Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Alan Wilder

2022. január 18. - Szigi.

Alan Charles Wilder, Albert és Kathleen három gyermeke közül a legfiatalabb, a nyugat-londoni Hammersmithben született, 1959. június 1-jén. A Wilder család kétségtelenül zenészcsalád volt, így aztán az ifjú Alant semmi sem mentette meg attól, hogy két bátyja, Stephen és Andrew nyomdokába lépjen, és zongorázni kezdjen.

„Két bátyám klasszikus zenét tanult - mondja Alan. - Egyikük kiváló zongorista, énekeseket kísér, a másik Finnországban tanít. Öt és hét évvel idősebbek, így aztán engem is gyötörtek egy kicsit unalmukban, de azt hiszem, akkor még túl fiatal voltam hozzá.”

A jól tanuló fiú a Du Cane Roadon található St. Clement Dane általános iskolába járt London Shepherd Bush kerületében, és a zenében már tizenegy évesen megelőzte az osztálytársait. Noha az iskola csak pár lépésre volt a Wormwood Scrubs börtöntől, mégis fényévnyivel jobb volt a Laindon High Roadnál és abasildoni Nicholas Comprehensive-nél. Alan Wilder hamarosan megtanult fuvolázni és zongorázni, majd lelkes tagja lett az iskola zenekarának és rézfúvósegyüttesének. A zongoraórákon a legmagasabb osztályzatot kapta, ami komoly hatással volt iskola utáni karrierjére.

És hogy milyen volt a fiatal Alan Wilder? "Bunkó voltam, kócos, ellenszenves, arrogáns és elpirultam a lányok előtt."

Annak ellenére, hogy teljesítette az akkori gimnáziumi felvételi követelményeket, Alan nem érezte magát a szó hagyományos értelmében vett diáknak. „A St. Clement Dane gimnáziumba mentem Hammersmithbe, amely jó iskola, de mégsem érdekelt a dolog - mesélte. - Letettem három vizsgát közepes eredménnyel művészeti tantárgyakban. Szerettem a zenét és a nyelveket, de zongoraórákra csak kényszerből jártam.”

A Wilder család legkisebb csemetéjének egyéb iskolán kívüli kötelezettségei is voltak. Az egyik ilyen ad magyarázatot a szervezett vallásgyakorlással szembeni idegenkedésére: „Minden vasárnap, egészen tizenhat éves koromig, baptista templomba kellett járnom apámmal. Ez a legbiztosabb módja, hogy egy tizenévest egész életére elfordítsanak a vallástól.”

Az iskola aztán hamar nyűggé vált. „Tinédzserként nem tudtam komolyan venni a sulit - nem erre lett volna szükségem akkoriban. Máson járt az agyam. Az egyetlen dolog, amiben kitűntem, a zene volt, ami szinte ösztönösen ment. Bár az is igaz, hogy bátyáim sokkal jobb zenészek voltak, és azok is maradtak mind a mai napig.”

Wilder már viszonylag hamar ráébredt tehetségére, így arról is volt némi elképzelése, hogy mit vár az élettől: „Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de mindig is meg voltam arról győződve, hogy viszem valamire a zeneiparban. Mindig is ezt akartam csinálni.”

Alan érdeklődése a klasszikus zene iránt - ami a zongoratanulmányok előfeltétele - kevésnek bizonyult. Bach és Beethoven veszített nála a népszerűségéből, a rock és a pop aratott helyettük - főleg David Bowie és Marc Bolan, bár amikor azt kérdezték Alantől, hogy melyik volt élete legjobb koncertélménye, ő a The Who együttes 1974-es, Charlton stadionbeli fellépésére szavazott.

Alan Wilder: "Soha nem követtem lelkesen egyetlen zenekart sem. Ha nagy távolságokra utaztam, az olyasmi miatt lehetett, hogy megnézzem a Queens Park Rangers idegenbeli meccsét - szomorú, de igaz."

Alan Wilder: „Valójában a családomnak köszönhető, hogy a zene világába kerültem. A szüleim bátorítottak, hogy tanuljak meg zongorázni, így már sráckoromban tudtam játszani. A popzene kezdett érdekelni, nem annyira a klasszikus, bár valószínűleg azt várták tőlem, hogy kövessem a két bátyám példáját, akik mindketten zongoristák. De valamiért engem inkább a blues és a rock ’n’ roll vonzott.”

