"A lemezcégek nagyon vicces szerzetek. Az általuk támogatott művészek éveket töltenek azzal, hogy olyan dalokat írjanak, amelyekben mély és fontos személyes érzéseket fednek fel, és mindehhez olyan zenét írjanak, ami tökéletesen passzol a dalhoz. Aztán megkönnyebbülten, fáradtan, de nagyon is büszkén lejátszák a dalt a lemezkiadó társaságnál, és várják az elkerülhetetlen dicséretcunamit. Ehhez képest a kiadós srác rájuk néz, és azt mondja: "Na. Ez nem egy kislemezes dal. Nézzük meg, milyen a B-oldalas?"

Hölgyeim, és uraim, ez nagyjából megközelíti azt, amin a Depeche Mode átesett 1986 elején, az amerikai Sire kiadónál. Meghallották a Stripped toronymagas fenségét. És aztán a B-oldalas párját, a But Not Tonight-ot választották helyette. Azóta is nehéz felfogni.

Először is, pár szó a But Not Tonight-ról. Amikor először megvettem a Stripped 12'' vinylt jópár évvel ezelőtt, elsőre magával ragadott a But Not Tonight. Már-már dühítően fülbemászó, remek popdal, és több, mint korrekt B-oldalas. Az Extended Remix, ami ezen a 12''-esen szerepelt, kifejezetten élvezetes és minden bizonnyal felülmúlja az eredeti 7'' változatot. És aztán, amikor Martin élőben játszotta a dalt a Delta Machine Touron, az bizony egy fennkölt pillanat volt. Ezt a két mentséget félretéve viszont a But Not Tonight A-oldalra pakolása akár meg is akaszthatta volna a Depeche Mode amerikai diadalmenetét - mindenesetre valaki tényleg nem gondolta át a dolgokat.

A zenekar és a Mute végül elfogadta a döntést; a Black Celebration SACD kiadásához párosuló DVD-n kifejtették, hogy ennek az oka főleg az volt, hogy szerintük a kiadó elég jól ismerte az amerikai piacot, ráadásul a dal helyet kapott a Modern Girls filmzenéjén. Bizonyára láttátok már a Modern Girls-t? Nem? Én sem. Sajnos a Legjobb Filmzenéért Járó Oscar díj kiosztásakor is figyelmen kívül hagyták a dalt, így a But Not Tonight nyom nélkül tűnt el Amerikában, noha aztán a Black Celebration USA kiadásán mégis megjelent. Talán a kegyetlen videóklip még jobban betett... Szerencsére, és kissé hihetetlenül, ez nem akadályozta meg a banda további terjeszkedését Amerikában.

A Depeche Mode kiadványaira vadászók számára mindenesetre itt egy érdekesség: a But Not Tonight végül 1986 október 22.-én jelent meg, és az amerikai kiadványon két olyan remix található, ami nem jelent meg az Európában kiadott lemezen. Mind a 7'', mint a 12'' mix (Robert Margouleff munkái) kicsit csillogóbb és poposabb, mint az eredeti brit verziók. Egyik sem életbevágó fontosságú, de attól még rendben vannak. Az Extended Mix és a Margouleff Dance mix végül Angliában csak a Remixes 81-04 digitális kiadványán jelent meg. Ez egy furcsa, titkos letöltőoldal volt - emlékeztet arra, hogy milyen frusztráló volt az élet a szélessáv előtti időszakban. A But Not Tonight B-oldalán egy furcsa, elég obskúrus, kevésbé ismert dal szerepel, bizonyos Stripped... A US 12'' vinyl pedig ugyanúgy tartalmazza a Highland Mixet és a Black Day-t a UK 12'' lemezről. Pozitívum még az artwork - a Stripped fekete borítójához képest a fehér változat kifejezetten tetszetős.

