A napot zárjuk Vaughn George A Broken Frame albumot bemutató videójával. Vaughn megállapításira néha magam is hagyatkoztam a mai nap bejegyzéseiben. Mára jó éjt, folytatás az A Broken Frame borítójának részletezésével és az A Broken Frame lemez nem kislemezes dalainak elemzéseivel - holnapután. Hogy miért nem holnap? Mert holnap egy másik album kerek évfordulóját fogjuk ünnepelni Egy olyan lemezét, ami inkább a néptömegeknek szólt! (spoiler alert! ;) ).

Kendőzetlen őszinteség és meglepő információk: nézzük meg a ma 40 éves A Broken Frame 2006-os dokumentumfilmjét!

A Shouldn't Have Done That végén fütyülő szél lassan egy kitartott szintihangba megy át, majd megjönnek a súlyos ütősök: máris belecsúszunk a ma 40 éve megjelent A Broken Frame lemez himnikus utolsó dalába: ez a THE SUN AND THE RAINFALL! Megkockáztatom, hogy nem túl sok embernek nem ez a kedvenc dala a lemezről... Alan Wilder pedig egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ezt a dalt adná ki egyedül az első két lemez dalai közül. Még 2009-ben, a Tour Of The Universe DVD mellékletében is felveti Peter Gordeno Martinnak, hogy el kellene játszani ezt a dalt Depeche Mode koncerten, de sajnos Martin nem reagál... Daniel Miller sem titkolta: „Az egyik kedvenc dalom a The Sun And The Rainfall volt. Imádom azt a dalt.“. Andy érdekes véleményt osztott meg erről az alkotásról: "Remek dal, de szilárdan hiszek abban, hogy az utolsó dal sohasem kap kellő figyelmet. Ez a nagyon jól sikerült szerzemény is azért nem vitte semmire, mert zárószám lett belőle."

A The Sun And The Rainfall-ban visszatér az A Broken Frame komor hangulata, teljes fegyverzetben: csodálatos szintitéma, elkeseredett dalszöveg, amely azonban a refrénben csodálatos módon pozitívan csendül ki, ezzel már talán a következő lemez, a Construction Time Again lázas tennivágyását vetítve előre. A „things must change“ refrénben még Dave egész lemezen tompított hangja is kitörne a fátyolosságból... A szaggatott dobokkal kísért dal aztán csodálatosan ér véget: Martin „things must change“ éneke mellett Dave a dalszöveget kezdi ismételni, egyre hangosabban és hangosabban, majd miután az alapritmus is megváltozik, bejön egy harmadik vokál (Alané talán? vagy ez is Dave?), amely azt énekli, hogy „all that I’m saying, the game’s not worth playing over and over again“. És ha ez nem lenne gyönyörű, még egy szintitéma is bejön, tökéletesen kiegészítve a szépen fokozatosan lehalkuló, emelkedett hangulatot. Ezzel a kiváló dallal zárul tehát a 40 éves A Broken Frame.

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, az A Photograph Of You végén feltámad a szél (eleve milyen váratlanul atmoszférikus ez a dermesztő szélfújás, mondjuk a Speak And Spell steril stúdióhangulatához képest), és megérkezik Martin és Dave első duettje, a SHOULDN’T HAVE DONE THAT! Sejtelmes, baljós hangulatú dalt kezdenek el együtt énekelni, igencsak minimalista hangszerelés előtt. Ez a hangszerelés aztán némiképp kiegészül, majd menetelés-tapsolás hangja kezdődik, hogy aztán következzen egy teljesen váratlan és indokolatlan középrész, ahol mintha egy gyerekdallam mögött különböző zörejek szólnának, amiről hamar kiderül, hogy egy szövegrész megfordítva. Aztán állítólag jön Andy hangja, ahogy azt mondja, hogy „Left! Right“, mintha ő irányítaná a háttérben menetelő csapatot. Még két baljós versszak, aztán pár dermesztő másodpercig csak a menetelőket halljuk, hogy aztán visszajöjjön a dal eleji szélfújás, ami aztán az utolsó dalba, a The Sun And The Rainfall-ba megy át. A dal baljós dalszövege állítólag Hitlerről szól, bár erről semmilyen megerősítés nem érkezett a zenekar részéről.

