"Enjoy the puppet-show!" - ajánlotta gúnyosan a közönség figyelmébe az előzenekar The Sisters Of Mercy frontembere, Andrew Eldritch a Depeche Mode-ot a ma 27 évvel ezelőtti londoni, Crystal Palace-beli koncerten. Életképek a backstage-ből és a Policy Of Truth a koncertről:
Ma 35 éve Varsóban zárult a Some Great Reward Tour. A fesztiválfellépésektől eltérően - és hasonlóan a Volán-Pályán tartott koncerthez - teljes setlistet játszott a zenekar.
A koncertről meglepően sok emléke van a zenekarnak és a zenekar körüli embereknek.
Andy, 1985-ben: "Ez a koncert egy totális kulturális sokk volt".
Andy, 2016: "Természetesen emlékszem erre a koncertre. Be kell vallanom, furcsa élmény volt, gyönyörű, de szürreális. A hangpróba alatt 2000 katona és rendőr volt a helyszínen. Általában nem engedjünk senkinek, hogy ott legyen a hangpróbán, a helyszínnek üresnek kellene lennie, de problémás azt mondani a hadseregnek és a rendőrségnek: "Hé, te ott, kifelé!" (neve) . Szóval igen, nagyon jól emlékszem a koncertre. A közönség csodálatos volt, és izgatottak voltunk, mivel csak néhány brit banda lépett fel a Vasfüggöny mögött. Akkoriban sok időt töltöttünk Kelet-Berlinben, tehát tudtuk, hogy hány rajongónk volt Kelet-Európában. Arra is emlékszem, hogy nem dollárban kaptuk a pénzünket ott, hanem helyi valutában, ami hasznavehetetlen volt számunkra. Szóval ingyen játszottunk."
Alan, 2010: "Amikor először látogattunk Lengyelországba, nem igazán tudtuk, hogy mire számíthatunk, bár persze néhány sztereotípia igaznak bizonyult. Varsó meglehetősen komor volt és sorok álltak az üzletek előtt. Emlékszem az olcsó szállodánkra ("Sofitel Victoria"), egy szörnyű, de vicces kabarébandával, és egy bárral, ami csak illegálisan árult whiskeyt. Nem emlékszem jól a koncert részleteire, de biztos vagyok benne, hogy a közönség nagyon pozitívan, és spontánan reagált. Ez minden esetben így volt a kelet-európai régióban, amikor ott koncerteztünk."
Martin, 2013: "Igazából fura döntés volt tőlünk, hogy Lengyelországban játszottunk. Nem emlékszem, hogy kinek az ötlete volt. Nagyszerű ötlet volt, de szokatlan volt Lengyelországba menni. Varsóban játszottunk 1985-ben, és emlékszem, hogy helyi valutában kaptuk a pénzünket, és nem tudtunk vele mit tenni, ezért vásároltam egy katonai sisakot. Ezt kellett visszacsempészni Angliába."
Andy: "Vettem egy festményt, valójában egy tök futurista festményt (a DESA művészeti galériában)".
Andrzej Marzec, a koncert promótere: "Nem voltak különleges követelményeik, de a szállodai szolgáltatás egyébként minden elvárásuknak megfelelt. Martin Gore szoknyája határozottan benyomást tett a honfitársainkra. A rajongók között volt a legnépszerűbb."
Roman Rogowiecki, biztonsági szolgálat, 2016: "A szálloda előtt rajongók várakoztak, de nem viselkedtek őrülten. Amikor a zenekarral sétáltunk a szállodán kívül, nem volt más testőr az oldalunkon. A rajongók tudták, hogy a zenekar Lengyelországban van, mert a rajongók gyülekeztek a környéken, de annyira meglepődtek, hogy a zenekar kijött az utcára sétálni közéjük, hogy gyakran egyszerűen nem is tudták, hogy hogy kell viselkedni, ezért csak álltak ott, anélkül, hogy bármit is csináltak volna. A zenekar megkérdezte tőlem, hogy mik azok a hosszú sütésű szendvicsek, amikre rábukkantak (zapiekanka volt az), és meg akarták kóstolni ők is."
