este pedig 12 000 rajongó volt itt, akik teljesen megőrültek! Már fél órával a zenekar színpadra lépése előtt azt skandálták, hogy "Depeche Mode!". Dave és a zenekar zseniális volt. Itt, ahol írok, most 6 fok van, kint a színpadon pedig csontig hatoló a hideg. Kint vagy a szabadban, hideg van, látszik a leheleted."
Nézzük, Dave és a zenekar hogy küzdött meg a 25 évvel ezelőtti észtországi hideggel! Teljes koncertfelvétel: