Az 1994-es Exotic/US Summer Touron is természetesen minden egyes koncerten volt Walking In My Shoes, szintén kb. a setlist egyharmadánál hangzott el mindegyik koncerten. Ugyanazt a változatot hallhattuk, mint a Devotional Touron - kisebb meglepetésre Alan ebben a verzióban sem dobolt. A legendás "Walking In My Boots" bootlegről, azaz az 1994-es san franciscoi koncertről következzék a dal audio változata:
Depeche Mode összes
Walking In My Shoes koncertváltozatok, 1993
És akkor most pedig nézzük a Walking In My Shoes koncertverzióit! A dalt egyetlen kivétellel minden egyes Depeche Mode koncerten (tehát nem promóciós fellépésen, vagy az Ultra Partykon) játszották; az egyetlen kivétel 2013 május 29., London, második este. Nemcsak minden DM koncerten volt, hanem még Martin és Dave is minden egyes alkalommal játszotta, amikor szólóturnéra indult - ez utóbbi tendencia aztán az Imposter Touron megdőlt. Sőt, még Alan is belevette a dalt a repertoárba a Selected Tour második felében... ma pedig szépen végigvesszük ezeket a verziókat!
Az első természetesen a Devotional Touron játszott változat, ami aztán sok későbbi verziónak szolgált alapjául. Ez egy hosszú, "trip-hopos" bevezetővel szolgálóverzió, ami jócskán merített a Grungy Gonads mixből! Még Ennio Morricone dallama is felcsendül - aztán átváltunk nagyjából a kislemezváltozatra. Szinte szokatlan látni, hogy Alan nem dobol a dalban, csak szintetizátorokkal adják elő a számot. A háttérvetítés örökké emlékezetes marad a klipből származó rémalakokkal. A Walking In My Shoes a setlist kb. harmadánál csendült fel, ami nagyjából a bérelt helyének számít azóta is a setlistben (a Global Spirit Tour kivételével). Nekem a koncertváltozat egy kicsit elvesz az albumverzió összetettségéből, panaszosságából, de ez nem von le semmit az értékéből. A dal végén aztán visszatérünk a Grungy Gonads mix lezárására, még egyszer felcsendül a Morricone-dallam, és így ér véget a koncertváltozat.
Strangelove-jubileum!
Ma, mielőtt rátérnénk a 30 éves Walking In My Shoes koncertváltozataira, következzék a mai jubiláló kislemez: ez a STRANGELOVE, ami a korábbi közhiedelemmel ellentétben nem április 13.-án, hanem április 27.-én került a boltokba.
Bombameglepetés a 10 évvel ezelőtti Troubadour-fellépésen
És még egy kerek jubileum mára: 10 éve Los Angelesben, a The Troubadour nevű klubban játszott a Depeche Mode, a KROQ rádió egy speciális, zártkörű buliján. A tízszámos fellépés bombameglepetést hozott: Martin ugyanis a korábban soha nem énekelt közönségkedvencet, a BUT NOT TONIGHT című dalt adta elő. Ekkor még nem hittük volna, hogy a dal kifejezetten sokszor fog elhangzani a turné során, sőt, még a Live In Berlin című hivatalos koncertkiadványra is felkerül. Ha azt mondom, hogy frenetikus siker fogadta a dalt, akkor semmit sem mondok ;)
A Condemnation Martintól, 2003-ból
20 éve Martin Hamburgban lépett fel az A Night With Martin L. Gore koncertsorozat harmadik állomásán. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a turnéján eljátszotta a CONDEMNATION-t; a DM Live Wiki szerint nem volt tervben a dal, de annyira jó hangulatú volt a fellépés, hogy spontán döntött úgy Martin és Peter Gordeno, hogy eljátsszák a dalt (szintén a DM Live Wiki szerint volt egy tévesztés is az In My Time Of Dying című dal előadása közben, szintén Gordeno segítette ki Martint). A koncert természetesen meghallgatható és tölthető az említett oldalról.
41 éves a The Meaning Of Love!
A Depeche Mode két, hangulatában talán legtávolabb eső kislemeze egyaránt április 26.-án jelent meg. Nemcsak a Walking In My Shoes, hanem a THE MEANING OF LOVE is ma debütál tehát!
Bono megindító szavai a Walking In My Shoes-ról
A Walking In My Shoes-t a U2 énekese, Bono is beválogatta a "60 dal, ami megváltoztatta az életemet" playlistjére. A frontember szívhez szóló szavakkal emlékezett meg a dalról. Jellegzetesen terjengős, rajongástól átitatott szavait megpróbálom visszaadni:
"Kedves Andy, Martin, Dave és Alan
Ez egy mélyen megindító és mélyen ható dal, főleg, ha már megtettél 1-2 mérföldet a sötét és furcsa személyes utadon... Itt nincs kettősség a szombat esti buli és a vasárnap reggeli józanodás között.
