Ma a Black Celebration-korszak ritka kiadványairól jön egy bejegyzés, de közben belefér egy interjú Dennis Burmeister-rel, a Monument című könyv egyik szerzőjével is.

"Ahogy már említettem a korábbi posztokban, jónéhány limitált kiadvány akad a Black Celebration korszakban, és némelyiket már igencsak nehéz beszerezni. Lentebb kiválasztottam 11 olyat, ami nekem megvan, és mivel én nagyon szeretek nézelődni mások kollekciójában, remélem ti sem bánjátok ezt. Azt hiszem, hogy a legritkább lemezem a Stripped promó lehet, vagy a nyugatnémet fehér Stripped 12'' vinyl. Mivel csak a saját tulajdonomban található dolgokat hoztam, ezért nincs itt a korszak csodálatos japán kiadásaiból egy sem, és nincs itt a szinte beszerezhetetlen francia A Question Of Lust CD, vagy a némiképp könnyebben beszerezhető számotott francia A Question Of Time CD.

Az alábbi fotók az én gyűjteményemből származnak - ha ennél több és jobb képet szeretnétek, akkor keressétek fel a depmod.com-ot, a Facebook-on a Depeche Mode Classic Photos And Videos csoportot, vagy csapjátok fel a témában verhetetlen Monument könyvet, ami minden elképzelhető tudást lefed a zenekarról. Ha nem tudod, mi az a Monument, akkor tedd félre ezt a blogot, menj fel a könyvnek szentent Facebook oldalra és szerezz be egy példányt. A Black Celebration időszak is gazdagon dokumentálva van, sok szó esik a korszak lemezeiről, CD-iről és még sok egyéb másról. A könyvet Dennis Burmeister és Sascha Lange írta és Dennis volt olyan kedves, hogy időt szakított arra, hogy megválaszolja néhány kérdésemet a Black Celebration-nel kapcsolatban.

Almost Predictable Almost (APA): Melyik a kedvenc ritkaságod a Black Celebratino időszakból?

Dennis Burmeister (DB): Nos... Mondjuk az az aranyozott díj, amit a németországi 250.000 feletti eladásért kaptak.

APA: Tudod esetleg, hogy az Intercord miért döntött két különböző színű 12'' Stripped vinyl kiadása mellett?

DB: Ez a két szépséges lemez 1987-ben került kiadásra az Intercord "The Colour Collection" elnevezésű speciális értékesítési kampányában. De nem tudom megmondani, hogy a Stripped-ből miért jelent meg kettő.

APA: Tudja valaki, hogy hány színes 12'' kislemez jelent meg?

DB: Nem. Nem hiszem, hogy ennyi év után bárki is képes lenne pontosan megadni ezeket az információkat.

APA: Mit gondolsz, melyik a legritkább kiadvány a Black Celebration időszakban? Talán a fehér vinylen kiadott Stripped 12'', vagy valamelyik japán kiadás?

DB: Hosszú időbe telt, mire megtaláltam az RRBONG10-et, a Stripped bélyegzővel ellátott fehér 12'' promo vinyljét, ami rendkívül korlátozott mennyiségben került kiadásra.

APA: Maga a Black Celebration lemez mennyire fontos mérföldkő volt a zenekar számára Németországban? Még nagyobbak lettek, mint amilyenek a Some Great Reward után lettek?

DB: Ebben nem vagyok biztos, mivel a People Are People hatalmas sláger volt 1984-ben. A Black Celebration mégis növelte azért a státuszukat, ekkor lettek brit bandából nemzetközi popsztárok.

APA: Végül, de nem utolsó sorban Dennis, melyik a kedvenc dalod a Black Celebration-ről?

DB: Egyértelműen az A Question Of Time. Ez a dal óriási hatással volt rám. Egy Ronny's Pop Show nevű TV másorban láttam először a dalt, amelynek egyik fő attrakciója egy beszélő majom volt. Ebben a műsorban láttam először az A Question Of Time videóját. Ez 1986-ban volt, és ez volt számomra a megvilágosodás pillanata!

Nagyon szépen köszönöm Dennisnek az interjút. A Monument angol nyelvű változata továbbra is elérhető az Amazon-on, és számos nyelven vannak egyéb kiadások is (pl. csehül). Nem tudom eléggé ajánlani a könyvet.