1975-ben, tizenhat évesen Alan folytatta tanulmányait a St. Clement Dane-ben, de egy év után kibukott: „Hatodikban hagytam ott a sulit, és munkanélküli lettem egészen addig, míg apám rá nem vett, hogy írjak zenei stúdióknak, hiszen semmimás nem érdekelt. Miután vagy negyven helyen elutasítottak, végül a DJM Studiosnál kaptam munkát a New Oxford Streeten.”

Alan szalagkezelő lett, ez minden stúdióban a szamárlétra legalsó foka. „Igazából teafőző és túlhajszolt kifutófiú voltam” - emlékezett vissza később a N0 1 című újságban. Akármilyen kellemetlen munka is, Wilder ezt az utat javasolja azoknak, akik a zeneiparban szeretnének dolgozni. „A képzést egy igazi stúdióra bíznám, nem az iskolapadra. Aki zenével foglalkozik, annak sokkal többet kell tudnia, mint gombokat csavargatni és bemikrofonozni egy együttest. Legalulról kell kezdeni - teafőzéssel, és azzal, hogy az embert a producerek piszkálják. De így összehasonlíthatatlanul többet lehet tanulni, mint akármilyen iskolában.” Bár az alantas munka csak egy évig tartott a DJM Studiosnál, megvolt a maga előnye. Wilder hamarosan közreműködött a cég saját produkcióiban, és művészeknek is dolgozott. Még a The Rubettes-hez is volt szerencséje! „A zenei jellegű feladatokban, mint például a vágás, nagyszerű voltam. Ugyanakkor hasznavehetetlen, ha a kábelelosztóval vagy a mikrofon bekötésével kellett valamit csinálni.” Más szóval a technikai dolgokban.

Nem ment pocsékba viszont az az idő, amit arra fordított, hogy zongoratudását vallásos áhítattal a lehető legmagasabb szintre fejlessze. A studiósegédet gyakran megkérték, hogy tudását különböző felvételeknél kamatoztassa. „A DJM-ben az volt a jó, hogy amikor végeztek az együttesek, gyakran otthagyták a hangszereiket. így el tudtam időzni a billentyűknél, vagy verhettem a dobokat” - emlékezett vissza. „Zenész akartam lenni, ez volt minden vágyam."

(az idézetek nagy része Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak, kisebb része pedig Alan Wilder Shunt nevet viseő weboldalán megtalálható Q+A fordításai)

alan_bigger.jpg

1982 január: egy sorsfordító hirdetés

Ott hagytam abba a Depeche Mode 40 évvel ezelőtti történetét, hogy Vince kivált a csapatból, így Martin, Dave és Andy hármasban folytatták a zenélést. Jonathan Miller: Stripped című könyve szerint már 1981 decemberében felvették hármasban a Martin által írt új dalukat, a See You-t.
 
Viszont január 20.-án máris elindult az új kislemezhez kapcsolódó turnéjuk (ezt később a "See You Tour" nevet kapta), és hárman mégiscsak kevesen voltak a színpadon ahhoz, hogy minden eszközt megfelelően működtessenek.
 
Andy visszaemlékezett: „Hirdetést adtunk fel a Melody Makerben: »Elektronikus zenét játszó együttes billentyűst keres.« Daniel [Miller] szelektálta a jelentkezőket. Az a vicces, hogy kikötöttük, huszonegy év alatt kell lennie.”
 
Nézzük, hogy pontosan hogy is szólt a Depeche Mode szempontjából sorsfordító hirdetés! "Szintist/vokálost keresünk elektronikus pop bandához. A sikeres jelentkező megfelelő szintetizátoros, jó vokális képességekkel rendelkezik és ért a harmóniákhoz. Legyen 21 év alatti, legyen egyedi stílusa és legyen azonnal elérhető meghallgatásra, hazai és nemzetközi koncertkötelezettségek miatt".
 
