Ma 40 éve került a boltokba a Depeche Mode harmadik nagylemeze, a CONSTRUCTION TIME AGAIN! Ennek alkalmából kétnapos bejegyzéssorozat következik, ahogy azt már megszokhattátok :)
Már az Everything Counts kislemez jelezte a Depeche Mode új irányát, ám a Construction Time Again teljesen új hangzást hozott a zenekar életébe. Különösen a bágyadt, enyhén "náthás", szomorkás hangulatú A Broken Frame után volt feltűnő az éles, harsány hangzás, a kicsattanó energia, és a tennivágyásról szóló, a világ problémáit középpontba helyező szöveg. Martint állítólag nagyon megindította a távol-keleti turné során, elsősorban Thaiföldön látott szegénység és korrupció, ennek is köszönhetőek az új album tennivágyó, "politikus" dalszövegei.
Az, hogy ez a hangzás mitől lett ilyen, több dolog együttállásából adódott. Egyrészt új stúdiókat használtak: Londonban a The Garden Studioban, majd pedig első ízben Berlinben, a legendás Hansa stúdióban vették fel a lemez. Másrészről ekkor vásároltak egy Synclavier nevű készüléket, amelynek beépített samplerével a való világból lehetett hangmintákat felvenni, és ezt a tulajdonságát alaposan ki is használta a zenekar. Harmadszor ekkor lett a produkciós csapat tagja a The Garden saját hangmérnöke, Gareth Jones, aki új megközelítéseivel tovább színesítette a hangzást. Negyedszer pedig ekkor lett a hangzás felelőse Alan Wilder, aki a Kraftwerk és az Einstürzende Neubauten hatását organikusan építette be Martin poposabb dalaiba.
A Construction Time Again friss, fuvallatszerű, fésületlen, fiatalosan dacos lemez máig, ahol - a zenekar korábbi és későbbi pályafutásától eltérően - teljesen hiányoznak a szerelmes, vagy a testiséggel kapcsolatos dalok. (Talán belejátszhat, hogy Martin ekkortájt szakított a barátnőjével, Anne Sindwellel). Nem lehet jókedv, tettvágy nélkül végighallgatni ezeket a helyenként még kissé kajla, de első ízben tökéletesen Depeche Mode hangzású dalokat!
Nézzük meg kicsit mélyebben a korszak történetét, helyenként Jonathan Miller: Stripped című könyvét segítségül véve!
A Depeche Mode Information Newsletter áprilisi-májusi összevont száma adott hírt arról, hogy a banda jelenleg pihen a "rendkívül sikeres" távol-keleti turné után, egy live/compilation videóösszeállításon dolgozik (?!), a lemez nyáron fog elkészülni, a szerzők Martin és Alan lesznek. A lemez munkacíme 'Construction Time Again' lesz, az új kislemez júliusban, a nagylemez pedig augusztusban jelenik meg. Sőt, az őszi brit turné időpontjait is leírják, majd tollal az aljára volt írva, hogy azért még májusban is lesz egy NSZK-beli fellépés, Rod Stewart-tal. Mit ne mondjak, tökéletes jólértesültség, leszámítva a live/video compilation-t :) A következő, júniusi hírlevélben már írják is, hogy nem lesz videókiadvány, a fiúk inkább új anyaggal akarnak jelentkezni. Megerősítik, hogy a lemez címe Construction Time Again lesz, a júliusi kislemez (az Everything Counts) címét viszont itt még nem tudták a hírlevél készítői (?!). Júliusban először is mindenkit arra buzdítanak, hogy drukkoljanak Dave autóvezetői vizsgájához, majd jelzik, hogy az új kislemez az Everything Counts lesz, a B oldalán a Work Hard című dallal. A Construction Time Again lemez 7 dalt fog tartalmazni, ebből 5 Martin, 2 Alan munkája, és a Work Hard nem fog felkerülni a lemezre. Az augusztusi hírlevél pedig arról értesített, hogy Dave sajnos nem ment át a vezetői vizsgán, mert egy nagyon öreg és morcos vizsgabiztost fogott ki, majd közlik a lemez 9 dalának a tartalmát (az Everything Counts reprise itt nem szerepelt).