Egy igazi DM szakértő után most rajtam a sor. Itt van a 11 legkedvesebb saját Black Celebration-ritkaságom (megjegyzés a Mode-pedánsoknak: kihagytam a piros 7'' nyugatnémet vinylt, hogy a felsorolás ne legyen túl hosszú).

1. DRESSED IN BLACK (PRE RELEASE VERSION)

1986 február 8.-án az Egyesült Királyságban a Record Mirror zenei magazin egy ingyenes 7'' EP melléklettel jelent meg 4 exkluzív dallal, amelyek közül az egyik az akkor még ismeretlen Dressed In Black kiadás előtti változata volt. Nem különbözik hatalmas mértékben az albumverziótól, de egy kicsit nyersebb és kevesebb hang alkotja. Ezt a 7''-t nem különösebben trükkös megtalálni, és ha meg akarod szerezni, már 40 fontért a tiéd lehet a Discogs-on.

2. STRIPPED - 12" PROMO RRBONG10

Ez egy kétszámos 12'', amely a Stripped-et reklámozta. A két szám a Stripped (Highland Mix) és a Breathing In Fumes. A címkét egy speciálisan elkészített gumibélyegző takarja. A promóciós lapon, ami a lemez mellett található a Breathing In Fumes úgy van lefestve, mint "egy agresszív táncdal", és egy "sokkal jobb lehetőség a táncra", mint a Stripped Highland Mixe. Hogy lehet agresszíven táncolni a Breathing In Fumes-re? Ahogy Dennis említette fentebb, ez igen ritka kiadvány.

3. STRIPPED - BLUE VINYL 12" INT 126.835

Ez az egyik legszebb színes vinylkiadás, az együttes nyugatnémet kiadájónak, az Intercord-nak az 1987-es színes bakelit-sorozatából. Ugyanazok a dalok szerepelnek rajta, mint a U.K. 12''-esen, és gyönyörűen mutat a lemezjátszódon.

4. STRIPPED - WHITE VINYL 12" INT 126.835

Ugyanaz, mint a fenti, csak fehér. Ja igen, és hihetetlenül nehéz beszerezni. Valójában nevetségesen nehéz. A szürke 12'' Just Can't Get Enough mellett ez a fő álma egy DM gyűjtőnek.

5. A QUESTION OF LUST CASSETTE SINGLE CBONG 11

Ezt már említettem az A Question Of Lust-ról szóló cikkben, és tényleg, ezek a képek, amit itt láttok, nem adják vissza a valóságot. Minden itt van - kitűző, füzet, kazetta és rettenetes képek a zenekarról, ahol mind a négy tag rendkívül másnaposnak néz ki.

6. A QUESTION OF LUST BLACK AND WHITE MARBLED 12" INT 126.841

Egyesek szerint ez szürke-márvány, én azt mondom, hogy inkább fekete-fehér márvány. Ez ismét a már említett Intercord kiadó színes vinyl kampányából származik, 1987-ből, és ez is gyönyörű. Valójában mindegyik színes bakelit gyönyörű, nem? Ugyanaz az 5 szám van rajta, mint a U.K. 12'' kiadványon.

7. A QUESTION OF LUST YELLOW VINYL 12" INT 126.844

Azért ezek a nyugatnémetek nem voltak buta emberek. Lehet, hogy nem volt kazettás kislemezük az A Question Of Lust-ból, mint a franciáknak, de az Intercord kiadta helyette ugyanezeket a dalokat vinylen. Ugyanazok a számok, ugyanaz a füzet, viszont nincs kitűző, ami valami elképesztően kellemetlen :D Az elülső ellenörzőlista is ott van, de csak annyit ír, hogy "beleértve füzetet", azaz nem említi a kazettát és a kitűzőt. A lemez azonban bitang jó - olyan lejátszani, mintha egy hatalmas forgó Nap énekelne neked a kéjről. Csodálatos.

8. A QUESTION OF TIME - UK 12" PROMO L12BONG12

Ez egy számozott promo 12'' változata az L12 kiadásnak, ugyanazokkal a dalokkal. Ez sem nagyon nehezen beszerezhető. Szintén van egy lebélyegzett 12'' promója is a normál 12'' kiadványnak, de ezt még nem kaptam meg. Már rajta volt a kezem, de az eladó emailen azt írta, hogy a fia "tönkretette" a lemezt, amikor elküldte volna postán nekem. Elképesztően hihetetlen hülyeség. De meg fogom szerezni.

