A ma 20 éve megjelent Dave debütalbum, a Paper Monsters a GOODBYE című dallal zárul - 10 évvel később a Depeche Mode-nak is lett egy Goodbye című felvétele... Az eredetileg She Said néven futó alkotás ismét egy lassabb, vésztjóslóbb, komorabb alkotás, és megintcsak kicsit túl hosszú, majdnem 6 perc. Disszonáns hangokkal kezdődik, majd Dave kisebb meglepetésre "hadarni" kezd, ami jelzi, hogy a nagyon nyugodt debütálóalbum egy egzaltáltabb dallal ér véget... Hamarosan erőteljes basszusok érkeznek, de csak "próbálgatják" a dalt, hamarosan visszatérünk a kezdeti zörejekhez. Aztán a következő ijeszgetésnél már elszabadul a pokol, hirtelen kifejezetten erős, már-már fejleszakító dobok és gitárok érkeznek, de csak néhány másodpercig tartanak, aztán minden újra teljesen nyugodt, és ezzel a "goodbye goodbye" ismételgetéssel zárul Dave debütáló albuma.
A következő dal a húszéves Paper Monsters debütalbumon a BITTER APPLE, az album egyik legkedvesebb hangvételű, legkönnyedebb dallama. És egyben a leghosszabb is, 6 perc feletti hosszúságú. Vonósok, finom ütősök, már-már véletlenszerűnek tűnő dalszövegek, gitárok és édesen fájdalmas háttérvokálok... nekem valahogy egy csipetnyi franciás könnyedség is van ebben a dalban. A középrész a Shadows-os gitárokkal már-már nagyon filmszerű... aztán a dal végére ismét visszatérünk az alaphangvételhez.
Dave: "[Ez] egy dal arról szól, hogy szerelmes voltam, és tényleg tudatosítottam magamban, hogy újra szerelmet érzek. Nem kell, hogy arról szóljon, hogy szerelmes vagyok egy másik emberbe, hanem csak arról, hogy újra érezzem a szerelmet és mindennek a szépségét. Azt is akartam, hogy olyan érzése legyen, mintha egy kis bárszéken ülnénk egy kis piszkos, füstös párizsi kávézóban. Ez a dal olyan, mintha nagyon ártatlan és őszinte lenne, nem akartam túl sokat gondolkodni azon, hogy a szavak jól hangozzanak - csak azt akartam, hogy pontosan úgy szóljon, ahogyan éreztem."
A zaklatott Black And Blue Again után jön a Paper Monsters (egyik) nyugvópontja, a leglassabb dal, a STAY. Ez az igazi "Dave-ambient": egy egyszerű, minden trükk nélküli szerelmes dal, elektronikus-vonós hangszereléssel, zongorákkal. Izgalmat kár keresni, de bármi disszonanciát is - egyszerű, szép dal. A második versszaktól azért finom ütősök is megjelennek, de minden nagyon elegáns és visszafogott marad, egészen a dal végéig.
A BLACK AND BLUE AGAIN ismét egy sötét és lassú szám a ma 20 éve boltokba kerülő Dave szólólemezről, a Paper Monsters-ről. Emlékezetes bluesos riffel kezdődik, aztán pár másodpercig szinte mintha a Subhuman Recoilját hallanánk, de aztán jön Dave zaklatott dallamú szövegelése. A fojtott hangulat aztán a dal utolsó negyedében egy vonósokkal tarkított, filmszerű, kifejezetten izgalmas zenei részben csúcsosodik ki. Az album egyik legjobb dala!
