Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Steve Malins a People Are People-ről

2024. március 12. - Szigi.
"Közben a Hansa korszak első gyümölcse beért és március 12-én megjelent a tizedik kislemezük, a People Are People, két nappal azután, hogy visszatértek az 5 napos olasz és spanyol turnéjukról. Gore így nyilatkozott: „Spanyolországban az összes lemezünkön egy „Tánczene” feliratú plecsni figyelget”. A People Are People az addigi legnagyobb sikert aratta. Az Egyesült Királyságban az előkelő 4. helyet szerezte meg a listákon, Németországban pedig három hétig listavezető volt. „Úgy vélem Nagy-Britanniában soha nem volt részük akkora hisztériában, mint ami Németországban körülvette őket - véli Bamonte. - Még arra is tisztán emlékszem, hogy az egyik nagy német tévé, az egyik számukat felhasználta az 1984-es olimpiai közvetítések során. Onnantól kezdve az utcán sem tudtak úgy végig menni, hogy ne zaklassák őket a rajongók
 
Amerikában a People Are People lett az első igazán nagy slágerük, ami bekerült a Top 40-be, majd később a 13. helyen landolt. „Erőteljesebb hangzást akartunk a People Are People-nak - kommentálta Gahan, aki ügyesen hárította el a kritikákat, amik hasonlóságokat véltek felfedezni más bandák hangzásával kapcsolatban. - Volt egy időszak, amikor Daniel le akarta szerződtetni a Test Department-et, de mi arra se vettük a fáradtságot, hogy meghallgassuk őket - a Test Department és a Neubauten minden téren a művészetre koncentrál, mi meg inkább dalokat írunk.”
 
A People Are People egy közvetlen fülbemászó dal, amit a keményebb hangzás és ritmus különböztet meg olyanoktól, mint a Just Can’t Get Enough. „Tisztában voltunk vele, hogy könnyen lehet belőle diszkósláger is - motyogja Wilder de nem akartuk, hogy tucatsláger legyen, mint az összes többi szám, amiket akkoriban lehetett hallani." (az idézetek Steve Malins: Black Celebration című könyvéből származnak).
 
Következzék egy fellépés a Saturday Superstore műsorból:
 

Pro és kontra vélemények a People Are People klipjéről

A People Are People klipje szerintem nem rossz: hangulatos, hidegháborús hangulatú, kellően indusztriális. Jonathan Miller a Stripped című könyvében és Steve Malins a Black Celebration címet viselő munkájában különféleképpen ítélte meg a People Are People videót.
 
Stripped könyv: "A Depeche Mode újra Clive Richardson rendező tehetségére hagyatkozott a People Are People klipjének elkészítésekor. A forgatás helyszíne a HMS Belfast, a Temzén múzeumként működő egykori tengeri cirkáló volt. Richardson olyan felvételeket vágott össze Fletcher-ről, Gore-ról és Wilder-ről, ahol ők az 1938-as hadihajó kazánjában és gépházában alkatrészeket ütögetnek, a dal kalapáló, fémes hangzásával összhangban. A klipben helyenként feltűnő dokumentumfilm-részletek miatt néhány rajongó azt hitte, hogy a Depeche Mode a vasfüggöny mögé merészkedett a forgatásra.
 
A Clive Richardson rendezte "People Are People" klip két változatban jelent meg. Az eredeti videó a kislemez verzióhoz készült, de a "Different Mix"-hez készült egy alternatív videó is. A "Different Mix" videó a Some Great Videos and Video Singles Collection című albumon jelent meg.
 
Martin Gore: „Az Everything Counts óta szívesebben készítünk videót. Sikerült végre egy olyan rendezőt találnunk Clive Richardson személyében, akinek a munkáját szeretjük. Jól tudunk vele dolgozni, több időt és energiát fektetünk a videók elkészítésébe.”
 
Most pedig következzék Steve Malins szigorú ítélete a Black Celebration című könyvében:
 
„A videoklipre azonban nincs mentségük, hisz kiváló helyezést érne el az ultracikinek számító klipjeik sorában. A tagok egy II. világháborús csatahajón, a HMS Belfast-on kóvályognak, ütemre püfölik a hajó berendezéseit, mintha az valami hangszer lenne, közben meg egyértelmű háborúellenes íze van a dolognak. Gore szerint a fémütlegelés rendkívül jól néz ki, a klipben azonban ez mégsem jön át olyan remekül."
 