9. A QUESTION OF TIME BLACK AND WHITE MARBLED 12" INT 126.850

Erre megint néhányan azt mondják, hogy szürke márványozott, de hát mit lehet tenni. Az Intercord ismét hipnotizál; egyszerűen nézned kell lejátszás közben a lemezt. Ugyanazok a számok szerepelnek rajta, mint a U.K. 12'' vinylen.

10. A QUESTION OF TIME GREY VINYL 12" INT 126.853

A UK limitált 12'' dalai jelentek meg ezen a szürke vinylen, ami megintcsak egy nagyon szép kiadvány. Intercord ismét, ahogy a fentiek.

11. BLACK CELEBRATION GREY VINYL LP INT 146.818

Listát kellett készítenem a 11 szereplőről, mert mindig elfelejtettem valamelyiket. Egyik kislemez se létezne, ha a nagylemez nem létezne, így hát ennek a pompás szürke vinylnek is itt a helye.

Összességében elmondható, hogy ez a Black Celebration Top 11 kiadványom. Nem a legeslegnagyobb ritkaságok ezek, de bízom benne, hogy érdekesnek találtad őket. Mások lemezeit nézegetni olyasfajta dolog, amit nagyon szeretek, és mivel én vagyok az, akit valószínűleg egy tipikus Depeche Mode rajongónak neveznél, biztos vagyok benne, hogy ti is élveztétek."

A cikk eredetije a lemezek képeivel és Discogs linkekkel az alábbi linken található:
http://almostpredictablealmost1.blogspot.com/2016/03/the-black-celebration-era-rarities.html

Az Almost Predictable Almost blog ma a Fly On The Windscreen-nel folytatja a Black Celebration-hónapot. Ismét nagyobb lélegzetű cikk következik:

"A Black Celebration azon dalai közül, amelyek nem jelentek meg kislemezen, a Fly On The Windscreen az egyik legnépszerűbb a Depeche Mode rajongók körében. Olvashattuk már Gareth Jones véleményét a dalról, amiket én magam is teljes mértékben osztok. A Fly On The Windscreen egy lendületes, sötét, hangulatos remekmű, egy klasszikus Depeche Mode dal. A mai olvasnivaló pedig egy történet, ennek a rendkívül fontos dalnak a története.

A Fly On The Windscreen történetének felgöngyölítéséhez először is 1985-be kell visszatérnünk. A Depeche Mode úgy döntött, hogy kiad egy kislemez-gyűjteményt, ezért elkezdtek új számokat rögzíteni, hogy ezekkel reklámozzák a kiadványt, amely végül The Singles 81-85 néven jelent meg. Az első kislemez ehhez a gyűjteményhez 100%-ig rendben van - ugyanis ez a dicsőséges klasszikus, a Shake The Disease, a B-oldalán a "nagyon B-oldalas" Flexible-lel. A Shake The Disease egészen egyszerűen Martin egyik legjobb dala, és ragyogó lett volna viszontlátni a Black Celebration-ön. Az a tény, hogy az Egyesült Királyságban csak a 18. helyig jutott a slágerlistán, minden idők egyik legnagyobb rejtélye marad. A második kislemez, amelyet a zenekar nemkívánatosan kiadott, az a popos és összességében silány It's Called A Heart volt. Feltételezem, hogy láttátok a Black Celebration újrakiadásakor megjelent DVD-t és mindannyian ismeritek a zenekar általános megvetését a dal iránt. A rajongók mindenesetre ezt a kislemezt is pontosan a 18. helyig juttatták a slágerlistán, ugyanúgy, ahogy a Shake The Disease-t. Nincs igazság a földön.

Az ok, hogy ennyit rugózok az It's Called A Heart-on, annak az az oka, hogy a dal B-oldalasát úgy hívják, hogy Fly On The Windscreen. Ezt a dalt sokkal jobban preferálta a banda már 1985-ben is, de azért nem tették az A-oldalra, mert a dal első szava a "halál" (death). Nem azért került tehát B-oldalra, mert bárki szerint ez egy rosszabb dal lenne - senki, semmilyen körülmények között nem mondana ilyet.