Ezúttal kifejezetten jól dokumentált, hogy mi inspirálta a dalt. Dave: "A feleségemmel hatalmasat veszekedtünk, én pedig kisétáltam a lakásunkból. Úton voltam a stúdióba, amikor hirtelen rádöbbentem, hogy én vagyok a hibás. Ez a dal alapvetően arról szól, hogy bevallom, nem mindig vagyok túl kedves ember. Rájöttem, hogy a kapcsolatok nem könnyűek, és néha változtatnom kell (...) Valószínűleg a 'Black And Blue Again'-t volt a legintenzívebb érzelmileg megírni. A teljes szöveget egy taxiban írtam, útközben egy nagy veszekedés után voltam a feleségemmel. Számomra ez olyan, mint egy bokszmeccs, és úgy írtam ezeket a szavakat, mintha harcolnék, és sok minden van benne - az volt az érzésem, hogy újra a ringben vagyunk, és újra harcolunk. És ez ugyanaz, mint az önmagammal való harc, és az, hogy küzdök azért, hogy egy kapcsolatban legyek, ahelyett, hogy diktálnám, hogyan legyen a kapcsolat, mindig ezen buktam el... És ezt a dalt nehéz volt megírni, mert tényleg őszinte akartam lenni ezzel kapcsolatban. Pontosan úgy akartam elmondani, ahogy volt - ezt a veszekedést - és tényleg beismerni magamnak, hogy nem vagyok túl kedves ember, ahogy ezt akkoriban tényleg éreztem. Akkor jöttem rá, hogy tényleg nem voltam túl kedves. Innen a dal címe 'Black And Blue Again': csak magamat bántom - ezt amúgy is sokkal jobban csinálom, mint bárki más"."
A BOTTLE LIVING a ma 20 éves Paper Monsters másik húzós dala a Dirty Sticky Floors mellett: a többi dal maximum gyenge középtempó, vagy lassú. Itt viszont van húzás: bluesos, enyhén Marilyn Mansonos "ügető" dobalap, zaj, harmonika, és szinte kiabáló Dave. Némi I Feel You érzet van a dalban, de talán csak az említett lüktetés miatt: ez egy bővérű blues-rock dal, nem is rossz húzással. Ebből a dalból lett 2003 őszén a harmadik kislemezes dal a lemezről, klip is készült hozzá.
Dave: "A 'Bottle Living' az alteregóm, az a srác, aki bennem van, aki csak egy italra van attól, hogy ott üljön a bárszéken, és egész éjjel baromságokat beszéljen egy vadidegennel. Közben nagyon gyengének érzi magát, és úgy tesz, mintha én lennék az. Az a sötét oldalad, amikor olyasvalamiért élsz, ami tényleg értelmetlen. Próbálsz valamit találni egy üveg alján, válaszokat az életre, vagy tűt szúrsz a karodba, vagy bármi is az, amit csinálsz."
A következő dal a húszéves Paper Monsters-en az A LITTLE PIECE. Sötétségből előtörő, már-már elektronikus hangok után hamar kiderül, hogy egy még lassabb dal következik, mint a Hold On. Ambient hangulat, gospeles szövegfűzés, finom, gitáros-elektronikus-zongorás hangszerelés vonósokkal tarkítva, és egy igazán emlékezetes refrén. Az album egyik rejtett gyöngyszeme! A zongorás lezárás külön tapsot érdemel.
Dave: "Ez volt az egyetlen dal az albumon, amikor szó szerint sétáltam az utcán, és az egész dolog hirtelen megjelent a fejemben, mondhatjuk elborított. Mindig magammal hordok egy kis diktafont, és elővettem, miközben sétáltam az utcán. Az emberek néztek rám, és én csak elkezdtem énekelni a diktafonba - az egész dallamot, és a teljes szöveget. Mire hazaértem, már megvolt az egész dal, felkaptam a telefont, felhívtam Knoxot, és lejátszottam neki a diktafon tartalmát a telefonba. Ez a dal számomra nagyon gospeles hangulatú, de egészen más lett, ahogy felvettük - de én mindig is ezt a nagy gospeles kórust hallottam mögé. Végül nem így lett, de azt hiszem, elég jó lett, és megintcsak azt érzem, hogy elég univerzális érzete van."