Összességében láttuk a Depeche Mode-ot, ahogy csirkével a kezükben énekelték a See You-t egy Bananas nevű német TV műsorban (ha nem hiszed, keress rá a Youtubeon), és aki ezt látta, az megérti a The Meaning Of Love videóját is, de a But Not Tonight A-oldalon történő kiadása még így is a legmegdöbbentőbb döntés, amit a Depeche Mode hozott (vagy amit helyette hoztak). Végül bíztak a Sire Records-ban, de a kislemez elbukott, és a zenekar azt hitte, hogy Amerika veszett ügy innentől. A But Not Tonigt különös meséje azonban - mint a jó mesék általában - boldogan zárul, és a Depeche Mode hamarosan rádöbbenhetett, hogy Amerika nagyon is szerelmes beléjük.

És aztán egy szeretenivaló lábjegyzet a dalhoz a Delta Machine Touron történő feltámadása, amely aztán ezen a turnén valamifajta érzelmi csúcsponttá vált, és személy szerint meglehetősen megindítonak találtam.

Talán a Sire végig tudta, hogy mit csinál?!?"

 A cikk eredetije képekkel és videókkal itt található.

Mivel februárban a Stripped kiadásának évfordulóján lefordítottam már az "A Month Period Of Rejoicing" mai napra szóló, a Stripped című dalt elemző részét, ezért most egy sokkal újabb cikket ültettem át magyar nyelve. Dave McElroy ugyanis a Depeche Mode negyvenéves évfordulóját a Depeche Mode kislemezeinek részletes elemzésével tölti. Most tart az A Question Of Time-nál, magyarán a Stripped-en már túl van - ennek a cikknek a fordítását hoztam mára nektek! Hangsúlyozom, hogy a cikk eredetijében képek, videók és - főleg a kislemezformátumokkal kapcsolatos - további érdekességek találhatóak, így mindenképpen érdemes elolvasni az eredeti cikket is!

"Az It's Called A Heart 1985 szeptember 16.-án jelent meg - alig 5 hónappal később a Depeche Mode pedig egy olyan kislemezt adott ki, ami mindentől különbözött, amit az együttes addig kiadott. Ez a dal új mércét állított fel - ez volt az új Depeche Mode hangzás, és ez volt az az út, amerre a jövőjük tartott.

Nehéz erről a kislemezről áhitat nélkül beszélni. Ez már nem volt többé szintipop - ez már valami teljesen más volt, valami sötétebb, valami baljóslatú, és nagyon izgalmas. Az új kislemez volt az az a pont, amikor a Depeche Mode felnőtt és a hírnév olyan útjára állította őket, amit korábban el se tudtak képzelni.

Ez a kislemez a Stripped címet viselte. Nézzük meg, hogyan nem sikerült a brit közönségnek a süket füleikkel ismét nem észrevennie valami briliánsat.

1986 februárjában a Depeche Mode Information Service rövid, de tényszerű hírt adott közzé az új kiadványról: "Új kislemez, Stripped / But Not Tonight. Megjelenés dátuma 10."

Teljesen korrekt. A kislemez kritikái aztán már dagályosabbak voltak. A Number 1 magazin szerette a dalt, íme: ""A Depeche Mode a 80-as évek egyik legkonzisztensebb, és talán az egyik legjobb popbandája. Egyedi hangzásuk van, de egyik sem annyira egyedi, mint az új kislemez. A dalszövegeik valóban bírnak jelentéssel, anélkül, hogy túl nagyképű vagy túlcsorduló lenne. Úgy tűnik, hogy soha nem kapják meg azt a tiszteletet, amit a vetélytársaik. Elég fura. Reméljük, hogy a Stripped kísérteties nmozdulatlansága végül az őket megillető helyre emeli őket, mielőtt még Frankie és Spandau újra megjelennek."

