A ma 30 éve megjelent Songs Of Faith And Devotion az I FEEL YOU című dallal kezdődik, amelyet nemrég már alaposan kielemeztem itt. (Az album- a kislemez- és a klipverzió ezúttal tökéletesen megegyezik). Egy gyors összegzés azért álljon itt újra: eleve a fékcsikorgásos kezdés sokkoló, aztán elindul egy teljesen szokatlan, „rockos“ dobalap, rajta pedig egy kérlelhetetlenül ismétlődő bluesos gitár. És ha azt hisszük, hogy szól már a dob, akkor jön a harmadik sor („you take me there, you take me where the kingdom comes“), és megérkezik a tényleg fejünket leszakító, abszolút élő hatású dob, Alan Wilder műve. A dal teljes pompájában az „it’s just the dawning of our love“ rész után mutatkozik meg: két kezdőhanggal kicsit megvariálódik az ismétlődő bluesos gitár, de ez a kis variálás egészen szenzációs, számomra új magasságokba emeli a dalt (sajnos az élő verzióban nem hallható ez a variálás), és megérkezik egy szélfújás-szerű effekt a háttérbe - 1 perc se telik el a dalból és máris minden, amit 1990-ig tudtunk a Depeche Mode-ról, elfelejthető. Hatalmas, monumentális hangszerelés, óriási „terek“ a háttérben, és a „Where heaven waits those golden gates“ résznél már mintha a háttérvokalista hölgyeket hallanánk, bár lehet, hogy Martin az, nehéz néha kihallani a hangkavalkádból. A második refrénre visszatér a fékcsikorgás is, aztán megnyugszik pár másodpercre a dal, eltűnik a gitár, csak a Brian Enos alap marad, de aztán „where angels sing and spread their wings“ résznél ismét visszatér a hangszerelés teljes harci díszében. A dalt aztán egy bluesos lüktetésű, csikorgó gitárfelelgetéses rész zárja a dobolás mellett... Egészen elképesztő, mai napig lenyűgöző hangkavalkád!
És akkor a klipről. A férkcsikorgás alatt egy hintaszék látható, de aztán a bluesos gitárdallam megérkezésekor Lysette Anthony ránk zárja az ajtót a gyászos faházban, amelyben vallásos relikviák láthatóak (elsőként mindjárt egy Szűz Mária szobor). Lysette közeledik a kamera felé, és érzéki céljai elég egyértelműek... de mikor közel él a kamerához, elsötétül az (ezt az elsötétítős játékot gyakran játsszák a klipben). Máris jön egy csíkos öltönyös, szakállas, hosszúhajú csávó napszemüvegben, aki Dave hangján énekel... tulajdonképpen még most is kell 2-3 másodperc, amíg leesik az embernek, hogy maga Dave az... Az énekes hamarosan bemutatja ekkor debütáló újszerű tapsolását, majd feltűnik a háttérben a zenekar is, döbbenetes felállással: oké, hogy Andy szintizik, de Martin gitározik, és Alan pedig - szintén napszemüvegben - elszántan dobol (!). El tudom képzelni, hogy ez mekkora „árulással“ érhetett fel 1993-ban... Egy váratlan vágással Dave valahová Afrikába kerül (állítólag sok nehézség volt a klipforgatá alatt az időjárással), és láthatjuk Martint is, amint lendületesen bólogatva és gitározva halad a kihalt vidéken. Lysette közben türelmetlenül vár minket az ágyon, már csak egy szál melltartóban van felül, de hőseink inkább a félsivatagos tájon barangolnak. Kapunk egy közelit a hősiesen doboló Alanről és Martint és Andy it meg-megmutatják közelről. Köben a háttérben színházi függönyszerűen lezúdulva változik a tájkép. Az „I feel you your precious soul and I am whole!“ résznél Dave közeljön a kamerához és leveszi a szemüvegét is, talán, hogy bizonyítsa, hogy a szomorú szem gazdája továbbra is ő... közben viszont védőháló kerül a valóban igen agresszíven játszó zenekar és a kamera közé, amelyen csak egy női nemiszerv formájú rés nyílik, amin Dave és Martin szabadon ki-be mászkál. Lysette közben D és M feliratokkal díszített Jézus képpel próbál minket továbbra is becsalogatni a bódéba. Végre aztán Dave mögött is úgy gördül le a háttérkép, hogy egy templom lesz látható, ezzel is erősítve a dal köré épült vallásos jelleget. Lysette közben unalmában a Szentírást böngészi, de azért továbbra is folyamatosan közeledik a kamera felé, amely olyankor diszkréten elsötétül... Végre aztán Dave is megérkezik a bódéba és akkurátusan vetkőzni kezd. Már majdnem levetkőzik, amikor végre Lysette - aki időközben felvett egy felsőt - szintén elkezd vetkőzni. A klip végén pedig a félmeztelen Dave-re Lysette árnyéka borul...