A Depeche Mode és Daniel Miller májusban találkozott, és közösen eldöntötték, hogy a hangzás felfrissítése érdekében a felvételekhez új stúdiót és produkciós csapatot választanak.
A felvételek új helyszíne a The Garden Studios lett a Hollywell Lane-en, a dél-londoni Shoreditch lepusztult ipari övezetében.
Gareth Jones: „John buzdított, hogy találkozzam Daniellel és a Depeche Modedal, amikor éppen valami újat kerestek. Meghívtak a Mute-ba, ami, azt hiszem, akkoriban a Kensington Gardens Square-en volt, és mindenkivel alkalmam nyílt beszélni. Elég rövid találka volt, éppen csak megnéztek maguknak. Abban az időben feketére lakkoztam a körmöm, és volt egy Marokkóban vásárolt kabátom. Eleinte vonakodtam tinisztáros rágógumi-szintipop hírnevük miatt, de hamar kiderült, hogy a stúdióban hasonló a felfogásunk: új hangzásvilágot akartunk felfedezni, hogy új mélységeket és egyedibb hangzást adjunk a zenének.
A felvételek megkezdése előtt Daniel Miller követte Vince Clarke példáját, és egy pontosan meg nem nevezett öt számjegyű összeget költött egy New England Digital’s Synclavier II-re, egy amerikai összeszerelésű zenei számítógéprendszerre, mely koncepciójában hasonlított Clarke gépéhez, a Fairlight CMI-hoz. Miller számára a Synclavier legvonzóbb tulajdonsága a beépített sampler volt, mely lehetővé tette a való világ hangjainak digitális rögzítését, majd a felvételek felhasználását és zenébe illesztését.
Daniel Miller: „Akkoriban kezdtük használni a samplinget, és mivel a zenekar egyre inkább érdeklődött a kísérletezőbb bandák iránt - mint az Einstürzende Neubauten vagy a Test Dept - mindezeket az elemeket egybegyűjtöttük, és szigorúan a popzene keretei között megpróbáltunk érdekes koncepciójú hangzásokat és struktúrákat alkotni.
Gareth Jones: „A Neubautennel is dolgoztam, úgyhogy az együttesek természetesen hatottak egymásra. De mivel csak akkor ismerkedtem a zenekarral [a Depeche Mode-dal], nem tudnám megmondani, milyen egyéb inspirációk érték őket. Én szívesen raktam hozzá a saját ötleteimet - fiatal és rámenős voltam!”
Alan Wilder: „A Synclavier csúcstechnológiájú sampler és szintetizátor volt, remekül szólt. De túl drága dög volt, és különböző alkatrészei miatt négy felnőtt ember kellett az összeszereléséhez, valamint egy kicsit bonyolult volt a használata. Olyan drága volt, hogy egy-két top producer kivételével - mint például Dan Miller, vagy Trevor Horn, a Frankie Goes To Hollywood producere - senki sem engedhette meg magának. Először a Construction Time Again-on használtuk, majd utána az azt követő két Mode-lemezen. (...) Gareth Jones-szal és Daniel Miller-rel olyan volt ez, mint egy felfedező expedíció! Mindnyájan lejártunk a gazdátlan területekre, kezünkben kalapáccsal és magnóval.”
Gareth Jones: „A közelben volt egy hatalmas elhagyott pályaudvar. A csúcsminőségű felvételhez beszereztem egy Stellavox SP7 szalagos magnót. Egy számot - a Pipeline-t - kifejezetten »talált« hangokból akartunk összeállítani, az eredmény ismert. (...) Jó sok hangmintát kezdtünk használni - természetesen a saját magunk által készített mintákat. Ügy gondolom, a samplerek a számok tizenöthúsz százalékát adták, de például a Pipeline teljes egészében samplerekkel készült. (...) Akkoriban a Depeche Mode-filozófia nagyon hangsúlyos eleme volt, hogy nem számít, ki mit játszik - végül is mindent sequencerrel játszottak. Természetesen Dave volt az énekes, Martin írta a legtöbb dalt, Daniel tervezte a legtöbb szintetizátorhangot, de úgyis a végső eredmény számított, és ahhoz nagyjából közösen jutottunk el. Nagyon hittünk a zeneszerző négysávos portastúdiójával készített demóiban, melyek az eredeti inspirációt hordozták, úgyhogy körültekintően igazodtunk hozzájuk. Természetesen a kész produkció nagyon másként hangzott, de benne volt a demó szellemisége, még ha a dallam és a szerkezet kicsit változott is a stúdióban.”