A Smash Hits kritikája is barátságos volt: "A Depeche mostanában nagyon kiszámíthatóvá vált, de ez a dal az egyik legjobb daluk évek óta. "Hadd lássalak levetkőzve" énekli Dave, és azt gondolom, hogy ez egyfajta "térjünk vissza a természetbe", "fedezzül fel önmagunk" dolog tőlük. Lassú és atmoszférikus, annak ellenére, hogy nem igazán derül ki, hogy mi is történik a dalban". (A Smash Hits Stripped-reklámját az eredeti cikkben találjátok).

A Stripped még a Melody Makert is megnyerte, a kritikus a dalt "igazán ütősnek" tartotta. Az NME nem értett egyet, Cath Carroll szerint a dal morózus volt, hozzátette azonban, hogy ez "valamilyen perverz módon megnyugtató" hatással volt rá.

A korrekt kritikák után hogy ment a slágerlistán a Stripped? Február 22.-én a 23. helyre lépett, mint új belépő - el tudom képzelni a banda csalódottságát. A Depeche Mode február 19.-én a Top Of The Pops-ban fel is lépett a dallal, azzal a céllal, hogy a Stripped felkerüljön a toplistára.

Nem tűnnek felnőttebbnek, mint néhány hónappal korábban, amikor xilofonokkal és törzsi dobokkal bohóckodtak? Oké, a motorkerékpár kicsit túl messzire megy az "nézd, ebből vettük a hangmintát" imidzsben, és elég furcsának tűnik a színpadon, de ez így is egy elég szép Top Of The Pop teljesítmény. Martin ismét ruhákat kezdett viselni, kicsit megjuhászodva a korábbi évek felfedező útjai után, Fletch továbbra is remekül elvan a szintik mögött a kis piaci dobverőivel, Alant pedig 83/-ban bőr borítja. De amúgy is csak a zene számít - és a zene csodálatos.

És ez volt az a pillanat, amikor végérvényesen eldőlt, hogy a brit zenei közönségnek nincs ízlése. A Stripped a következő héten feljebb jutott, de mindössze a 15. pozíciót érte el. Onnan lecsúszott a 22, a 40, majd az 56 helyre, mielőtt örökre eltűnt a slágerlistákról. 5 nyavalyás hétig volt a listán. 5! A Stripped azon a héten volt 15., amikor a Top 10-ben Sue (valójában Su) Pollard is szerepelt. Nagyra értékelem, ha sok olyan olvasóm van, aki nem Nagy-Britanniából származik, szóval mindenkinek meg van bocsátva, ha azt kérdezi: "Ki a fene az a Sue Pollard?" Ő egy híres színésznő volt, aki egy ócska karaktert játszott egy nagyon ócska komédiában. (David nem a Csengetett Mylord-ra céloz, hanem valószínűleg a Hi-de-Hi! című műsorra - de Su Pollardot mi a Csengetett Mylord ügyefogyott szobalányaként, Ivyként ismerhetjük - a szerk.). Zeneileg azonban vonzóbb volt Nagy-Britanniában, mint a Depeche Mode.

A Stripped egy megdöbbentő dal, amit, ha gyakran olvasod ezt a blogot, úgysem kell elmondanom neked. Örökös tagja a Depeche Mode Top 5-ömnek, ahová már csak a Hole To Feed-nek tudok helyet szorítani ( :D ). Megjelenése óta minden Depeche turnén feltűnik, kivéve valamiért az Exciter Tour-t (és egy előadás kivételével a Delta Machine Tour-t, valamint a Touring The Angel első kétharmadában sem volt - a szerk.). 751-szer játszották, a legnépszerűbb előadása valószínűleg a Rose Bowl-ból van, a 101 című koncertfilmről, a gerincvelőt bizsergető fémcsapásokkal. A Devotional verzió is nyilvánvalóan lenyűgöző, és amikor utoljára élőben láttam 2018 júliusában a Waldbühne-ben, akkor is hihetetlen volt. Micsoda dal!