Holnap pedig az is kiderül, hogy ki lett a szerencsés kiválasztott, aki csatlakozott a Depeche Mode-hoz ;)
melody_maker_hirdetes_1982_januar_talan_jobb_minoseg.jpg

Az egyetlen DM koncert az elmúlt 21 évben, amit kihagytam

A mai nap pedig az év első "magyarországi DM koncert" jubileuma: 2010-ben ezen a napon lépett fel kilencedszer Magyarországon a Depeche Mode! A Tour Of The Universe második koncertje állítólag jobban sikerült, mint az első: ezt nem tudom megerősíteni, mert ez volt 2001 óta az egyetlen magyarországi DM koncert, amit kihagytam. Így lemaradtam, hogy olyan ritkábban játszott dalokat halljak Magyarországon, mint a One Caress, a Miles Away/The Truth Is, vagy az Insight (ez utóbbit aztán 2018-ban a Sportarénában is játszották). A videók alapján kiváló hangulatú fellépésről itt a főprogramot záró Never Let Me Down Again: ti pedig - ha kedvetek tartja - írjátok le, hogy mit hagytam ki ;)
 

Egy csodálatos kislemez 28 éves ma!

Ahogy minden évben a Behind The Wheel az utolsó jubiláló kiadvány, úgy minden évben az IN YOUR ROOM az első! A Depeche Mode 28 éve fittyet hányt arra, hogy a január első hetei marketing szempontból nem mindig szerencsések, és egy csodálatos kiadvánnyal koronázta meg a Songs Of Faith And Devotion korszakot. Négy csodálatos In Your Room mix, két lehangoló Higher Love átdolgozás, és kiváló koncertfelvételek - a brit közönség pedig a meglepően magas, nyolcadik helyig juttatta a kiadványt, ami egyrészt az I Feel You-val holtversenyben a legmagasabb helyezés a SOFAD kislemezek közül, másrészt pedig magasan a legjobb pozíció egy adott albumról időrendben negyedikként megjelent kislemezek közül.
 
És persze maga a dal is csodálatos, a DM egyik legjobb dala, amelyhez Butch Vig egy teljesen átdolgozott, de majdnem az albumverziót megközelítően fantasztikus alkotást készített :)
 

Tervek 2022-re

Ahogy azt megszokhattátok itt a Depeche Mode Blog oldalán, minden évben vannak kerek évfordulók, és a kerek évfordulós kiadványokkal részletesebben fogok foglalkozni. Kerek az 5, a 10, a 15, a 20, a 25, a 30, a 35 és a 40 éves évforduló.
 
Úgyhogy ebben az évben kiemelt figyelmet fogok fordítani az alábbi időszakokra:
 
- az 1982-es év eseményeire: Alan csatlakozására az együtteshez, a See You Tour-ra, a See You, a The Meaning Of Love, és a Leave In Silence kislemezekre; az A Broken Frame nagylemezre, az A Broken Frame Tour 1982-es időszakára, különös tekintettel a legendás Hammersmith Odeon fellépésre;
 
- 1987-re: a Strangelove, a Never Let Me Down Again és a Behind The Wheel kislemezre; a Music For The Masses album elkészítésére, David Bascombe szerepére, és a Music For The Masses Tour első szakaszára;
 
- az 1992-es év eseményeire; a Bloodline albumra és a Songs Of Faith And Devotion album elkészülésére;
 
- az eseménydús 1997-es esztendőre: a Depeche Mode diadalmas visszatérésére, az Ultra lemezre, az Ultra megjelenése körüli fellépésekre, és a négy kislemezre, a Barrel Of A Gun-ra, az It's No Good-ra, a Home-ra és a Useless-re; ősszel pedig az egyik kedvenc lemezem jön sorra, a Recoil: Unsound Methods-a, különös tekintettel a Drifting kislemezre;
 
- a csendes 2002-es évre, a One Night In Paris DVD-re
 
- a 2007-es évre, Dave második szólólemezére, az Hourglass-re, a Kingdom kislemez remixrengetegére, és a mindmáig utolsó kizárólag új anyagot tartalmazó Recoil szólólemez, a Subhuman időszakára;
 
- a viszonylag csendes 2012-es évre, és a VCMG projekt kiadványira;
 
- és a DM mindmáig utolsó kifejezetten aktív évére, a 2017-es esztendőre, a Spirit kiadására, a fellépésekre, a Global Spirit Tour-ra, a 2017-es Groupama Arénás koncertre, valamint a Where's The Revolution, a Going Backwards és a Cover Me kislemezekre
 - és persze a remélhetőleg új, 2022-es együttes körüli hírekre! :)
 
Megtisztelő, ha velem tartotok az új évben is! :)
 
depeche_mode_ultra_promo_tour16.jpg

Évösszefoglaló 2021 - boldog 2022-t!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is évösszegzéssel zárom a Depeche Mode blog idei bejegyzéseit.
 