Egy teljesen egyedülálló, igazi európai elektronikus fúzió ez a blues-zal és a gospel-lel, ahol a dal szereplője az ellentmondást őszintén felvállalja és a puszta tényeket feltárja... ki előtt?
Isten előtt?
Előtted?
Előttem?
Az Énekes előtt?
Számomra olyan ez a dal, mint egy zsoltár... vagy olyasmi, mint Richard Aschcroft: Urban Hymns című lemezéről egy dal...
Egy fémes kiütés, amit egy könyörgő ének visz be...
Egy nyers és gyönyörű vallomás a gyógyulás és az együttérzés szükségességéről. És persze érszem benne Flood-ot, érzem Spike-ot, dicsőséges honfitársaitokat ebben a szuperszonikus szárnyalásban.
A rajongótok,
Bono"
David McElroy írása a 30 éves Walking In My Shoes kislemezről
David McElroy a Walking In My Shoes-ról is kiválót írt az Almost Predictable Almost blogon. A jópofáskodó, The Meaning Of Love-ot idéző kezdést kivételesen kihagyom (később eleget élcelődik a Hole To Feed-en úgyis), de amúgy itt a cikkjének a fordítása:
"A Walking In My Shoes, azaz BONG22, a Songs Of Faith And Devotion második kislemeze volt, és 1993. április 26-án jelent meg. Sokak számára már az album egyik csúcspontja volt, és ez a dal sok Depeche Mode-rajongónak régóta a kedvence. Az angol zenei sajtó azonban a szokásos formáját hozta.
NME: „Kis könyvecskének álcázott kislemez egy csomó ostoba, videókból kivett képpel. Leginkább az ellenállhatatlanul hangulatos Songs Of Faith And Devotion album részeként élvezhető, nem pedig ebben a formában, mivel kislemeznek nem elég kimagasló. Mindenesetre hátborzongató és erőteljes.”
Melody Maker: „Ugyan már, srácok! Mindnyájan láttuk az Enjoy The Silence videóját egy pár éve, amin a láthatóan megtébolyodott Dave Gahan Knut királyt játszotta. Mostanra nyilvánvalóan teljesen becsavarodott, és be kellett zárni. De tényleg azt hittétek, hogy nem fogjuk észrevenni, ha a Zodiac Mindwarp-pal helyettesítitek? Hogy ne ítéljük meg túl keményen, Dave/Zod azt hozza fel mentségül, milyen elképzelhetetlenül nehéz a fiatalok és ízlésficamban szenvedők nemzetközi popsztárjának és szexszimbólumának élete. A hajléktalanok szíve most biztosan megszakad.”
Nekem azt tanították, hogy ha nem tudok szépet mondani, akkor egyáltalán ne mondjak semmit, úgyhogy nem fogom kommentálni ezt az őrültséget.
Mint legutóbb láttuk, az egész Songs Of Faith And Devotion korszakban csak egy stúdióbeli promóciós megjelenés volt, így nincs Top Of The Pops megjelenés, amit itt boncolgathatnánk. Bónuszként élvezzük tehát a dal 2009-es előadását a Later....With Jools Holland című műsorban, amely egyedülálló, mivel Martin és Andy túl elfoglalt volt ahhoz, hogy a tévében lépjen fel, így Dame Barbara Cartland és Elton John helyettesítette őket egyetlen estére...
A kislemez volt az egyetlen a négy Songs Of Faith And Devotion kislemez közül, amely nem jutott be a brit Top 10-be, annak ellenére, hogy vitathatatlanul a legjobb volt a négyből. A 22. helyen lépett a slágerlistákra, a 14. helyig emelkedett, majd visszaesett, először a 41. helyre, majd még az Úr is elpirult, amikor egyenesen a 61. helyre zuhant, hogy aztán ezt követően a slágerlisták utáni sötétségbe zuhanjon. Gyenge szereplés egy hatalmas daltól.