A B-oldal természetesen egy vidám popdal, But Not Tonight címmel. Híres-hirhedt (és nagyon furcsa) eset, hogy a banda amerikai kiadója, a Sire ezt választotta A-oldalas dalnak (a Stripped-et a B-oldalra száműzve), mivel a dal filmzeneként feltűnt az ööö... legendás Modern Girls című filmben. Martin aztán a Delta Machine Tour-on visszahozta a But Not Tonight-ot, a Peter Gordeno-val közös koncertszekciójába, ami Guinness-be áztatott könnyeket eredményezett nálam az együttes dublini fellépésén. 59 alkalommal játszották ezen a turnén, és még egyszer a Global Spirit Touron is felcsendült, a Hollywood Bowl-ban, 2017 október 18.-án. Erről a dalról holnap többet is fogok írni.

És a klip! Peter Care-nek megbocsátottak az It's Called a Heart kukoricacsöves mészárlásáért , és 1986 januárjában Berlinbe hívták, hogy készítsen egy videót a Stripped-hez. Peter le is forgatta a dalt, a Hansa stúdió sarkánál. Hirhedt, hogy a motor, amit a dal elején hallunk, Dave akkori Porschéjából lett hangmintázva, de a videóklipben egy sokkal kevésbé hivalkodó autót látunk a videó kezdő képein. A dalszöveg szó szerinti értelmezése folytatódik, hiszen Dave néhány fa között énekli azt a sort, hogy "gyere velem a fák közé", bár inkább tűnik úgy, hogy megölne téged, mintsem hogy bármi más gondolata lenne. Talán a "hadd lássalak - teljesen levetkőzve" sor valójában sokkal baljósabb, mint gondoltuk volna, vagyis inkább Jeremy Dahmer, mint egy perverz szerelmes dal. Atyaisten - Martin sorozatgyilkos? ( :D )

Na jó, talán nem. A "grass" szónál füvet látunk, a "hands" szónál Dave kezét. Alan is feltűnik, aki lassan körbe-körbe lenget egy kipufogócsövet. Mi a fene folyik itt? Ja, várj, javítja az autót, amit az elején láttunk. A most rögzített kipufogócső elfüstöl, még azelőtt, hogy Fletch megpróbálna minket megkísérteni egy csokor virággal. De aztán hirtelen, miután először látjuk Martint énekelni a "boooooonnnnn" szónál, látjuk, hogy Alan kalapáccsal összetöri az autót, és hogy teljesen őszinte legyek, a videó abszolút zseniális. A Depeche Mode Autos & Repairs másik három tagja is gyorsan csatlakozik Alanhez, és egyikük sem végez valami jó munkát az autó megjavításában.

Ezután az együttes a figyelmét az autószerelőkről a hidegháború befejezésére fordítja, miközben Martin és Alan egy hatalmas vetítőválasznat (amin Fletch látható) néhány lépéssel a berlini fal felé visz. Azt, hogy erre a határőrség erre mit reagált, sohase fogjuk megtudni. Koncertképek és a bandatagok villognak itt-ott, mire az együttes által alaposan átalakított kocsi előtt álló, full bőrbe bujtatott Dave kéri, hogy fogjuk meg a kezét, természetesen fel is emelve azt, hátha nem értjük jól a sort.

Fletch képe sajnos nem volt elég, hogy összeomoljon a kommunizmus, ezért inkább kirúgják a vászonról és helyette Alant láthatjuk, ezúttal pedig Martin és Fletch hordozza a vásznot. Dave nem kerüli el a kötelezzégét, hamarosan látjuk, hogy ő és Fletch a kivetítő képernyőjét egyenesen a szembejövő forgalom útjába viszik, miközben Martin kissé értetlenül egy félmosolyt enged el. Alan ekkor már a televíziók lángszórózásával van elfoglalva, mivel éppen a "television" szónál járunk a klipben.