Ez pedig egy ZDF fellépés 1984-ből:
 

További kulisszatitkok a People Are People stúdiómunkálataiból

Martin Gore, aki nyakig merült a hangtechnika világába, szívesen kalauzolta az International Musician And Recording World olvasóit a legújabb sláger elkészítésének folyamatában. Gore elbeszélése is bizonyította, hogy a Depeche Mode szívesen kísérletezik és fejleszt az elektronikus művészetben: „A basszusdob a People Are People elején pusztán egy akusztikus dob volt, annak a hangját tápláltuk be a Synclavierbe. Hozzáadtunk egy rövid csattanásnyi fémes hangot, egy üllőszerű gépi hangot, amitől újszerűen szólt. Ettől jó a Synclavier - össze lehet szerkeszteni a hangokat, hogy úgynevezett hangkombinációk keletkezzenek. A fő szintetizátorhang a Synclavier hangja, ez játssza a basszus riffet. De a basszus is keverékhang: részben egy érmével pengetett akusztikus gitáré - a két hang szinkronizálva nagyon érdekes."
 
A People Are People nem az egyéni teljesítményről, hanem a végeredményről szól. „Nem sok valódi zenélés van a People Are People-ben - értett egyet Alan Wilder. - Gyakorlatilag az egészet hangmintákból állítottuk össze a Synclavier segítségével. Kicsit átalakítottuk benne a gitárhangokat is. Elég egyetlen hangmintát venni, és szabadon állítható a hossza meg a dinamikája. A gitárjáték így kifejezőbbé tehető, de ettől még pontos marad.
 
Ha már belebonyolódtunk a sequencer használatába, és észreveszünk három vagy öt ezredmásodpercnyi eltérést, akkor addig kell szabályozni, amíg tökéletes nem lesz - árulta el Wilder Adrian Devooynak, az International Musician And Recording World riporterének 1984-ben. - Aztán már tudatosan csúsztattunk el dolgokat, mint például a People Are People kórushangját. Itt különböző kórushangok kombinációját használtuk különféle szintetizátorokról, majd egymáshoz képest kissé elcsúsztattuk őket. Egy hangot a Synclavierből, egyet a PPG Wave 2-ből, egyet az Emulator II-esből vettünk.” (az idézetek Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak).
 
A következő fellépésünk már 1984 szeptemberéből származik, az On The Road műsorból:
 

Kulisszatitkok a People Are People stúdiómunkálataiból

Mielőtt még a Depeche Mode, Daniel Miller és Gareth Jones egyáltalán elgondolkozhatott volna azon, hogyan keverjék a People Are People-t a Hansa SSL SL 4000 G számítógépes konzolja segítségével, a csapatnak egy nagy halom eredeti hangminta állt rendelkezésére - tulajdonképpen csak a dal fő vokálja nem hangmintán alapult. A Drumulator digitális dobgép sikerén felbuzdulva az E-mu Systems Inc. piacra dobta legújabb fejlesztését, az Emulator II samplert 5600 fontos áron. Az Emulator rengeteg új lehetőséget kínált, ezeket a Depeche Mode ki is használta (Daniel Miller Synclavierjével egyetemben) a Construction Time Again album elkészítésekor. Bár Dave Gahan szerint a Construction Time Again lemezen túl sok géphangot használtak, az Emulator II hamarosan helyet kapott az együttes gyarapodó hangszerarzenáljában, amellyel a People Are People-t készítették.
 
Gareth Jones: „A People Are People refrénjében szerepel egy jellegzetes zaj, fecsegés és nevetés hangja, amit Martin egy repülőgépen vett fel. Egy ideig vitatkoztunk azon, hogy reprodukáljuk-e a hangot, de aztán természetesen abban maradtunk, hogy az eredetit használjuk, mert nem is lehetett volna reprodukálni.”
 
Martin Gore is emlékezett erre: „Egy sztereó [Sony] Walkman volt nálam, Londonból repültem valahova. Eredetileg a felszállás hangját akartam rögzíteni, de amikor a stewardess végig ment, és mindenkit figyelmeztetett, hogy olvassa el az ülés alatt található információs füzetet, az ajtó kinyílt, nagy szél jött be, zajt csapott, az emberek pedig nevettek. Ismételten lejátszva a mondat végét és a nevetést, az lett belőle, hogy »... ciós füzetet, ha, ha, ha, ha…ciós füzetet, ha, ha, ha, ha« - ez viccesen hangzik, de a kórushanggal összekeverve nagyon szépen szól a People Are People átvezető részében.”
 