Íme a koncert teljes videó (!) felvétele: ezzel búcsúzúnk a Some Great Reward Tour-ra visszaemlékező sorozatunktól! :)
A főprogram egy olyan dallal zárul, amely az elmúlt 20 évben vagy főprogram-záró, vagy koncertzáró (a Touring The Angel első szakaszát leszámítva), ez pedig egy újabb minden-fellépésen-játszott dal, a NEVER LET ME DOWN AGAIN! A dal a Live Spirits-en egy totálképpel kezdődik - a cirkuszi sátor-szerű színpadot megpillanatani mindig kicsit sokkoló - majd a dal kezdetekor Dave "légdobol" Christian felé, amikor a dobos belepörget a dalba; majd pedig hogy Gordeno se maradjon ki, felé is légzongorázik egyet. Az első versszakban szinte végig Dave-et és Martint mutatják (a kivetítőn is), majd egy újabb Dave-féle légzongorázás után jöhet a refrén, amelyben egy pillanatra feltűnik Andy is, amint jól hallhatóan játssza a dal basszusszólamát. Gordeno alaposan besegít vokálban Martinnak és Dave-nek. Máris újabb légzongora és újabb refrén jöhet, amelynek a végén mintha Dave tévesztene, és mintha "never put your feet back down on the ground"-ot énekelne "my feet back" helyett. Máris jön az instrumentális rész, rengeteg stroboszkóppal és Gordeno kissé nyugtalanító, ereszkedő zongoradallamával. Martin is nagyon nagy beleéléssel gitározik, bár néha nem könnyű megállapítani, hogy pontosan mit is játszik. A dal "sötét" részének lezárásával máris jöhet a karlengető rész - Dave fájóan keveset karlenget, de a közönség mindent belead, és itt láthatjuk egy pillanatra Kalenda Niki magyar zászlaját az első sorban. Dave kimegy a kifutóra - sajnos a kamera nem követi - és onnan mond köszönetet a lengő búzamezőnek, a karlengető embertömegnek. Szerencsére a zavarba ejtő pólólövöldözést elengedték erre az utolsó fellépésre, így ennek csak az emlékeinkben marad nyoma... így zárul tehát a Global Spirit Tour utolsó fellépésének a főprogramja! Sokkal intimebb dal következik, bár a korszak ugyanaz lesz... ;)
A főprogram utolsó 2 dala majdnem mindig két hatalmas sláger: nincs ez másképp a Live Spirits-en sem. Az ENJOY THE SILENCE benne van abban a 3 dalban, amelyik a megjelenése óta minden egyes koncerten felcsendült (nem számítva természetesen a "túl új" Going Backwards és Cover Me dalokat), és természetesen a Global Spirit Tour-on is végig szerepelt (habár az utolsó fesztiválos turnészakaszra a ráadásba került, sőt, egy ízben koncertzáró is volt). A Stripped után Dave kitárt karokkal áll a színpadon a dal első taktusaira, majd az ujjongó közönséget láthatjuk, aztán mintha a zenekar "megáldaná" a tömeget, Dave után Martin és Andy is kitárt karokkal biztatják a közönséget. A ritmusszekció belépésekor feltűnik a nyuszi a kivetítőn (Anton Corbijn turnéról turnéra furább kivetítést választ ehhez a dalhoz), majd Dave Martin-ra mutat, aki elkezdi játszani a dal hódító, szívet simogató gitárrészét. A közönség természetesen a dal kezdeteitől tapsol és szinte leénekli a zenekart a színpadról. Dave - szinte némi meglepetésre - énekli az első refrént (a "words are very unnecessary" résznél az ujját ingatva "figyelmezteti" a közönséget). A második versszaknál is szinte sorról sorra játssza el a frontember a dal sorait, majd a refrént már átengedi a közönségnek, majd jön a szokásos "yeah, that's right!" kiáltás is. Az instrumentális résznél Dave végigsasszézza, végigkeringőzi a színpadot, de aztán a refrénre visszatér középre és csizmáját a hangfalra téve, puszikat dobálva énekelteti a közönséget. A kiállásos résznél Christian beindul a dobok mögött, amire Dave először kacsatáncos mozdulatokkal majd egy hatalmas pörgéssel reagál, majd Martin is bejön Christian elé ugrálni a gitárral, amihez Dave is csatlakozik. Egy pár pillanatig olyan, mintha két idősödő rajongó ugrálna a DM-re valami rajongói klubban :D A gitárrész kezdetekor Dave felmegy a színpad felső részére (közben a tömeget biztató Andyt is láthatjuk), majd Dave mégis lejön és a "one two three four!" kiáltást és a tapsoltatást már a lenti szinten "végzi". A dal szinte megjelenése óta a koncertek ünnepi pillanata, ez most sincs másképp, még ha Anton mindent meg is tett a kivetítéssel, hogy kizökkentsen minket :D Majd jön Martin teátrális bemutatása: "Mr. Martin!... L!...", majd a "Gore-t" már a közönség énekli (véleményem szerint ez a bemutatásos rész az Exciter Touron volt a legjobb). A dal lecsengésénél Dave meghajol Martin felé...
Ma 2 éve volt a Depeche Mode mindmáig utolsó fellépése Berlinben. Erről persze készült azóta egy koncertkiadvány, amelyet éppen számonként elemzünk, de ma inkább a nézzük meg az egész koncertet, rajongói felvételekből összeállítva. Reméljük, a következő fellépésre nem kell újabb 2 évet várnunk!