A dal végén Dave énekel a vetítővásznon, ami előtt Alan látható, majd Martin énekli a saját sorát a kivetítő előtt, ami akkor Dave-et mutatja. Fletch következik Dave sorával (a kivetítő Martint mutatja), majd Alan következik Dave sorával, ezúttal szándékosan, és nem véletlenül összekeverve, mint a Get The Balance Right klipjében. A dal lecsengésében A Depeche Mode Autos & Repairs ismét meglepetésszerűen szétver egy másik szegény ügyfél autóját.

Most először a Depeche Mode történelmében, ez egy nagyon élvezetes videó. A dal puszta minősége is kétségtelenül segít a dolgon, de a Stripped karrierjük során az első olyan klip, amelynek egyetlen pillanatában sem rezzenünk össze, és gondoljuk, hogy "ó, srácok... mi a fenét műveltek?"

A Stripped valami új volt. Sötétebb, mint a Depeche Mode bármikor korábban volt, és gazdagabb, lenyűgöző hangzása arra predesztinálta, hogy nagyobb helyszíneken játsszák. Oké, a saját szülőhazájukban továbbra is figyelmen kívül hagyták őket, de a világ többi része ekkor már készen várta őket.

És ez nem is csoda. A Stripped az egyik legjobb daluk. Ha a Depeche Mode most így szólna, ki ne esne azonnal szerelembe velük?"

A mai adag olvasnivaló az Almost Predictable Almost blogról a Depeche Mode teljes 1986-os évéről ad egy áttekintést. 

"A The Singles 81-85 lezárta tehát az első fejezetet; a Depeche Mode elég tekintélyes zenekar lett Európában és Angliában, figyelemre méltó követőkre lelt szerte a világban, és még Amerika is elkezdte hallgatni őket. A Londonban és a berlini Hansa stúdióban készült elvételek a következő stúdióalbumhoz tehát rendkívüli fontossággal bírtak, mivel a zenekar a karrierjének egy olyan pontján állt, hogy maradhattak volna egy meglehetősen kedvelt szintipop-zenekar – vagy válhattak volna valóban világsztárokká. Hála Istennek, úgy döntöttek, hogy nem lépnek az It’s Called A Heart által fémjelzett útra, hanem inkább kiadtak egy olyan lemezt, ami a saját maguk és a rajongóik manifesztumává vált – ez pedig a Black Celebration!

Az album előtt kiadtak egy beharangozó kislemezt. 1986 február 10.-én a Stripped 15. helyezést ért el a brit slágerlistán. Nem akarok megint ezen háborogni, de azért: 15. HELYEZÉS?!? Te jó ég. A Stripped-nek egyértelműen listavezetőnek kellett volna lennie, minimum 1986 végéig. Továbbra is egyik kedvenc dalom (még úgy is, ha az összes általam kedvelt bandát ideveszem, nemcsak a DM-et), és azt hiszem, hogy Martin és én egyetértünk ebben. Továbbra is játssza az együttes koncerteken és továbbra is a koncertek egyik csúcspontja, hiába koptatják. A kedvenc változatom a 101-verzió – már csak a fémütögetéses rész miatt is megéri meghallgatni.