A tavalyi karanténba dermedt év után szerencsére idén már valamivel aktívabbak voltak kedvenceink; noha az elmúlt bő 25 évben megszokott négyéves albumkiadási ütem megszakadt, szólóban aktív volt Martin és Dave. Martin az év elején adta ki ötszámos, instrumentális lemezét, a The Third Chimpanzee EP-t, klip készült a Howler és a Mandrill című dalokhoz; nyár közepén pedig kijött egy tízszámos izgalmas remixalbum is, a The Third Chimpanzee Remixed. Hosszú csönd után ősszel Dave kezdett mozgolódni: kiderült, hogy a hosszú ideje lebegtetett Soulsavers-szel közös új lemez egy feldolgozásalbum lesz, Imposter címmel. Dave ezen a lemezen 12 kedvenc dalát énekelte el: a szenvedélyes előadás és a kellemes zenei körítés némiképp feledtethette Dave néhány újabb "érdekes" nyilatkozatát. Dave-et szerencsére színpadon is láthattuk: az ötállomásos Imposter Tour utolsó előtti párizsi fellépéséből ráadásul elvileg kiadvány is készül; az utolsó berlini koncertet pedig élőben lehetett követni. Két Depeche Mode-dalt is hallhattunk ezeken a koncerteken: a Personal Jesus mellett a John The Revelator jelenetette a kellemes meglepetést. Csak bizakodni lehet, hogy jövőre esetleg már együtt is stúdióban láthatjuk Dave-et, Martin-t és természetesen Andyt!
 
Idén is sok jubileumunk volt! A 40 éves Speak And Spell albumot, a hozzá tartozó három kislemezt (Dreaming Of Me, New Life, Just Can't Get Enough), és Vince kiválását is több posztban elemeztem. A március a 35 éves Black Celebration album bűvöletében telt; jónéhány fordítást hoztam a kiváló Almost Predictable Almost blogról, és persze alaposan végigvettem az album készítésének körülményeit, az album dalait és egyesével a három kislemez minden egyes mixét (Stripped, A Question Of Lust, A Question Of Time). Kiemelt figyelmet fordítottam a Speak And Spell és a Black Celebration Tour állomásaira. Tavasztól ősz végéig az idén 20 éves Exciter lemezen volt a fókusz: az albumdalokat, a kislemezeket (Dream On, I Feel Loved, Freelove), és az Exciter Tour-t is igyekeztem a lehető legrészletesebben bemutatni. Maradt jubileum a 15 évvel ezelőtti időszakról is: a Suffer Well, a John The Revelator és a Martyr kiadványokat próbáltam minél alaposabban felidézni, mintegy belehelyezkedve a 2006-os év eseménnyel teli időszakába. Részletesen megemlékeztem a húsz évvel ezelőtti Kisstadion-fellépésről, valamint újságcikkekkel és visszaemlékezésekkel idéztem fel a 2006-os két budapesti fellépést is. A mindmáig utolsó "best of" lemezről, a The Best Of Vol. 1.-ről sem feledkeztem meg, de még a hozzátartozó remixlemezről, a The Best Of The Remixes-ről sem. És természetesen a 10 évvel ezelőtti személyes kedvencem, a Remixes 2 81-11 is górcső alá került nyáron.
 
Köszönöm nektek a támogatást, a lájkokat, a hozzászólásokat, az üzeneteket! A határidő mellett ti vagytok a legjobb múzsáim, akikért gatyarohasztó hőségben I Feel Loved mixeket hasonlítok össze, vagy koronavírussal küszködve Freelove kiadványokon szöszölök ;)
 
Jövőre folytatjuk - fókuszban az A Broken Frame, a Music For The Masses, a Bloodline, az Ultra, az Unsound Methods, a Subhuman, az Hourglass és a Spirit kiadványokkal ;)
 
Boldog új évet kívánok mindannyiótoknak! :)
dm_cheers.png
süti beállítások módosítása