Mi ennyire vonzó a Fly On The Windscreen-ben? Az első dolog, amit figyelembe kell venni a dal kontextusát tekintve az az, hogy mikor hallottuk először a dalt. Valószínűleg ez mindmáig a legsötétebb Depeche Mode-alkotás. Oké, jöhettek azzal, hogy a Blasphemous Rumours is mennyire sötét, de ott ott van ellensúlyként Martin egyik legpoposabb refréndallama. A Construction Time Again és a Some Great Reward dalaiban is ott a sötétség, de azok inkább a Depeche Mode merész zenei kísérleteinek a lenyomatai, amikor a popot és a mintavételezett ipari hangokat próbálták összefűzni. Még korábbról az A Broken Frame-en van a Satellite című dal, amely arról beszél, hogy "a gyűlölet műholdja leszek", de ez is inkább tinédzseres hanyagság, mint bármi más. A Fly On The Windscreen a Depeche történetének első olyan pontja, ahol az együttes megtanulta egyesíteni az energiát és a sötétséget, ami aztán a világhírnévhez vezette őket. A dal sötét halálmotívumát gyönyörűen ellensúlyozza a remény a "come here...kiss me" résszel. Igen, végül mindannyian meghalunk, amire az autó szélvédőjén található legyek mindennap emlékeztetnek is minket, de legyünk szerelmesek, amíg lehet, mert ez a legjobb, amit tehetünk, nem igaz? Van egyfajta költészet a légy-képben is, mivel mindannyian tudunk kapcsolódni hozzá.

Ez a B-oldalas változat nem különbözik különösebben a "Final" verziótól, ami végül a Black Celebration-ön landolt. Az eredetiben kevesebb hangminta található, és kissé nyersebben hangzik, de ennyi az egész. A kislemezen egyértelműen az A-oldalas párja fölé magasodik, és azt gondolom, hogy elsőként hallani 1985-ben igazi szenzáció lehetett. A dal igazi csúcspontja Dave "come here... kiss me" éneke, amelyet Martin a "touch me" énekléssel egészít ki, ami az első rögzített bizonyíték a Depeche szexuális vonzerejére. A proto-acid basszusvonal ugyancsak élvezetes, és a dal ütős, lendületes ritmusa is számos kiemelkedő Depeche-sikerszám elődje. Egyszerűen ez egy gyönyörű dal. Az Extended Mix a 12'' kislemezen is különös vonzerővel bír. A keményen induló ütősök fenomenálisak, és, ahogy a korszak többi remek extended mixénél is érezheted, a dal összes hangja maximálisan felhasználásra került, ami sohasem baj.

A Fragile Tension/Hole To Feed kiadásáig az It's Called A Heart volt az egyetlen dupla 12'' kiadványa a zenekarnak. A két legrosszabb kislemezükből készült csak dupla 12'' - hol itt az igazság? Mindenesetre a dupla 12'' tartalmazza a Fly On The Windscreen már említett Extended verizóját, és egy újabb Gareth Jones mixet a dalból, amelynek a neve Death Mix. Ez a dal tele van pakolva hangmintákkal, mint "death", "we overdid it a bit right there" (ami úgy hangzik, minha Gareth hangja lenne), "the holy ghost" (ijesztő, üvöltő hangon), és "the blood of nations" (legalábbis ha jól hallom a "nations"-t). Egy Yazoo hangmintát is tartalmaz (I Before E Except After C), és összességében nagyon élvezetes. Biztos, hogy egymilliárdszor jobb, mint az It's Called A Heart Slow Mixe, ami ugyancsak ezen a kiadványon szerepel, és ami egy olyan dal, amit soha nem akarsz hallani. A Death Mix a halálra összpontosít, kiemelve a dalszöveg halál-ra összpontosító részét, bár a morózus érzetet itt is ellensúlyozza a "come here...touch me..." szekció. Egy igazán érdekes, kísérleti remix, amit mindenkinek ajánlok. Érdemes megjegyezni, hogy az "I don't care how you feel" rész az album verzióban is feltűnik a dal legvégén.