A 7’’ változat (7BONG10) tartalmazott egy új B-oldalas dalt is, melynek címe But Not Tonight. Ez egy korrekt popdal, tovább folytatva Martin B-oldalas témakoncepcióját („dalok a piálásról”), de semmi több ennél. Valamilyen oknál fogva a Sire, a Depeche Mode amerikai kiadója úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a fenséges Stripped-et és helyette a But Not Tonight-ot jeleníti meg A-oldalon, míg a Stripped-et a B-oldalra száműzi. Részben azért, mivel a dal felcsendült a borzalmas Modern Girls című filmben, a kiadó kétségkívül azt hihette, hogy tudja, hogy mit csinál. Hát, nem tudta… Rettenetesen rossz döntés volt. Mindenesetre a But Not Tonight US 12’’ verziója elérhető bárki számára, néhány remixszel és egyéb más anyagokkal. Mivel mi csak az UK (és néhány német) kiadványokkal foglalkozunk, haladjunk is tovább. A Stripped 12’’ azzal a reklámmal jelent meg, hogy nem lesznek további limitált kiadások a dalhoz. Micsoda malőr! A másik reklámszöveg, az „5 dal 25 percben” viszont menő volt. Az öt dal a Stripped (highland mix), a But Not Tonight (extended remix), a Breathing In Fumes, a Fly On The Windscreen (quiet mix) és a Black Day. A Stripped (highland mix) Flood munkája, és nagyon klassz. A But Not Tonight extended remix a nevéhez méltón a dal egy újrakevert és hosszabb változatát takarja. A Breathing In Fumes viszont egy érdekes dal. Gondolom amikor ezt a remixet készítette, a zenekar vigyázó szemét a Master And Servant és a People Are People On-U-Sound mixeire vetette. Néhány Stripped hangminta is dísziti a dal igencsak lendületes 6 percét. Aztán van még egy változatunk a Fly On The Windscreen-ből, amit mindig jó hallani, majd egy furcsa dal vet véget a kiadványnak, ez pedig a Black Day, amit Martin, Alan és Daniel Miller írt. Néhány Martin által énekelt sort tartalmaz az ekkor még kiadatlan Black Celebration című dalból, fura hangokkal és harmonikával övezve. Elég jó dal, de ne bánkódj, ha nincs meg. A német 12’’ változat kétféle színben volt kapható (kék-fehér márvány, valamint fehér). Ha van valakinek tartalék fehér vinyl példánya, akkor boldogan megvenném! A piros 7’’ is elérhető még. Valamint volt még egy klip is, nagy TV-képernyőkkel, kalapácsokkal, füsttel, és összetört autókkal. Így is egymillárdszor jobb, mint az It’s Called A Heart klip…

Aztán, egy új kislemez helyett megjelent a nagylemez, a Black Celebration. Most így, 35 évvel a megjelenés után is az album újnak és frissen hangzik, és átkozottul zseniális. A Depeche Mode rajongók döntő többsége (már megtanultam, hogy ne általánosítsak, tehát nem mindegyik Depeche Mode rajongó) imádja a Black Celebration-t, teljes joggal. Ez volt az utolsó album a Hansa albumok trilógiájában, és az utolsó, amit az együttes, Daniel Miller és Gareth Jones hozott össze. Ha valamilye oknál fogva nincs meg neked ez a lemez, most hagyd abba az olvasást, menj el egy lemezboltba és vedd meg. Mivel tartok attól, hogy az előttünk álló hónapban még a legelhivatottabb Depeche Mode rajongók is bele fognak fáradni a Black Celebration zsenialitásának a konstans dicséretébe, elmondom, hogy csak a Violator-t tartom jobb albumnak a DM albumok közül.