Dave így nyilatkozott a klipről a Video Singles Collection DVD audiokommentárjai között: „Egy újabb előrelépés... megnőtt a költségvetés, komoly filmstáb, és még a színésznő is ismert volt (Lysette Anthony), azóta nem csak klipekben, de sok filmben is szerepelt. A klip szintén korlenyomat számomra, akkor készült, amikor már Los Angelesben éltem. Ezt megelőzően tartottuk egy bő éves szünetet, amikor nem igazán találkoztunk egymással. Ebben az időszakban rengeteget változtam, ami sokkolta a többieket, amikor újra találkoztunk. Azt tettem, ami jól esett. Azzá váltam, akivé akartam válni, és ez önbizalommal töltött el. Erős elképzelésem volt arról, hogy mivé kell válnia az együttesnek, és hogyan kell kinéznünk. Kérlelhetetlenül. És azt hiszem, a végeredmény alapvetően működött is. Ekkor már pár éve Los Angelesben éltem, ahol megismerkedtem néhány új zenekarral, mint például a Jane's Addiction, akik kisebb klubokban játszottak akkortájt - elképesztő energiával. Az első feleségemtől elváltam, és belevetettem magam LA éjszakai életbe, Theresaval (Conroy - második feleség). Úgy éreztem magam, mintha újra 16 éves lennék, újra éltem a The Clash, a Siouxsie And The Banshees és a The Damned életérzést. Energia bomba volt számomra az a sok új underground zenekar akkoriban Los Angelesben. Ezek a bandák adták az inspirációt számomra, hogy a 'Violator'-tól merőben különböző új nagylemezt készítsünk. Martin prezentálta az I Feel You demót, ami már eleve blues hangulatú volt, és amihez Flood (Mark Ellis, a producer) már eleve picit másképp nyúlt hozzá - hisz ő sem akart egy Violatort 2-t készíteni. Még produkciós szinten sem szerettük volna reprodukálni a Violator-t, ami ma már nyugodtan nevezhetünk talán techno lemeznek. Ugyan a 'Violator'-on fellelhető blues, de a 'Songs Of Faith And Devotion' albumom még több blues-os és gospel-es hatás érvényesül, illetve Alan dobolt, míg Martin első ízben talán, de többször játszott gitáron. Nagyon élveztem ezt a periódust, igazán szerettem, amit csináltunk. Számomra élvezetes volt elhagyni a 'Violator'-t és egy nagy ugrással a 'Songs Of Faith And Devotion' világába csöppenni, ami jó döntésnek bizonyult. Az egész természetes könnyedséggel történt, hisz a korábbi sikerek hullámán haladtunk tovább. Bár azt el kell ismerni, nem volt könnyű elkészíteni a lemezt. Flood bizonyára megerősítené ezt az állítást. Akkortájt sok lemezt készített, olyanokkal, mint Nick Cave, a The Smashing Pumkins, vagy a Nine Inch Nails, valahogy mégis a 'Songs Of Faith And Devition'-t emlegeti a legsötétebb és legnehezebb szülésnek azóta is, haha! Értem mire gondol, kemény időszak volt. De néha ekkor születnek a legjobb dolgok. A klipben elég erős a performance jelleg. Tele voltam önbizalommal, ezzel a figurával kapcsolatban, aki én voltam. Az általam kreált alter ego sokkal természetesebb és izgalmasabb volt, mint én. Sőt, veszélyesebb is. Igazán élveztem belebújni pár évre. Működőképes volt, számomra legalábbis...“
A dal egyszerűen lenyúgöző: tele van friss energiával, tele van ujjongó újrakezdés-élménnyel, a hangszerelés pedig letaglózóan jó. Noha sokan azon a véleményen vannak, hogy a SOFAD dalainak nagy része - az I Feel You is - a vallásról, vagy a hitről vagy Istenről szól; szerintem viszont inkább egyfajta ujjongó, szerelmes lemez a Songs Of Faith And Devotion, hiszen Martin ekkor nősült meg újra, ekkor vette el Suzanne Boisvert-et - számomra a SOFAD lendületes lelkes, túlcsordulóan érzelmes szövegvilága ennek a szerelemnek a lenyomata (és aztán ennek a szerelemnek a romlását követhetjük nyomon a bölcselkedő, távolságtartóbb Ultrán, a már Szabad Szerelemről prédikáló Exciter-en, majd a gyászosan sötét, váláskor készült Playing The Angel-en).
Állítólag a Condemnation lett volna egyébként az első kislemez, de valahol a Walking In My Shoes-t is olvastam, de végül mégis az I Feel You mellett döntöttek.
Dave: „Ez egy olyan szám, amely teletölti a fejedet, egyszerűen berobban a pofádba...erre lett kitalálva. Van benne szexualitás, erős érzelmi dominancia. Nem kifejezetten az én választásom volt, de úgy láttuk, ez a szám az, amely jelenleg először prezentálhatja jelenlegi énünket. Megmutatja az embereknek mire számíthatnak.“
Fletch: „Több oldalról közelítettük meg a dolgokat, sokféle elképzelés volt, de úgy találtuk, az I Feel You az a szám, amelyik kifejezi a dolgok lényegét.“
Alan: „A szám semmiképpen nem tipizálja az albumot, de mindenképpen megadja a helyes útirányt a további várakozás felé.“
Dave egyébként annyira lelkes volt az I Feel You demóját hallva, hogy: „Ez volt az a pillanat, amikor belenéztem a tükörbe a seprűnyéllel, és elkezdtem léggitározni.“
Martin később, 1998-ban így nyilatkozott a dalról: „Az egész Songs Of Faith And Devotion koncepció azzal kezdődött, hogy próbáljunk meg élőbbek, spontánabbak és változatosabbak lenni. Az album végül a legrockosabb dolog lett, amit valaha el akartunk érni. Az I Feel You talán a legjobb ízelítő ebből, és talán a legközelebb áll ahhoz, hogy egy igazi rock hangázású zenekar legyünk.“
Egy kiváló, letaglózó dal, koncertkedvenc és még brit slágerlistán is jól szerepelt (8. hely): ezzel kezdődik tehát a ma 30 éves Songs Of Faith And Devotion!