Normális esetben nem kellene újra hallanunk egy Depeche B-oldalasról - nehezen tudom elképzelni, hogy például a Flexible valaha is szerepelt volna azon a listán, ami a Black Celebration-re felkerülő potenciális dalokat tartalmazta. Ám a Fly On The Windcreent nem nyelte el a feledés homálya. Nyilvánvaló választás volt az albumra (lásd ismét a Gareth Jones interjúmat), és még a Stripped 12'' vinylen is megjelent az 5 dal/25 perc kiadvány egyikeként. Ez a Quiet mix, és szépséges. Csendes, mert a dal ritmusszekciója szinte teljesen le lett csupaszítva róla, mindössze 6-7 sáv maradt a vokál mellett. Még így is van egy határozott éle a dalnak, és valahogy kísértetiesebb is így "meztelenül". Kitűnő, tényleg.

De még nem végeztünk a Fly On The Windscreen-nel. Nyilvánvalóan az utolsó mix a leghíresebb és szerintem a legcsodálatosabb köntösű is - ez a Final Mix, ami a Black Celebration-ön jelent meg. Gareth Jones is többet beszélt a dalról az interjúban, mint amit én képes lennék elmondani. Annyit mondok csak, hogy ez az egyik legfontosabb Depeche Mode-dal, és ha valamilyen oknál fogva még nem hallottad (legyünk őszinték: ha már idáig eljutottál a cikkben, akkor már valószínűleg hallottad), akkor hallgasd meg azonnal.

Így tehát, mire a Black Celebration megjelent, már 5 különböző változatunk volt a dalból, amelyet eredetileg csak B-oldalasnak tartottak alkalmasnak. Ne feledjük, hogy a Depeche Mode karrierjének ezen a pontján az Everything Counts-nak és a Master And Servant-nak csak 4-4 különböző változata volt, ha az összes formátumot végigvesszük (esetleg az Everything Counts-ból 5, ha a Construction Time Again utolsó dalát, az Everything Counts (reprise)-t külön számoljuk). Olyan ragyogó B-oldalas maradt bántóan alulreprezentálva, mint például az Ice Machine (2 megjelenés mindössze), ami ráadásul meg se jelent nagylemezen. A Fly On The Windscreen viszont megtörte a jeget. A dal a Black Celebration Tour egyik kiemelkedő pillanata volt, és mind a 76 turnéállomáson játszották. Bennem mindig van egy kis kétely, amikor az album kulcsdalait élő produkcióba próbálják átültetni (nem mindig sikerül), de a Fly On The Windscreen tökéletesen vitte át az akadályt. Erőteljes, intenzív, vasütögetős, és Martin "touch meeeee" kiáltása a dal vége felé mind-mind emlékezetes és újra és újra meghallgatásra ingerlő. Bónuszpont az elektromos ventilátorok száma szintetizátorok mellett és Martin színpadi viselete.

Ezt követően viszont a Fly On The Windscreen évekre eltűnt a koncertrepertoárból. Aztán a Devotional Touron visszakerült, ami felért egy szándéknyilatkozattal. Vannak mesék a Devotional Tourra elpróbált, ám végül el nem játszott dalokról (Nothing, és a "nem-tudom-elhinni-miért-nem-játszották" Leave In Silence), azaz fél szemmel figyeltek arra, hogy régi klasszikusokat játszanak (ne feledjük az egyetlen fellépést megért Something To Do-t se), de a Fly On The Windscreen majdnem minden koncerten volt a Devotional Tour során. A Something To Do a Fly On The Windscreen helyett került a setlistbe a második brüsszeli estén, tehát valószínűleg volt szándék rá, hogy rotálják a dalokat, de ez végül soha nem valósult meg. A Devotional Tour 98 koncertje közül a Fly On The Windscreen 15 kivétellel mindannyiszor szerepelt, még olyankor is, amikor egy helyszínen többször játszott a zenekar (amikor azért 5x játszottak november 20 és 26 között Los Angelesben, akkor azért a Somebody beugrott helyette, 23.-án és 26.-án), valamint néhány egyéb alkalommal is kimaradt, a második ráadás másik dalával, az Everything Counts-szal egyetemben, "egyéb problémák" miatt. Érdekes módon a dublini koncerttől elkezdve a turné utolsó, brit szakaszára is ejtették a dalt, ismét csak a Somebody-t részesítve előnyben. Még egyszer utoljára Sao Paulo-ban került a dal a setlistbe, 1994 április 4-én, de az Exotic Tour-on már csak ebben az egy esetben játszották.

