És mivel is zárhatnánk a napot, mint a Violator Electronic Press Kit-jével? A végig kékes fényekben pompázó dokumentumfilm a The Videos 86-98+ DVD-n jelent meg hivatalos formában 2002-ben.
"Március 19.-én lesz 10958 napja, hogy megjelent a Vilator. Azóta lehet, hogy meghallgattunk már 335734-szer. El tudom képzelni, hogy néhányunk nagyon közel van ehhez a számhoz. Ami azt jelenti, hogy átlagos alvásidővel számolva ebből a 10958 napból kb 3655-öt végigaludtál, szóval végülis csak 223751-szer hallgattad meg a Violatort. Máris sokkal normálisabb szám jött ki, nem? A Violator születési talizmánja (vagy hogy az istenbe hívják) sajnos nem fekete, hanem akvamarinkék. Ennek az energiája a béke, amire hálistennek nem gondolt Martin egészen 2009-ig."
Az Almost Predictable Blog ezzel a cikkel ünnepli a kiadvány évfordulóját!
A Policy Of Truth kemény igazsága után egy rendkívül nyálas, macskanyávogás-szerű effekttel kezdődik a következő dal, szerencsére aztán a BLUE DRESS többi része már sokkal inkább emlékeztet az album többi részének keménységére és mélységére, mint az ijesztő nyávogásszerű hang. A Sweetest Perfection uán ez a másik dal, amit Martin énekel, szintén egy keringő, és noha úgy festette le a dalt Martin, hogy ez az album "perverz" dala, az elején már érződik, hogy azért itt szelídebb húrok lesznek pengetve, mint a Sweetest Perfection esetében. A perverzség is aranyos túlzásnak tűnik a Sweetest Perfection sötét, rögeszmés őrülete után: egy nő éppen felöltözik (de mi után öltözik fel?), Martin pedig kedvtelve nézi, és megállapítja, hogy ez a kék ruha, a nő mozdulatai, a kék ruha a nőn, röviden szólva: a Nő az, aki a világot mozgatja. A keringő azért itt is finoman-finoman, de csavarodik be, furcsa zongora jelenik meg a második versszak alatt, de aztán a refrén enyhén Twin Peakses (1990-ben persze nehezen) gitárjai valahogy mégis egy mederben hagyják keringeni a keringőt, nem őrül meg annyira, mint a már említett Sweetest Perfection. Aztán 4 perc után mégis történik valami nagyon fura. Az egyre több zaj között elkezd halkulni a dal, de néhány effekt előtérben marad, majd hirtelen egy tengerpartra emlékeztető környezetbe kerülünk, ahol valami kaparászás hallatszik. A váratlan változást egy teljesen oda nem illő, viszont éterien gyönyörű szintetizátordallam teszi teljessé, amit ráadásul Martin "óóóó" vokáljai teszik földöntúlivá (az intermezzo címe egyébként INTERLUDE NR.3). Aztán visszajön a kaparászás (de mi ez a kaparászás? mi a funkciója? Ilyenkor érezzük azt, hogy slágeresség ide, Kraftwerk-csattogás oda, a zenekar mélységesen alternatív még ezen a lemezen is), és máris jön a Clean fura emelkedő-lejtő szinkron-tücsökciripelés hangja.... bár maga a dal nem teljesen ezzel indul, csak később, azzal a Radioactivityről csempészett hanggal... de erről majd fél 9-kor! :) A Blue Dress-t - a Sweetest Perfectionhöz hasonlóan - eredeti formájában sose játszották koncerten, akusztikusan is csak kétszer csendült fel a World Violator Touron, igaz, aztán - és ebben viszont eltér a Sweetest Perfection-től - 2006-ban és 2013-ban is játszották jópár alkalommal. Hallgassuk meg ezt a szépséges, majd teljesen elboruló alkotást: