A Rock&Roll Hall Of Fame-et is elhalasztják a koronavírus miatt. Így tehát nem látjuk május másodikán az együttest fellépni Cleveland-ben.
Íme az eredeti cikk a rollingstone.com-ról:
A Rock&Roll Hall Of Fame-et is elhalasztják a koronavírus miatt. Így tehát nem látjuk május másodikán az együttest fellépni Cleveland-ben.
Íme az eredeti cikk a rollingstone.com-ról:
A See You mellett egy másik olyan dal is van, amit már elvileg már Martin legelső formációja, a Norman And The Worms is műsoron tartott, ez pedig az A PHOTOGRAPH OF YOU volt. Simon Spence, a Just Can't Get Enough című könyv szerzője állapítja meg a könyvében, az A Photograph Of You szintén a korai Norman And The Worms időszakban született. Steve Gallacher így nyilatkozott: "Még mindig megvannak azokból a szövegkönyvekből, amelyekre Martin leírta az akkordokat, amiket leírt. Ezeken a lapokon megtalálhatod a See You-t, az A Photograph Of You-t, a Green Grass-t és a Saxophone Joe-t, a dalokat, amiket élőben játszottunk"
A következő dal, amelyről Dave McElroy ír a mai blogbejegyzésében...
Waiting For The Night
"Szerintem a Waiting For The Night egy duett. Maga a dal egy kísérteties, buborékos hangzású alapmű: az album tökéletes középpontja. Alan és Flood megpróbáltak egyfajta Tangerine Dream-érzetet adni a dalnak (lásd Alan Shunt oldalát, a Violator kérdezz-felelek szekciónál), és az általuk létrehozott hatás erőteles, de felemel. A bugyborékoló szintetizátorok viszik a prímet, és az őket kísérő duett fokozza a dal intenzitását.
A Dave szekció halkabb, helyenként szinte suttogó. Martin harmóniái szépen egyensúlyozzák ezeket a suttogó sorokat. A versszakokban a pislákoló szintetizátorok a Dave-et és Martint vezérlő csillagokat idézik, és őszintén tökéletes. Annyira csodálatos ez a dal. Alan persze nem lenne Alan, ha nem zavarná meg valami zajjal a nyugalmat (főleg a "ez meg mi az ördög?" awa-awa-awa-awa-awa-awa-awa hang, ami 3 perc 6 másodpercnél érkezik, felrázva téged az álmodozásból.)
3 perc 33 másodpercnél, amikor Dave hunyorogni kezd és a világ ööö.... ja igen, rózsaszínűnek látszik, kísérteties zajok érkeznek, miközben Martin éneke vezet minket az utolsó versszakhoz, amelyben Martin ezúttal kontrázó dallamokat énekel azokon a helyeken, amik korábban hangosak voltak. Csodálatosan működik. A dal ezután a végső kísérteties szintivonalra áll rá, amit Martin "ah-ah-ah-ah" vokálja kísér, ahol szellemszerű hangok kísérnek, egészen a dal végéig, hogy teljesen elmerülhess abban az igézettségben, amelyet a Depeche Mode egyik csúcspontja szerez számodra. 1990-ben fel kellett kelned, és meg kellett fordítanod a kazettát vagy a lemezt a B-oldalra. Ha szerencsés gazdája voltál azoknak a flancos CD-lejátszóknak, akkor is fel lettél ébresztve a transz-állapotból az Enjoy The Silence első taktusaival. Atyaég, mekkora dal ez a Waiting For The Night!
Az együttes is szereti a dalt, 88 alkalommal játszotta a World Violation Touron. Amint azt nagyon jól tudjuk (és még fogjuk is emlegetni a Violator-hónap alatt) nincs hivatalos felvétel a World Violator Tourról, így csak a frankfurti koncertfelvételen láthatjuk, hogy milyen csodálatos is volt ez a dal ezen a turnén. Martin otthagyja a billentyűzetét és a gitárját és mikrofon mögé áll, hogy duettet énekeljen Dave-vel, és Anton fenséges filmje forog mögöttük, nem meglepő módon tökéletesen kiegészítve a dalt. A dalt a World Violation Tour mellett 131 alkalommal játszotta még a zenekar (az Exotic Touron 3, az Exciter Touron 85 és a Tour Of The Universe-en 43 alkalommal), és mindig jól szólt, de soha nem volt annyira jó, mint a csodálatos World Violation Touron."
Ezen a történelmi napon sem feledkezünk meg az évfordulós Violator-ről, és az Almost Predictable Blog bejegyzéseiről. A mai írásban David McElroy a Violator három dalával foglalkozik: elsőként a Sweetest Perfection-nel.
"Sweetest Perfection
A Violator második dala egy mestermű. Az albumot nyitó isteni, zseniális Krafwerk-megidézés, a World In My Eyes után távolról dobzörgés kezd közeledni, egy basszusmenet kezdődik hirtelen, és máris érkezik Martin, hogy egy újabb dalt énekeljen az ő furcsa, megszállott szerelméről. Úgy is értelmezhető a dal, hogy valaki túszként tart valakit fogva a garázsában, vagy még jobb ötlet, ha csak egyszerűen élvezzük a dalt.