A Fly On The Windscreen Devotional-változata egy szexuálisan túlfűtött, lüktető, szerelmes, vadállat verziója a dalnak, pergőkkel és önmagát illegető Dave-vel, aki - ahogy az a Devotional videókiadványon is látható - megőrjítette a rajongókat. Alan és Steve Lyon a sötét, merengő dalt egy perverz, érzéki dallá gyúrták át, ami csodálatosan működött. Nem akarom untatni a kedves olvasókat a Devotional-változattal, ezért itt van egy felvétel a kitűnő orlandoi fellépésről, ahol Dave meghív néhány rajongót a színpadra. Ha a teljes fellépésre vagy kíváncsi, akkor persze nézd meg a Devotional videókiadványt, ha pedig a dalt kislemezen akarod hallgatni, annak teljes dicsőségében, szerezd be a limitált kiadású 12''-ját az In Your Room-nak (vagy vedd meg a CD-t, ami további koncertfelvételeket is tartalmaz az 1993 július 29.-ei, Liévin-ben, Franciaországban tartott koncertről.

A Devotional után újra eltűnt a dal a setlistből, de aztán a Tour Of The Universe első pár szakaszára visszatért, az álmatag Sounds Of The Universe népszerűsítésére. Amellett, hogy a Fly On The Windscreen valamiféleképpen az album ötlethiányosságának hatása alá került, ráadásul még elveszítette átütő erejének legnagyobb részét és határozottan lapos lett. Megjelent a turné hivatalos DVD kiadványán, tehát nem azt a dalt posztolom, hanem a tel-avivi koncertről hozom a dalt, 2009 május 10.-éről. Nincs már többé szexualitás, nincs már többé sötétség - csak Dave van, ahogy énekel/kiabál ("toonaaaaaaaaiaiiighhhhhhttttaahhhh"), és ott van egy RETTENETES trombitahang, ami az eredeti dal trombitahangját helyettesíti. Néhány hangminta miatt úgy tűnik, mint amikor egy DM feldolgozásokat játszó együttes játszaná el a dalt - rosszul. És persze itt vannak a soha nem szívesen látott élő dobok is. Csupa-csupa szomorúság, bármerre is nézünk. Az, hogy a dal nem élte meg a turné végét a setlistben, talán elmond valamit a helyzetről.

De nem akarom ilyen negatív hangulatban befejezni a cikket. Természetesen nem gondolom azt, hogy a Depeche minden kritika felett áll, és a Fly On The Windscreen 2009-es verziója meg is érdemli a kritikát, de ezt a változat csak egy kései lábjegyzet egy kivételes Depeche Mode-számhoz, ami kulcsfontosságú alkotása egy olyan zenekarnak, amelyet mindannyian szeretünk. A Fly On The Windscreen megmutatta, hogy van egy másik oldala is a Depeche Mode-nak, és - nagy szerencsénkre - úgy látták, hogy ez egy olyan dal, amelyhez megéri ragaszkodni. Azt állítom tehát, hogy a Fly On The Windscreen van olyan fontos dal, mint a Black Celebration bármelyik más dala, és azt gondolom, hogy ez a dalt a Depeche Mode rajongók szinte mindegyike nagyon értékesnek tartja."

A cikk eredetije videókkal itt olvasható:
http://almostpredictablealmost1.blogspot.com/2016/03/fly-on-windscreen-one-that-nearly-got.html

Dave McElroy az Almost Predictable Almost blogról egyszer már írt az A Question Of Lust kislemezről 2016-ban, az A Month Period Of Rejoicing hónap részeként - és nemrég írt újra, amikor a Depeche Mode 40. éves évfordulója alkalmából újravette a Depeche Mode mindmáig megjelent kislemezeit (jelenleg a Never Let Me Down Again-nél tart). Most a 2016-os posztját fordítottam le; áprilisban, az A Question Of Lust kislemez kiadásának 35. évfordulóján érkezik az újabb cikkének a fordítása. Nézzük:

"A Black Celebration második kislemeze volt az első a Depeche Mode történelmében, ahol Martin énekelte a fő dallamot. Oké, a Somebody dupla A oldalas volt a Blasphemous Rumours-szal, de ez volt az első alkalom, hogy egyedül szerepelt A oldalon Martin által énekelt dal. Ez talán nem is volt meglepetés (figyelembe véve a Martin által énekelt dalok arányát a Black Celebration-ön), és az is nyilvánvaló, hogy ezek közül a dalok közül az A Question Of Lust egyértelmű választás volt kislemezen való megjelentetésre. Ez egy időtálló dal, és máig jó érzés koncerten Martintól hallani.