Alan Wilder a három érces dörrenést is elemezte a refrén végén: „Először betápláltuk Martin hangját, amint a torkát köszörüli, aztán hozzáadtuk egy harang kongását, majd egy üstdobot, hogy mélyítsünk rajta.” (az idézetek Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak)
 

Na de ki rúgta ki a kábelt a konnektorból?

Alan Wilder: „A People Are People volt az első szám, melynél kihasználtuk az előzetes programozás lehetőségeit, így spórolni tudtunk a stúdióidon - bár ahol dolgoztunk, az csak egy eldugott észak-londoni stúdió volt a Dollis Hillen. Akár hamarabb is be lehetett volna fejezni a felvételt, ha nem kellett volna a munka nagy részét megismételni. Történt egy hírhedt incidens: az együttes egyik tagja megjelent, átesett a zsinórokon, és kihúzta a kábelt a konnektorból."
 
A People Are People felvételére 1984 januárjában került sor. A Depeche Mode tagjai és Daniel Miller érezte, hogy jó úton járnak, és összeálltak Gareth Jonesszal a nyugat-berlini Hansa stúdióban. Ez a felállás kétségtelenül kedvezett a szabadúszó hangmérnöknek, aki akkoriban a megosztott városban, a Potsdamer Strassén lakott. Az ő szavaival élve „a rohanó Berlin része és darabja volt”. A People Are People felvételeinek megkezdése előtt Gareth Jones már jól ismerte a Hansát, hiszen Fad Gadgettel és a német experimentális együttessel, a Palais Schaumburggal már dolgozott ott. Az együttes tagja volt Thomas Fehlmann, aki nem hétköznapi tehetségét később a brit ambient formációban, a The Orb-ban kamatoztatta.
 
Jones szerint a People Are People berlini felvétele során még szokatlanabb technikai megoldásokat alkalmaztak, mint az előző közös munkáiknál: „Még a korábbinál is újszerűbb erősítést és akusztikát használtunk. Két stúdiót béreltünk ki a Hansában - a nagy Studio 2-t, valamint a keverőszobát. A Studio 2-ben egy hatalmas PA rendszert állítottunk fel, és egy sor mikrofont vezettünk le a terembe. A zene egy részét ez rögzítette. Még egy rendszer volt felállítva a tisztaviss hangú hangstúdióban, az emeleten, a keverőszoba mellett. Sok effektet élőben kevertünk be.”
 
Alan Wilder tanúsítja ezt: „A vokált egy nagy teremben vettük fel - vagyis az énekhangokat a PA-rendszeren keresztül vezettük egy nagy térbe, így a nagyszerű telt, öblös hangok mellett felvétel közben effekteket (például visszhangot) is tudtunk az énekhez tenni, majd a pulton kevertük.” (az idézetek Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak).
 

A People Are People máig a legnépszerűbb DM dal (?)

A People Are People első kritikája sokkoló volt. A kislemez megjelenése előtt egy héttel Roy Hay, a Culture Club tagja írt a Record Mirror magazinban: „Röhögőgörcsöt kaptam, amikor meghallottam.” Ez a megjegyzés sem tántorította el a brit vásárlókat, a kislemez a slágerlista negyedik helyén landolt március 24-én. Ez hazai pályán az együttes eddigi legjobb helyezése volt, és ezt azóta is csak kétszer tudtál beállítani: 1997-ben a Barrel Of A Gun, és 2005-ben a Precious esetében.
 
Megvolt az első slágerlistás helyezés az Egyesült Államokban is: ott a kislemez a 13. helyezésig szárnyalt előre a listákon, ami mindmáig a második legjobb kislemezes helyezése az együttesnek, az Enjoy The Silence 8. pozíciója után.
 
Németországban - talán az említett olimpiai játékok főcímzenének is köszönhetően - az első helyig repült előre a kislemez. Azt gondolnánk, hogy a német slágerlista innentől a DM előtt hevert, de ez tévedés: a People Are People-ön kívül csak egyetlen egy első helyezést ért el DM dal a német listán: ez pedig a Dream On volt 2001-ben.
 