És hogy milyen hatalmas dal ez, azt az is bizonyítja, hogy a Walking In My Shoes 1993 óta a Depeche Mode koncertjeinek egyik alapdarabja, és azóta 786 alkalommal játszotta a zenekar minden turnéján. A pedánsok kedvéért, akik a ceruzájukat hegyezik, az Ultra partik kivételével. Tudom, hogy azok valójában nem voltak turnék, de valamelyikőtök mindig rámutat valami hasonlóra, így minden lehetőséget le kell fednem. Ez nem könnyű, tudjátok meg. Rohadt Depeche Mode rajongók. (David még így is téved, mivel egyetlen koncerten, a 2013 május 29.-ei londoni fellépésen nem játszották a Walking In My Shoest - a ford.). Tudom, hogy unalmas, de a Devotional-verzió még mindig a kedvencem. Ez egy kimagasló változata a dalnak egy mentális videóval, amelyet a mentális színpadkép mentális képernyőin játszanak le. Dicsőséges. Azóta minden turnéval egyre hangosabbak a dobok, de még mindig nem vonnak le abból az erőből, amit ez a dal sugároz az élő fellépéseik alkalmával, Ez egy nagyon-nagyon különleges dal.
Ennek a dalnak természetesen volt egy B-oldalasa is, és mára ez is klasszikussá vált. A My Joy egy csodálatos dal, amelyről sok éven át meg voltam győződve, hogy a refrénben az hangzik el, hogy "I'm not about to know... you move me". Ha elgondolkodtam volna rajta, persze, rájöttem volna, hogy valójában az hangzik el, hogy "I'm not a mountain, no, you move me", aminek több értelme van, legalábbis bizonyos értelemben. Ez egy olyan dal, amelyről sokan (például Kevin May, a hamarosan megjelenő, több részletet is tartalmazó Halo című könyv társszerzője úgy érzi, hogy helyet érdemelt volna a Songs Of Faith And Devotion albumon is. Kevin azonban elfogult, mivel szinte riasztó módon szereti ezt a dalt. Az ember persze elgondolkodik azon, hogy hogyan hangzott volna az album ezzel a dallal, mondjuk a Get Right With Me helyett. Nekem azonban mindkét dal tetszik, úgyhogy nem bolygatom ezt a kérdést. A My Joy-t soha nem játszották élőben, és legyünk őszinték, soha nem is fogják. Sajnálom, Kevin.
A klip:
Azután, hogy az I Feel You-ban az 1980-as évek szitkom-sztárjai a szakállas Dave mellett tűntek fel, mi várhat ránk a következőkben? A Bread szereplői billentyűs hangszereken játszanak Fletch-csel? Szerencsére nem. Ehelyett, - teljesen logikusan, - a zenekar a korcsolyázó csirkefejű szörnyek felé fordult. Ez volt a legkézenfekvőbb lépés.
Dave-vel nyitunk, aki egy nagyon kellemetlennek tűnő szoba sarkában kuporog, és szégyenkezve néz. Nem csoda. Épp az imént játszotta le a zenekarnak a Hole To Feed demóját, mire ők követelték, hogy menjen, álljon a szoba sarkába, és tényleg gondolkodjon el azon, hogy mit tett. Nem voltak dühösek, csak úgy érezték, hogy cserben hagyta őket. Gyorsan csatlakozik hozzá két ember, akiknek a nagy Walking In My Shoes csirkeállat feje van a fejükön, és mindketten köntösben vannak, úgyhogy nincs itt semmi látnivaló. Dave valamifajta papként szerepel, majd pedig elviharzik, elmosódik és vörösre vált át, és énekelni kezd a két csirkefejű fenevad és a Nagy Kastély előtt. Mostanra már jó hangulatban volt, és ha eléggé megnézzük, akkor valójában nem azt mimikálja, hogy "I would tell you about the things they put me through", hanem inkább azt, hogy "We are here, we can love, we share something".
A pap újra megjelenik, és látható, amint felolvassa a 34 további könyv egyikét, amelyek később a Sounds Of The Universe deluxe boxsetben szerepelnek. Ezután csatlakozik hozzá egy női kolléga, és félénken, és meglehetősen kedvesen fogják egymás kezét, miközben Dave folytatja egyszemélyes énekes tiltakozását. Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy nem fogok elkezdeni beszélni a videóban szereplő extrákról, mivel ez egyszerűen nem lenne fair. Elég sok Depeche koncerten voltam már ahhoz, hogy bőven lássam magukat bennük. Emberek üvegházakban, meg ilyenek.
Ahogy az első refrén megérkezik, látjuk az egész stábot Dave Nagy Kastélyának lépcsőjén, ahogy a dal lejátszása közben azt éneklik, hogy "Words can leave you broken inside". A flörtölő papok tovább flörtölnek, és mindenki folyamatosan sunyi módon néz körül. Mindannyian hallják, amit Dave énekel - csak nem hiszik el. Egy kérdés azonban előtolakodik - hol van a másik három?