Na, és tetszett vajon a dal a brit kislemezvásárló közönségnek? Nem, nem tetszett. 1986 április 14.-én jelent meg a dal, és azonnal megrekedt a 28. helyen, ami a legalacsonyabb listás helyezése volt a zenekarnak a Dreaming Of Me óta.

Pedig a kislemez nagyjából jó kritikákat kapott. Smash Hits: "A címbeli provokatív szóból és a borítón látható csókolózó párból arra következtethetnénk, hogy a lemez némileg túlfűtött és perverz. De nem. Egyáltalán nem vetkőznek le! Ahogy a kezdeti sötét elektronikus csörömpölések lecsillapodnak, hullámzó, melankolikus dallamot és ziháló, lihegő énekhangot kapunk, a dal a szerelemről szól, nem a vágyról (ezt a szót csak arra használják, hogy rímeljen a hitre - trust - és a porra - dust). Borongós és szép, de mentes a pikantériától. Micsoda svindli!"

A No.1 magazin is kedvelte a dalt: "Elsőre olyan hangzik a dal, mint amit soha nem szabadott volna kislemezként kiadni, de aztán pár hallgatással később az első, teljes értékű DM ballada nagyon hatni kezd. Ez egy L-A-S-S-Ú, kísérteties, gyászos (de nem depressziós) ballada, és egy újabb bizonyíték a növekvő érettségükre. Egyben szép fricska a többi szerelmes dalnak. 4 csillag az 5-ből."

A Melody Maker mindent teljesen rosszul értelmezett, még az énekes kilétét is: "Minden újonnan megjelenő lemezük ismételten meggyőz arról, hogy a zenekar megasztárrá emelkedésének egyetlen alapja Dave Gahan engesztelhetetlen komorsága. Egy kevésbé ostoba kritikus az énekes sóvárgó hangját érzékenysége jelének tekintené, és bizonyára így is van, de én csak egy nagyon jó dalt hallok, melyben a Godley and Creme Cry-jának áradó grandiózusságát Gahan fénytelen mormogása hatástalanítja.”

Sem a pozitív, sem a negatív kritikák nem hoztak sok változtak: a kislemez kb. sehogy sem teljesített. Talán ha a Depeche Mode megpróbálta volna a brit TV-ben is azt a japán TV-ben ellőtt szülinapi tortás ötletet, jobban működött volna a dolog (lásd tegnapi videónkat!)

És mi a helyzet az A Question Of Lust formátumaival? A kislemez számos formátumban jelent meg az Egyesült Királyságban, beleértve a banda első kazettás kislemezét (CBONG11), ami egy meglehetősen mutatós kis csomag volt. Szerepelt benne egy füzet, egy kitűző és természetesen egy kazetta, amely 5 számot tartalmazott, amelyek a következőek voltak: A Question of Lust (Flood remix), Christmas Island, valamint a Some Great Reward Tour bázeli koncertjéről három dal felvétele (Shame, If You Want, Blasphemous Rumours).

A csomag grafikája nagyon menő. Az albumborító ikonjainak taglalásakot már említett robbanós ikon itt is feltűnik. Sajnos az a helyzet, hogy az ikon a lemezen az A Question Of Time-nál szerepel. A Stripped ikonja ugyanaz a kislemezen, mint az albumon, így tehát az A Question Of Lust kiadványon felbukkanó robbanós ikon csak a zavarodottság érzését táplálja. A DM logonak, ami a Black Celebration lemezen az A Question Of Lust mellett megtalálható volt, ezen a kislemezen nyoma sincs. Mindazonáltal elmondható, hogy nagyon jó eséllyel én vagyok az egyetlen ember a világon, akit a világon ez ennyire érdekel.