De mi is ez a furcsa középrész? Mert a menetelés magyarázata az megvan Daniel Miller-től ("Emlékszem, egyszer a Blancmange együttes tagjai beszálltak a 'menetelésbe' a 'Shouldn't Have Done That' rögzítésekor. A szomszéd stúdióban dolgoztak éppen a saját lemezükön. A két együttes összehaverkodott, és kisegítették egymást. Igazi összetartás volt ez az electropop berkein belül."). De a középrészben mi ez a fordítva felmondott szöveg? Ez a következő: Martin ezt a mesét mondja el: „The big bird is packing… The little bird is packing as well…! …that the big bird has got more worms than little bird… …so the little bird doesn’t like this… he’s after the worms that are really owned by the big bird… he flies over to the big bird’s worms… oh, what a joy it was when he got those worms and he flew away, he flew out to the top of the mountain…! And the big bird was too fat that he couldn’t fly… “, Azaz kb: „A nagy madár gyűjtöget... A kismadár is gyűjtöget...! ...  a nagy madárnak több férge van, mint a kismadárnak... ... ez a kismadárnak ez nem tetszik... a férgek után megy, amik valójában a nagy madáré... átrepül a nagy madár férgeihez... ó, micsoda öröm volt, amikor megszerezte azokat a férgeket, és elrepült, kirepült a hegy tetejére...! És a nagy madár túl kövér volt, hogy nem tudott repülni...“ A mesét Martin két kacaja teszi teljessé.

De mi is ez a mese a madárról? A DM Live Wiki szerint a történet valószínűleg összefügghet a következő magyarázattal, amelyet Martin Gore adott, amikor egy rajongó 1982-ben levélben megkérdezte őt a DM bakelit kislemezes példányain lévő metszetekről, köztük a 'Leave In Silence' vinylről, amelyen a következő metszetek vannak: "LITTLE BIRD'S PECKING / LITTLE BIRD'S TAKEN THE WORM!"[1] Martin válasza a következőképpen hangzott: "Ezek a mi stúdióbeli beceneveink és mondásaink. Little Bird a kétsávos gép, Big Bird pedig a 16 sávos gép. A Little bird csipogása azt jelenti, hogy a két sávos fut, a „LB's taken the worm“ pedig azt, hogy egy jel mutatta, hogy a 16 sávosról (Big Bird) rögzít. Hülye ötlet, nem igaz? (Andy ötlete volt)“

A The Meaning Of Love után pedig azonnal jön a másik popos dal, az A PHOTOGRAPH OF YOU a ma 40 éve boltokba kerülő A Broken Frame lemezről. A See You mellett ez a másik dal, amit már elvileg Martin legelső formációja, a Norman And The Worms is játszott. Simon Spence, a Just Can't Get Enough című könyv szerzője állapítja meg a könyvében, az A Photograph Of You szintén a korai Norman And The Worms időszakban született. Steve Gallacher így nyilatkozott: "Még mindig megvannak azokból a szövegkönyvekből, amelyekre Martin leírta az akkordokat, amiket leírt. Ezeken a lapokon megtalálhatod a See You-t, az A Photograph Of You-t, a Green Grass-t és a Saxophone Joe-t, a dalokat, amiket élőben játszottunk"

A dal kellemes zongorákkal kezdődik, majd nem is kellemetlen húzóssággal folytatódik, ám a bugyuta, gyerekes szöveg és a kissé közhelyes dallam nem sokat segít a közelkerülésen. Van egy kissé olaszos hangulata is, a helyenként mandolin-szerűen játszó szintetizátornak köszönhetően. A dal közepén a „fütyülős“ szintidallam szintén kellemes, de érzésem szerint egy lemezzel korábbra való... Az egyébként nem kellemetlen „feel blue“ lezárásba aztán hamarosan szélzúgás keveredik, és visszatér az A Broken Frame alaphangulata...

Az A Broken Frame hangulata a hatodik dalig (Satellite) tökéletesen egységes: komor, fenséges, hangulatos, mély, bájos, érzelmes, sötét. A hetedik (és a nyolcadik) dal aztán teljesen elrontja ezt a hangulatot. A már korábban megjelent THE MEANING OF LOVE olyan, mintha Vince Clarke visszatért volna a stúdióba. A bohókás hangszerelés némiképp továbblépés persze az első lemez hangulatához képest, de azért elég egyértelműen egy „popos kompromisszumot“ hallunk itt. De ismerek olyat is, aki szerint ennek a dalnak van a leginkább keserédes szövege. Mások szerint bájos dal, szerintem inkább csak idétlen. De természetesen megértem: kevés dal volt kész ebben az időszakban és nem ártott a popos, húzódaloknak gondolt alkotásokat szerepeltetni a lemezen - furcsa is lett volna, ha lemarad ez a lemezt nem sokkal megelőző kislemez magáról a nagylemezről. A kislemez- és klipverzió került fel a lemezre.