Nos, egy perc és harminc másodperc múlva megtudjuk. Emlékeztek még az élénk basildoni Boyzone-ra, akiket az Everything Counts klipjében láttunk, amint énekelnek és ringatóznak, miközben vidáman énekelnek? Nos, tíz évvel később idősebbek, szerencsétlenebbek, ráadásul határozottan másnaposak. Ebben az állapotban látjuk őket, bebörtönözve a Dave "Hole to Feed" Sarkában. Dave felbukkan, majd Alant látjuk egyedül, aki úgy néz ki, mint egy kicsit szerencsétlen bábu, akinek elvágták a zsinórjait.
A Basildon Boyzone ezután ismét felbukkan, ezúttal meztelen nőkkel a térdükön ülve, miközben az erkölcs joggal emeli fel rájuk a szemöldökét. Dave elhatározza, hogy ez az egész róla fog szólni, ezért a Nagy Kastély elejét a Hole To Feed - The Musical díszletévé változtatja, és látjuk, hogy az egész stáb újra feláll, miközben ő énekli a Hole To Feed ("Shame has a hold, that's kept us frozen"). A musical hangulatát Gore osztálybohóc megzavarja, aki az arcát a kamerának nyomja. Viselkedj Gore, csak bátorítod a többieket....oh ÁLLJ LE Fletcher és Wilder. Menjetek vissza a Hole To Feed Sarokba.
Két perc 48 másodpercnél Dave bemutatja a Hole To Feed - The Musical fináléját, amikor a korcsolyázós jelenet kezdődik. Ahogy felemeli a karját, a két flörtölő pap felveszi a csirkeállat fejét, és korcsolyázni kezd. Gore és Fletcher jogosan kerül vissza a Hole To Feed sarokba, és a papok végre összeházasodnak a szereplők és a két csirkefejű fenevad előtt. Ez az esküvő, amiről mindenki álmodik. A videó úgy ér véget, hogy a boldog pár korcsolyázik Dave Nagy Kastélya előtt.
Tudjátok mit? Évek óta először megnézni ezt a videót tényleg megható volt. Micsoda videó és micsoda dal. Ahogy írom, úgy érzem magam, mint amikor először hallottam ezt a számot. Ez egy hihetetlenül megható dal, és most úgy érzem, hogy van valami a szememben. Micsoda különleges zenekar."
Walking In My Shoes demó - Daniel Miller és Flood fanyalgása
Itt pedig a WALKING IN MY SHOES (DEMO), ami a 2009-es Sounds Of The Universe egyik bónusz CD-jén látott napvilágot. A Martin által énekelt dal jóval poposabb, mint amit az albumon hallhatunk, egyúttal ismét megmutatja, hogy mi volt az áthághatatlan különbség a dalközpontú Martin és a produkció-központú Alan között.
Számomra összehasonlíthatatlanul jobb az albumváltozat, de meglepő módon Daniel Miller teljesen más véleményen van: ""Emlékszem, hogy rengeteget beszélgettünk a Walking In My Shoes-ról. Mindenki más véleménnyel volt róla. A demó, első hallásra egy tökéletes pop szám volt Martin tollából, de a módszer, ahogy be lett fejezve, az majdnem egy szándékos kísérlet volt arra, hogy ez még véletlenül se így legyen. Ez egy tipikus hiba, amit a lemezcégek elkövetnek. Sohase mondd, hogy ez lesz a kislemez, mert a zenekar ellen fog állni. Személy szerint nem hiszem ,hogy ez a dal elérte volna a benne lévő potenciált. A demó lelke valahogy elveszett."
Kisebb meglepetésre Flood véleménye is vegyes: "Például azt gondolom, hogy a Walking In My Shoes egy fantasztikus dal, de soha nem sikerült kitalálnunk, hogyan kellebe befejezni. A számmal kapcsolatos érzéseimet nyilvánvalan erősíti ennek az időszaknak az emléke, hisz az lett a vége, hogy sok különböző változatot illesztettünk eggyé. Van valami befejezetlen érzésem a lemezzel kapcsolatban, ami jól tükrözi az összevisszaságot, ami akkoriban jellemezte az egyedi véleményeket." (az idézetek Steve Malins: Black Celebration című könyvéből származik).
A véletlenszerű szőnyegből a rövidebbik
És létezik egy valamivel rövidebb változat is a Véletlenszerű Szőnyegből: ez a WALKING IN MY SHOES (RANDOM CARPET MIX US EDIT). Csak a 30 éves jubileum miatt megyünk be ennyire a részletekbe ;)