Maga a booklet tartalmaz 4 igencsak rettenetes képet a bandáról, az 5 dal szövegét (valójában négyet, hiszen az a Christmas Island instrumentális - a szerk.), és egy kis képet a kislemez borítójáról. Érdekesség, hogy a csomag tetején található egy ellenőrző lista, hogy tuti legyél abban, hogy semmit sem hagytak ki (kazetta, füzet és kitűző). A "limited edition" után felkiáltójel található - izgalom, netán? A másik megjegyzendő érdekesség a csomag hátulján egy "dM" matrica, ami biztosítja, hogy minden a helyén maradjon. Van egy nyitott és egy lezárt verzióm is, mert én ilyen ember vagyok.

A zenéről is pár szót, ugye? A Flood remix elég jó, bár kissé üres, hiányzik belőle néhány hang. Ez azonban nem Flood saját trükkje volt. Kiderült, hogy a Mute csak a két multitrack szalagot küldte el neki, ami mondjuk nem egy rettenetesen ügyes dolog a kiadótól... mindenesetre így is rendben van a dal. A Christmas Island egy vészterhes, nukleáris témájú instrumentális dal, Martin és Alan közös munkája, és amelynek a zenekar a producere. Az élő felvételek mind-mind kiváló minőségűek, érdemes mindegyiket meghallgatni. Ami a többi formátumot illeti, a szokásos 7'' kislemez az A Question Of Lust albumverziót tartalmazza, igaz a Fly On The Windscreen záró hangjai nélkül, felerősödő kezdéssel. A kislemez borítóján nem Alan csókol meg valakit, hanem a fotós két barátja szerepel. A borító hátulján a banda a Hansa lépcsőin csücsül.

Az egyetlen brit kiadvány a 12'' volt, ugyanúgy, ahogy a Stripped-nél, 5 számos volt, de ezúttal nem kiabáltak róla semmit, és a lemez hosszával kapcsolatban sem voltak külön igények (utalás a Stripped "5 dal - 25 perc zene" reklámkampányára - a szerk.). Szerepel rajta az A Question Of Lust, a Christmas Island hosszabb (extended) változata, ami nem igazán tesz hozzá sokat a 7'' változathoz; a People Are People koncertváltozata (szintén Baselből), az It Doesn't Matter Two instrumentális változata, ami szintén elég jó, és végül az A Question Of Lust Minimal változata. Az utolsó szám a kislemez fénypontja: kísérteties, minimál alkotás, amit az együttes készített, Gareth Jones-szal és Daniel Miller-rel.

Végül, elkerülhetetlenül, elérkeztünk a videóhoz. Mint az Anton korszak előtti összes videó 95%-a, ez se valami jó. Clive Richardson ült a rendezői székben, és a videó elejére merészen betette, ahogy Martin meztelenül és meglepően frissen ugrál az öltözőben. Aztán szerencsére más vizekre evezünk, láthatjuk a bandát komoran álldogálni a hegyoldalon, vasdarabokat ütve, miközben Dave mindent megtesz, hogy úgy tűnjön, hogy egy csörgödobon játszik. Nem túl jó, de nem is a legrosszabb, amit akkortájt forgattak róluk.

A kislemez Amerikában is kiadásra került, noha dupla A-oldalon az A Question Of Time-mal, szóval majd később kerül szóba. Ami még szép, az a U.S. 12'' promo, ami egy cool borítóval, és a But Not Tonight amerikai mixeiről már ismert Robert Margouleff egy mixével, az A Question Of Lust (Remix Edit)-tel jelentkezik.

Ez tehát az A Question Of Lust története. Mint említettem, ez egy igen időtálló darabja a zenekarnak, és a 101-verziója különösen csodálatos, különösen mikor Martin felviszi a hangját az "and you know that I'd rather be home" résznél. Az A Question Of Lust egyike volt a nagyon kevés kislemezvárományos dalnak, egy olyan albumról, ami noha tele volt remek dalokkal, ám ezek közül egyik se volt igazán kislemezre való. Én örülök ennek a kiadványnak - ha másért nem, a kazettán "Limited Edition!"-ért már megérte kiadni."

A cikk eredetije, képekkel, videókkal és némileg több részletezéssel a különböző országokban megjelent A Question Of Lust kislemezformátumokról itt található:

http://almostpredictablealmost1.blogspot.com/2016/03/a-question-of-lust.html