A Black Celebration tehát 1986 március 17.-én jelent meg LP-n (STUMM26) és kazettán (CSTUMM26), és 11 dalt tartalmaz, melyek az alábbiak: Black Celebration, Fly On The Windscreen (Final), A Question Of Lust, Sometimes, It Doesn’t Matter Two, A Question Of Time, Stripped, Here Is The House, World Full Of Nothing, Dressed In Black, New Dress. Mindegyik dal kiváló (igen, a Sometimes is – meg is fogom védeni, ha odajutunk), és az egész album tökéletesen működik az elejétől a végéig. Úgy gondolom, hogy korábban senki nem használta még a Black Celebration kifejezést, és az album egy olyan dallal is kezdődik, hogy ünnepeljük az életet, a szerelmet és a boldogságot, még ha sötétebb perspektívából is, mint szokásos. A Fly On The Windscreen itt is feltűnik, ezúttal a klasszikus, jól ismert köntésben. Ezután a szokásosnál hosszabb Martin-szekció következik, 3 egymásutáni dallal: ez az A Question Of Lust (erről később), a Sometimes (jó kis dal, hagyd őt békén), és az It Doesn’t Matter Two-val, aminek azért ez a címe, mert a Some Great Reward-on volt már egy It Doesn’t Matter című dal. Az It Doesn’t Matter Two a kedvenc Martin dalom a lemezen – zeneileg és szövegét tekintve is tökéletes. Két klasszikus gyors duplája (A Question Of Time, Stripped) után következik a Here Is The House. Itt viszont leteszem a nagyesküt, hogy MINDEN Depeche Mode rajongó imádja ezt a dalt. Nagyon furcsa, hogy nem játszották többször koncerteken, néhányszor szerepelt a Black Celebration turnén, majd Martin akusztikus szettjében szerepelt párszor a World Violation Touron. Lehet, hogy a túl sok harmónia és keresztmelódia megnehezíti a dal élő előadását – ki tudja? Csak egyszerűen kár, hogy nem hallhattuk többször. Ezután következik az album újabb Martin-dala (Dave-nek fájt a torka?), az imádnivaló World Full Of Nothing, majd pedig következik a Dressed In Black. A Dressed In Black lényegében minden Depeche Mode rajongót összefoglalóan jellemez, amit bárki megerősíthet, aki járt már Depeche Mode koncerten. Martin ezt a dalt a Depeche Mode koncertek szóló részein szokta játszani, a végén monumentális közönségénekeltetéssel. Végül Martin politizál egyet a New Dress című dalban, ami négy versszakban kényszeríti térdre a médiát.

A német nagylemez szürke színben érhető el. A CD változat valamivel később jelent meg, és szerepel rajta a Breathing In Fumes, a But Not Tonight (extended remix) és a Black Day a Sripped 12’’ kiadványról. Most többet nem is mondok a lemezről, csak még egyszer szólok, hogy ha nincs meg, akkor azonnal vedd meg.

A banda következő kislemeze 1986 április 14.-én jelent meg. Az A Question Of Lust egy Martin által énekelt dal, ami egyértelműen bizonyította a brit zenehallgatók hallási problémáit, mivel mindössze a 28. helyezést érte el a brit slágerlistán, ami a második legrosszabb helyezés volt ebben az időszakban (a legrosszabb a Dreaming Of Me 57. helyezése volt – ha belegondolunk, ez kicsit fájdalmas). A kislemez három formátumban jött ki. Elsőként ott volt a 7’’ (7BONG11), amin megtalálható volt egy új B-oldalas, egy őrületes instrumentális, Christmas Island címmel. A 12’’ (12BONG11) egy újabb 5 számos különlegesség, amely az alábbi dalokat tartalmazta: A Question Of Lust (single version), Christmas Island (extended), People Are People (live), It Doesn’t Matter Two (instrumental) és A Question Of Lust (minimal). Ez nem annyira jó válogatás, mint a Stripped 12’’, de azért így is elég érdekes. A People Are People koncertváltozata a Some Great Reward Tour baseli állomásáról szerepel itt, az It Doesn’t Matter Two instrumentális változata pedig pont annyi, amit a cím ígér. A legjobb az A Question Of Lust minimal version-ja: egy szép kivonat az eredeti dalból. Ezúttal nem volt limitált kiadása a 12’’-esnek, helyette – a Depeche Mode történelmében először – egy kazetta kislemez került kiadásra (CBONG11), ami egy remek kis apróság, ami rettenetes fotókat és egy kitűzőt tartalmaz. A csomagoláson egy praktikus kis pipa található, csak hogy tudd, hogy mit kapsz vásárláskor. A kazettán 4 dal található (valójában 5 – a szerk.); a remek A Question Of Lust (flood mix), (a Christmas Island – a szerk.), valamint az If You Want, a Shame és a Blasphemous Rumours koncertváltozatai a már említett bázeli koncertről. A kiadvány egyetlen hátránya a boríték, amibe a csomag kerül – elég kinyítni és az a rész, ahol kinyitod, hajlamos elszakadni, ráadásul a csomag hátoldalán található matricát is tönkreteheti. A németek azonban leleményesek voltak és a kazetta tartalmát kiadták egy 12’’ sárga vinylen. Németországban kijött a kiadvány kék-fehér márvány vinylen és piros 7’’-esen is. Az említett kék/fehér vinyl volt az egyik alkotás, ami ahhoz kellett, hogy kiegészítsem a gyűjteményemet, és néhány éve rettentően sok pénzt költöttem rá. Megérte, mindenesetre. Végül pedig a dal klipjéről: Martin énekel és az együttes dolgokat ütlegel.

