A Blikk magazin interjúja Andyvel 2001-ből. A Comatose a drogokról szólna?
Depeche Mode összes
I Feel Loved
Az I FEEL LOVED úgy kell a lemezre, mint a falat kenyér: ennyi lassú-ködös-lebegő alkotás után nagyon jókor jön ez a táncparkettre való, gyors, pörgős, élettel teli dal! Agresszív, kemény dobhangokkal, és "Dream On-szerű" basszusokkal indít, majd jön Dave érzéki vokálja, a háttérben egyre erősödő ütőshangokkal (az ütősök ismét csak Artur Moreira munkáját dicséri, aki a DM tagok állítása szerint egyszer csak úgy besétált a stúdióba, nem is a DM tagjaival akart beszélni, de aztán Jonathan Kessler segítséget kért tőle, és néhány dalban remek munkát végzett). Az első refrén (ami ezúttal csak annyi, hogy "i feel loved, i feel loved") megszólal egy nagyon hódító, a dalt gördülékenyebbé tevő szintidallam. A második versszak alatt megszólal egy kemény, kissé Daft Punk-ra emlékeztető szintetizátordallam, ami aztán a második versszak után "szólózni" kezd: ez a dal csúcspontja! Aztán kiállnak a dobok, és az ütősök jönnek csak vissza és jön a harmadik versszak, majd az újabb refrén, a "szokásos" Exciter-együttvokállal. Aztán már csak egy újabb agresszív nyers "szintiszóló" van hátra, aztán újabb "i feel loved, i feel loved" felelgetéssel (és Martin óriási vokáljával) zárul a dal, elhalkulással. Martin szerint arról szól a dal, amikor minden elromlik, és "igazán szarnak"' érzed magad, és mégis, mindezek ellenére érzed az Univerzum szeretetét. A dal demója némiképp lassabb volt (107 bpm 128 helyett), és az agresszív hangszerelés Martin szerint egyértelműen Mark Bell érdeme. Ez a DM-től kissé szokatlan, egyértelmű "klubsláger" aztán úgy tűnt, hogy nagy utat jár be - főleg a Danny Tenaglia mixe - ám aztán a turné második felében nem játszották már - a DM legendárium szerint azért, mert New York városában vették fel, és a 2001 szeptember 11.-ei terrortámadás miatt azt a dalt nem játszották már. Hiszi a piszi - a dalt már szeptember 9.-én Lipcsében sem játszották.... Természetesen az I Feel Loved kiadvánnyal nyáron, a kislemez 20. évfordulóján részletesen fogok foglalkozni.
A Wanted magazin interjúja Andy Fletcher-rel 2001-ből
"Minden albumunkon Dave hangja, és Martin dalai vannak és lesznek. Ez az album egy kicsit minimálabbra és optimistábbra sikeredett, mint az Ultra. " A Wanted magazin interjúja Andy Fletcher-rel, 2001-ből, az Exciter-időszakból.
Comatose
A COMATOSE című dal volt az utolsó, amelynek megtudtuk a címét még az album megjelenése előtt (a Lovetheme-mel egyetemben, ami akkor még The Love Theme néven futott), és emlékszem, hogy izgatottan kerestem ki a szó jelentését a szótárban. Nagyon bíztam benne, hogy a valami izgalmas dolgot jelent a szó, és a sok "álmodj tovább", "ragyogás", "legédesebb tökéletesség", "amikor a test beszéd", "szerelmi téma" "szabad szerelem", "úgy érzem, szeretnek", "lélegezz szerelmet", "én te vagyok", "jó éjt szerelmesek" számcím után. Bíztam egy jó pörgős alkotásban, és hát, amikor megláttam a szótárban, hogy azt jelenti a szó, hogy "kábult", elég csalódott voltam. Ez egy Martin ballada, amelynek a hangszerelése 2001-ben elég retrónak tűnt - ekkor még nem tudtuk, hogy valójában ez lesz a kétezres évek Martin dalainak (és a Counterfeit 2-nek is) az egyik hangzása... Martin azt nyilatkozta a dalról, hogy "A dallamvonal, a fő téma olyannyira kiszámíthatatlan, hogy az ember azt hinné, egyszer csak elvész valahol a semmiben... De mégis tovább megy... és mindennek semmi köze az énekdallamhoz. Olyan mintha minden A-molban lenne, pedig semmi sincs ott... Olyan mintha a háttérben elcsúsznának a hangok." (HDMFC fordítás), ami jól lefesti ezt a kábult, ködös, ide-oda tévelygő hangulatú dalt. Ahogy azt tegnap a Blikkben olvastuk, állítólag a kábítószer a téma... Az Exciter szokásos "elszórt cinhangjaival" kezdődik a dal, majd jön a különös, egyszerre ködös, egyszerre retro-szerű, hármas szintihang-együttes, ami végigkíséri a dalt. A refrénnel kezdünk, aztán jön a versszak, majd - amolyan The Dead Of Night-osan - egy vígoperai részlet van beékelve a dalba, különösebb összefüggés nélkül. Szokás szerint a második refrénre megérkezik az "alávokál" is: Martin itt természetesen saját hangja alá vokálozik. Az újabb versszak és az ide-oda ugráló hangszerelés után újabb vígoperai bridge jön, ezúttal ráadásul kicsit hosszabbra hagyva a lecsengését - sokszor akar szétesni a dal, de itt különösen - majd újra jön a refrén (újra alávokállal), majd a "comatose, almost" szavak ismételgetésével vész el a dal a semmiben. Egy különös, rendhagyó album egyik különösen rendhagyó felvétele, furcsa hangszereléssel. Mark Bell azt mondta erről a dalról, hogy "A 'Comatose'-ban a demo vokál tökéletes volt. Megváltoztattam a harmóniákat és a ritmust, hogy Martin úgy hangozzon, mintha egy szobában énekelne, a zenét pedig egy másik szobában valami őrült, dilis professzor játszaná." Dave azt mondta a turné előtt, hogy "Martin néha fogja játszani a Comatose-t is" (nem tudni, hogy ezt honnan vette), de a dal sosem csendült fel Depeche Mode koncerteken.