Egy újabb People Are People fellépés 1984-ből:
 

A Top Of The Pops-rejtély

A People Are People-nek két Top Of The Pops fellépése volt. Ez volt az első, ám aztán a második TOTOP fellépés elmaradt, a BBC sztrájkja miatt. Jonathan Miller megemlíti a Stripped című könyvben, hogy "ha ez nem jön közbe, szinte biztos, hogy a People Are People feljut a slágerlista csúcsára". Ezt a sztrájkot megerősíti David McElroy is, az Almost Predictable Almost blogról. Nézzük a fellépést:
 

És miről szól a People Are People szövege? Íme kétféle megközelítés

Na, és miről szól a ma 40 éve boltokba kerülő People Are People szövege? Ebben az időszakban még közlékenyebbek voltak a dalszövegeikkel kapcsolatban a zenekar tagjai. Martin Gore a Record Mirror 1984 március 10-ei számában így nyilatkozott: "Bár a dal a rasszizmusról szól, ez csak egy példa arra, hogy az emberek nem jönnek ki egymással. Az emberek közötti mindennemű különbségekről szól."

Steve Malins nagyon szigorú a dalszöveggel a Black Celebration című könyvében. Idézem:
"A Gore által írt dalszöveg - ami teljesen más, mint a Some Great Reward album többi szövege - „az emberek közti különbségeket (nem csak a rasszizmust), és a frusztráció határait feszegeti”, ami ijesztő módon így köszön vissza a köve kező sorokban: „People are people, so why should it be / You and I should get along so awfully” (Emberek, emberek, hát miért kellene hagynunk / Hogy így megromoljon a kapcsolatunk?)”. A dalszerző zaklatottan elemzi önmagát, mikor azt énekli: „Help me understand what makes a man hate another man” (Számomra érthetetlen / Egy embert mi késztethet / Gyűlölni a másik embert / Segíts, hogy megértsem). Ez bizony jó pár embernél betette a kaput; túl puhány, sebezhető megnyilvánulásnak vélték. Wilder védelmébe vette Gore szövegét, rámutatva, hogy a People Are People-nak igenis van mondanivalója. „Néha úgy érzem, Mart szövegei végtelenül egyszerűek, ugyanakkor nagyon mély érzelmekről tanúskodnak. Arról ír, ami foglalkoztatja. Nagyon nehéz ezekről frappánsan írni, de ő nagy mestere ennek."

Jonathan Miller, a Stripped című könyvben viszont jóval megértőbb:

"(...) a People Are People az emberi faj kegyetlenségre való képességét ítéli el. Martin Gore szívéhez közel állt az esztelen kegyetlenség témája, hiszen bulizós tizenéves basildoni srác korában megtámadták, majd egyszer később is, amikor ismert popsztárként fényes nappal egy újságíró társaságában sétált a londoni Portobello Roadon. Az értelmetlen erőszak elleni küzdelem Martin szívügye, ő maga énekelte el a dal megható, dallamos refrénjét: „I can’t understand / What makes a man/Hate another man/Help me understand” (Nem értem/Az ember hogyan képes/A másik embert gyűlölni/Segítsetek megérteni). A múltbeli események ismeretében a második versszak ihletése önéletrajzinak mondható: „Now you’re punching and you’re kicking / And you’re shouting at me / I’m relying on your common decency/ So far it hasn’t surfaced/But I’m sure it exists/It just takes a while to travel / From your head to your fist. (Most ütsz, rúgsz/És kiabálsz velem/Én a józan belátásodban bízom/Bár eddig ennek nincs jele/De biztosan előjön/Csak időbe telik/Míg eljut az agyadtól az öklödig)”

Következzék egy újabb People Are People fellépés, a Musik Convoy című műsorból!

Hogyan változott a zenekar tagjainak megítélése a People Are People-ről?

A ma 40 éves People Are People időszaka a fellépések aranykora volt. A DM számos műsorban népszerűsítette a Some Great Reward első kislemezét - talán ez is hozzájárult a dal népszerűségéhez, amelyet - helyezés szinten - azóta sem léptek meg, persze Németországban nem is csoda (Anglia 4. hely, Németország 1. hely).
 
Most néhány fellépés következik, miközben a olvasnivalóként a dal néhány érdekességét, kulisszatitkát másolom ide, különböző könyvekből (Steve Malins: Black Celebration, Jonathan Miller: Stripped), vagy éppen a dal DM Live Wiki oldaláról.
 