Két csúcspont van számomra ebben a dalban. Először is, csodás, ahogy a dal építkezik és építkezik a robbanásveszélyes csúcspontja felé. A 43. másodpercnél megjelenő a kavargó zaj, ami a dalnak azt a bizonyos furcsa, klausztrofobikus érzetet adja, tipikusan egy Wilder-féle megoldás, az egymásra épülő rétegeivel. A gitár tétlenül dörmög, majd egy fenséges fémes zaj egyesül egy fura fém ütős hangjával (nagyon Some Great Reward), és elviszi a dalt ebbe a szorító, furcsán ütősökkel teli irányba. De mi a fene jöhet bele a dalba, mint egy váratlan napfelkelte afelett a szeméttelep telett, ahol a DM régi albumai laknak? Meglepetésre egy vons szekció, ami 2 perc 7 másodpercnél kezdődik, hogy lecsillapítson minket, mialatt Martin elmondja nekünk, hogy bármi is legyen a tökéletessége a "válogatott gyűjteménynek", jobb, ha a tartalmát nem tudjuk. De nincs kereskedés, mivel Martin azt mondja a potenciális eladónak, hogy kopjon le, és egy furcsa fémes zaj, ami úgy hangzik, mitnha egy robotmacska nyávogna, visszatérünk egy nagyon is zajos és Wilderes összevisszaságba. Az utolsó két perc isteni. Az instrumentális rész 3 perc 12 másodperctől a zajok és a szaggatott dobok lázadása. Ez az a rész, aminél tuti, hogy légdobolunk mindannyian. Ugye? Oké, de én biztos.
Most, hogy elvesztettél némi értékes időt az előző bekezdés végigolvasásával, emlékeztetlek, hogy két csúcspontot említettem a dalban. A második az utolsó 1 percben történik, egészen pontosan akkor, amikor egy új hang lép be, amikor már csak 48 másodperc van hátra. Mindenki egyszerre mondta biztos a dal hallgatása közben: "Figyelj már, ez úgy hangzik, mint Dave!" Pontosan, ő Dave. Ez egy új látásmód a Depeche-ben. Régóta megszoktuk már, hogy Martin mindig harmonizálja, vagy ellentétes dallamokat énekel Dave-vel, de most először fordul elő, hogy ez fordítva legyen. Egyszerűen briliáns. Alan hagyja őket énekelni, amíg újabb és újabb zajt és zavart kever mögéjük, aztán a dal csúcspontja következik hátrafelé lejátszott zajokkal, és újabb szaggatott és baromira élvezetes kakofóniával.
Ahogy Alan mondta a Shuntban: "Az a fura rész a keverési időszak végén jött össze. Ezt akkor szoktuk használni, amikor már közeledünk a folyamat végéhez, de még nem értünk oda."
Zsémbes gazfickó. Mindegy is, a dal egy igazi meglepetés, és sokkal inkább tűnik egy Dave által énekelt dalnak, pedig tényleg Martiné a vezető vokál.
A dalt 20 alkalommal játszották a World Violation Touron Martin akusztikus blokkjában. Martin 2003-ban 8 alkalommal játszotta a szólóturnéján, azóta nem csendült fel. "
Ez pedig Dave egyetlen remixalbuma, az HOURGLASS REMIXES! A Kingdom Rosario's Big Boom Vocal remixével emlékezünk - a remixelő egy évvel később a Depeche Mode remixelői között is feltűnik, a Perfect című dalhoz készít néhány átiratot.
Folytatjuk a Depeche Mode legkorábbi időszakát bemutató sorozatunkat. Ma és holnap két dalt veszünk górcső (szóvicc!) alá, ami jóval a Depeche Mode megalakulása előtt született.
Martin sok interjúban elmondta, hogy a SEE YOU volt az első dal, amit írt, bár különbözőféleképpen adja meg az életkorát, 13-tól 18-ig mindent mondott már. Martin, 1982: "A See You középső része jó. Komoly. De mégis vicces. Kedvelem, mert ezek a szavakat nem sokat használjuk dalokban. Ezek csak dolgok, amiket emberek mondanak. Nem mondhatom el a sztorit a dal mögötte. Ez titkos."
Anne Swindell, aki Martin barátnője volt 1981 és 1983 között, azt állítja, hogy "a See You egy németországi csereút után született. Találkozott valakivel ezalatt az út alatt." Martin háromszor járt Németországban 1976 és 1978 között és Andy szerint Martin 1982-ben, a See You kiadásakor "éppen 5 évvel korábban" (tehát 1977-ben) írta a dalt. 16 éves volt."
Amikor az MTV Németország ellátogatott Erfde városába (ahol Martin járt Németországban), egy Birgit Biehl nevű nő azt állította, hogy akkortájt volt egy flörtje Martinnal, ami azt jelentheti, hogy a See You róla szól.
Véletlenül Steve Gallacher (aki Martin zenésztársa lett később a Norman And The Worms-ban) is pont ekkortájt járt Németországban, szintén csereüdülés keretein belül. "Egész jól megismertem Martint ezalatt a csereút alatt. Mindig vitte magával a gitárját, és emlékszem, hogy az iskolatársai megkérték, hogy játsszon dalokat a hamburgi kompon. Az együtk dal, amit gyakran játszott, a "Red In My Bed" volt a 10cc-től.
Phil Burdett hozzátette Jonathan Miller-nek, a Stripped című könyvben: "Elhatároztuk, hogy írtunk egypár számot; néhány valószínűleg elég szörnyű, de Martin egyik akkori szerzeményét a Depeche Mode később felvette - ez volt a See You, egy középtempós akusztikus ballada. Mindketten akusztikus gitáron szereztük a számokat.”. Simon Spence-nek, a Just Can't Get Enough című könyv szerzőjének még tovább ment: "Én találtam ki a See You riffjét". Vince Clarke hallotta a NATW See You változatát, és azt állítja, hogy a dal Depeche Mode-féle verziója "teljesen más" lett.