És hogy ment a stúdiómunka Alan nélkül, már Dave drogos hercehurcája után? Szemezzünk ismét az Ultra dokumentumfilmből:
DAVE GAHAN: "Újra meg kellett találnunk önmagunkat. Majdnem olyan volt, mintha az A Broken Frame-et újra elkészítenénk. Olyanok voltunk, mint egy háromlábú ló."
MARTIN GORE: "Azt hiszem, Daniel tényleg volt az első ember, aki azt javasolta. hogy megpróbálhatnánk másképp dolgozni, más emberekkel"
DANIEL MILLER: "Ha túlélték Vince távozását, akkor túlélték Alan távozását is. Úgy értem, ezzel egyáltalán nem akarom lekicsinyelni Alan szerepét, de amikor Vince elment, az olyan volt, mintha a zenekar vezetője és a dalszerző egy csapásra távozott. Alan rendkívül fontos része volt a dolognak, de nem ő volt a dalszerző vagy a vezető. Hoztunk egy döntést, miszerint nem albumként közelítjük meg a dolgot. Kezdetben úgy terveztük, hogy felveszünk néhány számot, talán egy EP-t vagy valamit. Levesszük a nyomást arról, hogy ez egy album legyen, és meglátjuk, hogy megy."
DAVE GAHAN: "Tényleg szükségünk volt külső segítségre, hogy megteremtsük a kellő zenei hangulatot... amit nagyrészt Alan csinált volna, Flooddal vagy bárkivel".
ANDY FRANKS: "Tim Simenon felkérése valószínűleg sokat segített rajtuk, aki szintén a Mute védőszárnyai alatt jutott messzire – szinte a semmiből… Megismerkedtek egymással, s Tim lett az „új fiú”… Kóstolgatták egymást egy ideig, aztán eldőlt, hogy ő lesz a producerük. Timet nem kezelték idegenként – mintha egy családtagot kértek volna fel a munka elvégzésére…"
DANIEL MILLER: "Megtartottuk a szokásos produceri megbeszélésünket, kábé 5 perc alatt be is fejeztük az egészet… Rendes fickónak tűnt… „Oké, akkor kérjük fel őt producernek…!” – ennyi volt…"
MICHAEL PAGNOTTA: Timnél keresve sem találhattak volna alkalmasabb embert a feladatra, hiszen ha valaki, ő igazán „értette” a zenéjüket… Tim rajongott a Depeche Mode-ért, nekik pedig pont erre volt szükségük. Olyan ember kellett nekik, aki igazán kedveli őket, s nem egy olyan, aki azzal kezd neki a munkának, hogy „Oké, fiúk, így és így kellene csinálni…”, inkább egy olyan, aki azt mondja: „Imádom a korábbi munkáitokat.” „Segíteni szeretnék, hogy úgy dolgozhassatok, ahogy akartok.”
GARETH JONES: "Ő az a klasszikus producer, aki nem a „menőkkel” dolgoztat, hiszen neki minden feladatra megvolt a maga embere.
DANIEL MILLER: "Q, a hangmérnök; Kerry Hopwood, a programozó – ők egyébként a mai napig is együtt dolgoznak velük az élő fellépések alkalmával –, valamint Dave Clayton, a billentyűs (remek zenész)…"
TIM SIMENON [producer]: Az egész felvételi időszakot a bizonytalanság szele lengte körül, hiszen Alan otthagyta őket, és Dave egészsége is… „problematikus” volt…"
DAVE GAHAN: "Bár leszoktam a drogokról, és abbahagytam a piálást, még mindig keresem a helyemet a világban. Sokáig tart, mire rendbejön az ember."
JONATHAN KESSLER: "Azt hiszem, Dave lassan szembenézett a saját démonjaival, belátta, hogy meg kell változtatnia saját magát, s azóta is erre törekszik…"
ANDY FLETCHER Mintha „feltámadt” volna… New York-i időszak alatt alig pislákolt benne az élet. Meg kellett neki mondanunk, hogy: „Sosem leszünk készen… Sosem fejezzük be…” Erre ő hirtelen összekapta magát, és néhány hónappal később kiváló teljesítményt nyújtott…"
TIM SIMENON: Egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogy volt képes ilyen gyorsan összeszedni magát… Újra nekiálltunk a felvételeknek, hiszen hiányzott egy csomó szám vokálja. Lenyűgözött, ahogy rendet rakott magában, hogy újra dolgozhasson...és énekelhessen."
KERRY HOPWOOD: "Tudatos döntés volt, hogy inkább a Violator-féle megközelítés felé menjünk és inkább elektronikusabbak legyünk, mint rockosak. Danielnek volt az elején egy remek idézete: "Így szólt: „Fiúk, minden hangot küldjetek át egy csöves végfokon!” Így hát fogtuk magunkat, és vettünk egy ilyen erősítőt, és rájöttünk, hogy mennyire igaza volt… Ironikusnak tűnt, hogy bár számítógépen raktuk össze a hangsávokat, s főleg elektronikusan rögzítettük a hangokat, az egész olyan érzetet keltett, mintha Beatles-módra dolgoznánk, mert – kedves Daniel – minden egyes hangot átküldtünk egy előerősítőn!" Mintha az egész albumot a régi, klasszikus technikával rögzítettük volna. így a „mesterségesen” előállított hangok is „kellő minőségben” szólaltak meg. Hiheted azt, hogy ezek az apró, de annál fontosabb dolgok a te munkád révén váltak a lemez egyik jellegzetességévé, de a rajongók többször is elmondták, hogy szinte magától értetődő természetességgel vették tudomásul ezt a bizonyos „zenei teltséget”, mely talán a Songs of Faith and Devotion esetében hiányzott. Mindig érdekes volt külsős zenészeket szerződtetni bizonyos feladatokra. Persze vehettünk volna „hangmintát” korábbi DM-lemezekből is, hiszen előfordulhat, hogy bőven van miből válogatnunk, ám izgalmasabbnak találtunk, hogy a mintavételezés helyett a külsős zenészek „szolgáltatják” nekünk a „mintát”…"
TIM SIMENON: "Úgy tűnt, hogy ezúttal ők sem ágálnak a külsős zenészek bevonása miatt, mert ez a fajta munkamódszer ismeretlen volt előttük (is)…"
KERRY HOPWOOD: "Addig csiszolgattuk, szerkesztgettük, masszíroztuk a számokat, míg valamelyikünknek elege lett és nem mondta azt, hogy "most már fejezzük be ezt a dalt". Azért ne felejtsük el, hogy nem a lábunkat lógattuk e 15 hónap alatt… Felvételi időszakot szünet követett – majdnem négy menetben készültünk el."
MARTIN GORE: "Fogalmam sincs, van-e bármi előnye is annak, ha 13 hónapig készítesz egy lemezt… …egyetlen egy jutott csak eszembe: rengeteg időm volt, hogy a felvételek között dalokat szerezhessek…"
TIM SIMENON: "A lemez nagyon hosszan készült, és valahogy természetesnek vettük, hogy nem is „kell” sietnünk vele… Komolyan hálát adtam a sorsnak, hogy ennyi ideig készíthettük…"
És hogy mi volt a lemezről az első produktum? Holnap kiderül! :D