Elsőként nem titok, hogy a People Are People hamar túl kommersznek találtatott a zenekar életében: a legendás 101 fellépés óta (amelyről ma és főleg még bőven szót ejtek) nem játszották soha koncerten.
 
Nézzük, hogy változott meg a dalról a zenekar tagjainak véleménye!
 
Martin (1993): "...nem volt elég kidolgozott. Talán ez az a szám amelyet a legkevésbé szeretek, azok közül, amelyeket írtam." (a fordítás a HDMFC honlapjáról származik)
 
Amikor a francia Best magazin 1989. áprilisi számában a Depeche Mode-ot a 101 CD-n található dalokról kérdezték, Andy Fletcher azt mondta: "Ez az egyik legnagyobb slágerünk, de hosszasan vitatkoztunk róla, hogy játsszuk-e egyáltalán a turnén. Martin és én ellene voltunk. Martin most már ki nem állhatja ezt a dalt. Szerinte túl kommersz, nem elég kidolgozott. Azt hiszem, hogy legközelebb nem lesz rajta a setlisten."
 
Dave Gahan az Entertainment Weeklynek nyilatkozta 2017-ben:
 
"Ez volt az első olyan dalunk, ami tényleg betört a népszerű rádiókba. (...) Ez nem tartozik Martin kedvencei közé, és nem hiszem, hogy a 80-as évek közepe óta élőben is játszottuk volna. Elég direkt a dalszöveg, nagyon popos, csupa dúr akkord - amit Martin mostanában nem annyira szeret [nevet]. De a dal akkoriban tényleg egy új világba repített minket. A dal egy No. 1. sláger lett Európa számos országában, és ez lehetővé tette számunkra, hogy aztán elinduljunk, és megalkossuk azt a zenét, amit szerettünk volna."
 
Martin Gore a Rolling Stone Germany 2009. áprilisi számában ezt mondja:
 
"Istenem, ez olyan régen volt - 1984 vagy valami ilyesmi. Tényleg nem emlékszem, mi járt akkoriban a fejemben. Az egész folyamat rejtélyes számomra. De ettől függetlenül jó volt, hogy felvettük ezt a dalt, mert egy újabb, magasabb szintre emelt minket. Ez volt az első nagy slágerünk Amerikában és Németországban is. Vagyis az első number one-unk, azt hiszem. Manapság már nem igazán értékelem ezt a dalt, de nélküle talán nem lennénk most itt, mint zenekar".
 
Alan Wilder: „(A slágerlistás helyezés) nem is rossz egy olyan daltól, amely úgy indul, hogy »People are people so why should it be / You and I should get along so awfully« (Az emberek emberek, miért van az/ Hogy te és én olyan rosszul jövünk ki egymással?). Pályázhatna a minden idők legrosszabb dalszövege címért. Majdnem olyan magaslatokat értünk el, mint a Culture Club: »War is naughty / Really, really naughty/And people who start them should go to bed early...,« (A háború rossz/ Igazán rossz/ Akik elindítják, azoknak korán le kellene feküdniük...).”
 

De mitől volt ennyire népszerű a People Are People? Itt a válasz.

A ma 40 éve megjelenő PEOPLE ARE PEOPLE népszerűségéhez valószínűleg jónéhány dolog hozzájárult. Az NSZK-beli első helyezéshez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a nyugat-német televízió az 1984-es nyári olimpiai játékokról szóló közvetítésének főcímdalaként használta a dalt (a Wikipedia szerint arra is utalhattak, hogy Kelet-Németország - csatlakozva Szovjetúnió bojkottjához - nem vett részt a Los Angelesben rendezett játékokon). A 90-es években a BBC gyermekeknek szóló televíziós sorozatának, az It'll Never Work? című sorozatnak is ez volt a főcímdala. Magyarországon pedig ha jól emlékszem - de ha tévedek, javítsatok ki - az ÁPISZ reklámjában csendült fel a dal. És ami talán nem ekkora szó, de érdekesség (szintén a dal Wikipedia oldaláról): 2011-ben a dal felkerült a Rock and Roll Hall of Fame "500 dal, amely formálta a rock and rollt" listájára.
 
Itt a dalhoz tartozó videó "Archives Special":
 
süti beállítások módosítása