A Black Celebration utolsó kislemeze az A Question Of Time volt, amit 1986 augusztus 11.-én adtak ki újrakeverve és a 17. helyezésig jutott el a brit slágerlistán. A 7’’ (7BONG12) tartalmazza az A Question Of Time (remix)-et, és a Black Celebration egy koncertváltozatát, amit abban az évben korábban rögzítettek Birminghamben. A remix is érdekes, de a B-oldal még inkább az. Az első brit arénaturnéjára vállalkozó együttes ekkor már úgy hangzott, mint akik arra vannak ítélve, hogy nagyobb helyszíneken mutassák be az új album dalait. Ahogy a turné folytatódott, a banda egyre nagyobb és nagyobb helyszíneken játszott, majd az eddigi legnagyobb USA turné következett, köztük egy fellépéssel a rangos Radio City Music Hall-ban. A 12’’ kiadvány (12BONG12) szintén tartalmazza a Black Celebration koncertváltozatát, valamint a Something To Do és a Stripped élő verzióját a már említett birminghami fellépésről. Található itt egy további remix az A Question Of Time-ból, az elég jó Extended Remix. Ezután pedig következik a Black Celebration éra első és utolsó limitált kiadása, az L12BONG12, ami három-vagy négyszámos, attól függően, hogy melyik kiadvány van meg. Ennek a magyarázata az, hogy az első két dal, az A Question Of Time New Town Mix-e és a Live Remixe egybe van keverve – az 1991-es kiadásoktól kezdve ez a két remix egyként szerepel (New Town Mix/Live Remix címmel). Kicsit sok hűtő semmiért – a remix rész okés, az élő verzióban pedig egy – őszintén szólva – szörnyű orgonahang helyettesíti a fő riffet. A fentmaradó két szám a Black Celebration Black Tulip mixe (szép), és a More Than A Party koncertváltozata a fenti birminghami koncertfelvételről. A német kiadványok között megtalálható egy piros 7’’, egy kék-fehér márvány 12’’ és egy limitált szürke 12’’.

A legérdekesebb ebben a kiadványban a videoklip: ez az első videó, amit Anton Corbijn rendezett a Depeche Mode-nak, és ami egy drámai elmozdulást jelentett a zenekar vizuális bemutatásában. A videó fekete-fehér, amely élő felvételek és egy történet keverékét mutatja be. Úgy tűnik, hogy Alan arra vár, hogy egy csecsemőt szállítson neki egy motoros, oldalkocsis férfi. Elismerem, hogy ez nem hangzik valami nagyszerűen, de ez egy igen különleges videó, főleg, összehasonítva az együttes korábbi videóival.

A hosszú Black Celebration Tour tehát globálisan egy új szintre emelte az együttest, és az album a korábbiaknál sokkal felnőttebb, érettebb hangzása sok új hallgatót vonzott. A következő lépés pedig bevitte az együttest a stadionokba, és a zenéjüket ööö… a szélesebb néprétegekhez jutatta el (Music For The Masses). De erről majd máskor."

A cikk eredetije itt található.