A 40 éve megjelent A Broken Frame B-oldala egy szokatlan, megosztó dallal kezdődik, ez a SATELLITE! (korábbi címe Satellite Of Hate). Lassú tempója, rendkívül szokatlan, már-már reggae-szerű ritmusa, Dave igencsak visszafogott hangja és a dalszöveg végtelen keserűsége nem igazán tette közönségkedvenccé a DM-rajongók körében. Nekem személy szerint ez a titkos kedvencem a lemezről: kígyózó basszusmenete, „oroszos“ hangulata (mintha „balalajka“ sírna a harmadik versszaktól a háttérben) és hidegrázós hangjai a legkülönlegesebb Depeche Mode dallá emelik számomra a dalt. A kiváló borító - amiről holnapután részletesen lesz szó! - nekem a The Sun And The Rainfall mellett ennél a dalnál jelenik meg a szemeim előtt a legélesebben. A hosszú instrumentális levezetés, a véletlenszerűnek tűnő, szomorú dallamot játszó hangok és a reggae-szerűen ismétlődő, megintcsak elefánttrombitálás-szerű hang annyira „Brókenfrémesek“ szerintem, hogy arra elfogynak a szavaim :)

Szokatlan helyen, az A oldal utolsó dalaként következik a ma 40 éve megjelent A Broken Frame első kislemeze, és "nagy slágere", a SEE YOU! Ez a verzió hosszabb némiképp a kislemezverziónál, viszont rövidebb, mint az Extended Version, de igazából csak a „fade out“ időpontja változik. A See You egyike Martin legkorábbi szerzeményeinek: már a legelső zenekarában, a Norman And The Worms-ban is játszották. De maga a szerzemény még régebbi: Martin 13 évesen a glam rock bűvöletében élve kapott egy gitárt az édesanyjától - ekkor készültek el a See You (és az A Photograph Of You) alapjai. Alex Swindell, Martin 1981 és 1983 közti barátnője azt állította, hogy Martin egy németországi csereút alapján született, sőt egy Birgit Biehl nevű hölgy máig azt állítja, hogy a See You dalszövege kettejük flörtjéről szól. A dalt más is magának követeli: Phil Simon Spence (a banda korai baráti körébe tartozó figura) a Just Can’t Get Enough című könyvben egyenesen azt állítja, hogy ő találta ki a See You riffjét. Vince Clarke visszaemlékezésében pedig azt mondja, hogy ő ismeri a Norman And The Worms-féle See You változatot, de szerinte a Depeche Mode változat teljesen más lett.

Maga a dal pedig csodálatosan szép, még ha talán nem is öregedett nagyon jól: egy jellegzetes, izgága basszusfutam, néhány újonnan vásárolt PPG Wave 2 szintetizátor által előállított, mellotron-szerű hangszín, egy középtempós dobritmus és néhány hangulatos szintifutam vezeti fel a dalt. A versszakokra megérkezik Dave „micimackós“ hangja; talán tényleg meg volt fázva az 1982-es lemez énekfelvételeinél... A See You-ról alighanem sokunknak a „bájos“, vagy az „édes“ jelző ugrik be: egyszerre tűnik előrehaladottabbnak és esetlenebbnek, mint a Speak And Spell dalai. Az A-Moll-F Dúr váltások mindenesetre hozzák a jellegzetes „A Broken Frame“ hangulatot! Az alkotás végi "all I wanna do it - see you" felelgetésből csoda, hogy nem lett koncertkedvenc

A bájos dal nem öregedett jól Martin Gore emlékéiben. A dalszerző így nyilatkozott a See You-ról 2001-ben: "Hogy érzek-e valamilyen vonzalmat az olyan dolgaink iránt, mint a 'See You'? Nem, nem igazán. Ez volt az első dal, amit Vince távozása után írtam, és azt hiszem, csak próbáltam lemásolni a stílusát. Rémálomszerű felvétel volt, mert még mindig Basildonban laktunk, és az utolsó vonattal jöttünk vissza Londonból. Ez mindigis egy rossz hírű vonatjárat volt, tele részegekkel, és mindig verekedésbe keveredtünk, néha azért, mert felismertek minket, de általában csak a tősgyökeres essexi erőszaknak köszönhetően!"

Ennek némiképp ellentmond, hogy az A Broken Frame-ről egyedüliként ezt a dalt válogatták be a 2006-os The Best Of Vol. 1 című válogatásra - bár ennek oka valószínűleg inkább az igen előkelő hatodik helyezés volt a brit slágerlistán.

A negyvenéves A Broken Frame negyedik dala egy instrumentális alkotás, melynek címe NOTHING TO FEAR! Ismét egy A-Moll hangnemben induló dallam (a Leave In Silence-szel és a See You-val egyetemben), és ismét egy szöveg nélküli alkotás, ugyanúgy, mint a Big Muff az előző lemezen, mégis micsoda különbség! A Nothing To Fear az egyik leggyönyörűbb dala a zenekarnak, amire még táncolni is lehet, hiszen kifejezetten táncolható a ritmusa. Szebbnél szebb témák váltakoznak, érdekesek a hangok, elképesztően jók az ütősök - a korai Depeche Mode teljes pompájában áll előttünk!