A Figyelő rövid, ám annál hibásabb információt tartalmazó cikke 2001-ből
A Figyelő rövid szösszenete 2001-ből, a Depeche Mode húszéves Exciter lemezéről. A cikk írója szerint van egy olyan dal a lemezen, hogy "Exciter"...
Freelove
A FREELOVE című dallal folytatjuk a tegnap 20 éve kiadott Exciter album visszaemlékezésünket. Ennél a dalnál a zenekar némi túlzással mindent elkövet, hogy a hangszereléssel elrontson egy kiváló dalt: teljesen indokolatlanul ide-oda ömlő retró számítógéphangokkal kezdődik, mögötte pedig tapogatozó zajok hallatszódnak - és mikor a dal kezdő taktusai elkezdődnek, még akkor is ezek a szokatlan hangok "ömlenek" a háttérben ide-oda. Aztán jön az Exciter szokásos tompa dobja, és "fátyolos" hangulata, majd a versszakok, amelyekben a When The Body Speaks-ből ismerős gitár kíséri Dave énekét. Különböző zajok folyamatosan próbálják "kizökkenteni" a dal alaphangulatát, szerencsére csak néhányszor sikerül. A refrén csodaszép: a "freelove" szó kiéneklése kiemelkedő pillanata a lemeznek! A lemez előtt közzétett rövid dalrészletben a gitár nem szerepelt a refrénben, még jobban kihallatszott Dave gyönyörű éneke - jobb volt az a verzió, mint a gitárokkal megnyomott albumverziós refrén! A második refrénnél aztán Martin is bekapcsolódik, Exciter-szokás szerint. A lebegős hangulat folytatódik a középrésznél is, majd jön egy olyasmi effektezett gitárszóló, mint a The Sweetest Condition-ben. A végén megváltozik a refrén, még inkább kiteljesedik a dal (bár a hangszerelés miatt koncentrálni kell erre a bizonyos kiteljesedésre...). A dal végén aztán visszajön a gitár is a refrén alá és sajnos a retró számítógépeffektek is, amelyek aztán viszonylag hirtelen "elmossák" a dalt. Ebben a dalban tűnik fel először Airto Moreira, a világhírű brazil jazzdobos, aki ezen a lemezen néhány dalban segítette a zenekart. Az album legslágeresebb felvétele - nem véletlenül hasonlította Dave az Enjoy The Silence-hez - de a kicsit túl tipikusan Exciteres hangszerelés számomra sokat ront az összélvezeten. A koncertverzió és főleg a kislemezverzió jobb :) A dalszöveg megintcsak a "kikacsintós" Exciter-szövegvilág a Martin-féle kettősséggel: felfogható úgy is a dal, hogy spirituális szinten minden kötöttség nélküli szeretetet hirdet, ám azzal az érveléssel is egyet lehet érteni, mintha az egyéjszakás szerelem mellett törne lándzsát :D
Lovetheme
A The Dead Of Night után nagyon jókor jön a finoman kotyogó, tavaszias-keleties hangulatú instrumentális LOVETHEME a ma 20 éve megjelent Exciter lemezen. A dal eredeti címe The Love Theme volt egyébként. Ez az igazi Exciter-hangulat: ködös lebegés, álomvilág, finom ütősök, igazi kétezres évek eleji DM elektronika. Ezzel az alkotással zárul a lemez "A oldala", holnap reggel a Freelove-val folytatjuk a húszéves Exciter megünneplését :)
A Rockinform magazin kritikája 2001-ből az Exciter-ről
A Rockinform magazin korabeli kritikája az Exciter-ről (az Arcanum Digitális Tudománytárról ollózva):
"Az "Exciter" úgy szól, akár egy álom. Egy ösztönző, felkavaró álom, tökéletes hangzással, mesterien hangszerelve. Az első hallgatásokkor ennek ellenére nem érezzük benne azt a fajta átütő erőt, ami elődjét, az "Ultra jellemezte, Időre van szüksége, nem egy hirtelen barátkozó anyag, ki kell ismerni, elfogadni, aztán pedig megbecsülni
Ha úgy vesszük. - négy' év után - visszatérő albuma ez a triónak, de míg mások fene nagy hírverést csaptak volna maguk körül ennek apropójából, a Depeche Mode a szerényebb uta választotta. Viszonylagos csendben vállalkoztak aktuális hanghordozójuk kihozatalára, hagyják, hogy' muzsikájuk beszéljen helyettük is. Az pedig meg is teszi a maga módján, csak le kell fordítani k a saját szavainkra. Megértenünk, hogy' a Depeche Mode még a korábbiaknál is megfontoltabb, letisztultabb, komolyabb lett. Számukra mar nem feladat a bizonyítás, nyugodtan megvalósíthatják sajátos művészi elképzeléseiket, s ebből a szempontból az "Exciter" egy nagyon önkifejező alkotás. Nem távolodik el messze múltbeli lemezeik törekvéseitől (főleg, hogy a "Goodnight Lovers" hangulatában a gyönyörűséges "Condemnation" vonalát folytatja), annyiban változik csak, hogy modernebb, naprakészebb, a kornak megfelelő, érdekes is különleges elektronikai megoldásokkal. Bámulatos, ahogy albumról-albumra nőtték ki a stílus-meghatározásokat, s ma mar stílusbeli ízléstől függetlenül bárkihez szólnak, aki vevő az igényes, globális zenére. Határok nélküli szerzeményeik fontos részévé vált Martin Gore - már több mint színező jellegű - gitárjátéka (emlékezzünk a "Dream On" country-s betétjére!) éppúgy', mint a vonós hangminták alkalmazása. Elszaporodtak továbbá az ambientes, elborultabb témák is, minek eredménye az lett, hogy az "Exciter" egy mélyen belül kavargó, melankolikusabb, depresszívebb DM hangzóanyagként vonul majd be a köztudatba, kidomborítva a társaság elektronikus muzsikájának szépségét, élő hatását. Akadnak persze ennek ellentmondó tételek is, ilyen a zaklatott, zajos "The Dead Of Night", mely ugyancsak korai időszakukat idézi. "We are the dead of night, We're in the zombie room" - idegenül hangzik a szájukból. "
The Dead Of Night
Nincs élesebb kontraszt egy DM lemezen sem annál, amikor a When The Body Speaks végső ellágyulása után hirtelen a THE DEAD OF NIGHT elkezdődik. Túlhúzott, fülsértő, emelkedő analóg hang a dal elején, majd egy igazi kemény, nyers alkotás indul el, kissé Marilyn Manson modorában. Az idegesítő első 20 másodpercet egy jobb rész követi, aztán a nyers versszakok után váratlan fordulattal egy jazzes-operás bridge-be megy át, ahol Dave hangja "távolabbról szól", majd jön a kemény refrén, analóg zajokkal és puttyogó "űrhangokkal". A kissé felsorolásszerű, nem túl dallamos refrén második felében Martin is beszáll az énekbe. Jön a második versszak, hasonló modorban, még zajosabb hangszereléssel, majd újra a "vígoperás" rész, majd pedig a lemez egyik legnagyobb kihagyott ziccere következik: az újabb refrénnel nem tér vissza az első refrén dögös kemény döngölése, hanem inkább idegesítő analóg hangkavalkádba fullasztják a dalt. Az utolsó másfél perc idegtépőségét fokozza hogy például nem mindig ugyanolyan hangmagasságig húzzák benne az effekteket... Dave gúnyos kacaja mintha rajtunk, rajongókon nevetne :D Nagy kár a lezárásért (és a kezdésért), mert így inkább trollkodásnak tűnik a dal, pedig akár az album üde színfoltja is lehetne. Dave azt nyilatkozta a dalról, hogy bele tudta csempészni egy kis régi idők 'Dave Gahan-ját' is, amely számára egyet jelent a David Bowie és az Iggy Pop-féle sötét hangulattal. A dalban megénekelt "Zombie Room" pedig egy szoba egy kocsmában, ahol "mindent lehetett csinálni, ami az egészségre ártalmas, de persze legfőképpen nagyon, de nagyon sokat inni." A The Dead Of Night nyitódal volt az Exciter Tour minden egyes koncertjén, azóta nem játszották (ezt sem).