A Construction Time Again esetében a zenekar, Daniel Miller társproducer és Gareth Jones hangmérnök Nyugat-Berlinbe települt, hogy az album munkálatait a Hansa Tonstudiosban fejezze be
Alan: "„Minden számítógépesítve van, amiben végül is megbíztunk. Mióta ott jártunk, sokkal népszerűbb lett. (...) A generációm legfontosabb albumai készültek itt, például a nagy Bowie-lemezek, a Low és a Heroes."
Az együttes tagjainak is tetszett Berlin.
Martin: "„Londonban is megteheted, hogy [hajnali] kettőig dolgozol, és utána iszol egyet valahol, de Berlinben még később is - még kávéházba is mehetsz hajnali kettőkor. Daniel súlyának ez nemigen tett jót. Emlékszem, az egyik felvétel időszaka alatt szigorú diétán volt, egy másik alkalommal meg rántott camembert evett.”
Dave Gahan: „Azok az idők voltak, mikor a felvételek után mindnyájan együtt elmentünk egy bárba vagy klubba, kiütöttük magunkat, majd másnap mindent kezdtünk elölről. Elég fiatalok voltunk, a szervezetünknek nem volt szüksége még egy hét pihenésre.”
A Depeche Mode Newsletter időközben megfogyatkozott, ugyanis Anne Swindell "személyes okokból" nem vett részt a továbbiakban a munkálatokban, így azt Jo Fox, Dave kedvese egyedül szerkesztette tovább. A személyes ok az volt, hogy szakítottak Martinnal.
Martin: „Nekem személyesen is jelentős korszak volt, mert azelőtt egy istenfélő keresztény lánnyal jártam [Anne Swindell-lel], aki elég szoros gyeplőn fogott. Nevetséges volt - minden perverznek számított. Ha néztem a tévét, és valaki meztelenül mutatkozott, egyből én lettem a perverz. Úgyhogy amikor elegem lett, és szakítottam vele, elkezdtem egy berlini lánnyal (Christina Friedrich-chel) járni, egyszerre felfedeztem a szabadságot. Hatalmas fordulatot jelentett ez az életemben.”
Andy: „A stúdiók épp a berlini falra néztek. Azelőtt csak párszor hagytam el Basildont és Londont. Angliát először szintén a zenekarral hagytam el. Úgyhogy bámulatos volt ez a helyzet - távcsöves őrök kémleltek minket! A stúdió tetején játszottuk a mixeket, hangszórók voltak kitéve. Csodálatos nyár volt. Nagyon élénk és kedves emlékeim vannak az egészről - egy csomó fura figura vett körbe minket."
A kritikák elsősorban az ismét Brian Griffin által készített borítóval foglalkoztak. Johnny Waller a Soundsban így fogalmazott: "„Bár tagadják, hogy nyíltan szimpatizálnának a kommunizmussal vagy a szocializmus bármely demokratikus formájával, az új nagylemez borítóján egy férfi emel magasba egy kalapácsot. A korábbi [A Broken Frame] egy nőt ábrázolt sarlóval. A kapcsolat nyilvánvaló.”
Az NME-ben Mat Snow ügyesen látta meg, hogy a Construction Time Again új távlatok felé mutat. „Ne keressen senki rajta Meaning Of Love-ot, See You-t, de még Leave in Silence-et sem - írta. - A Construction Time Again óvakodik a személyességtől. Áll a saját kis dobogóján, egyszerre éles, bizonytalan, naiv és balos hangján fennhangon elmondja fájdalmát és a világról alkotott véleményét. De olyan őszinteség, már-már félénkség hatja át, ami meggyőz mindenkit: a Depeche Mode nem pusztán B kategóriás popbanda, amely némi intellektualitás feltételezése reményében eltér a hivatalos verziótól. Bátor és pompás poplemezt készítettek. Ilyen egyszerű.”
A zenekar tagjainak a véleménye a következő volt:
Dave: "„Minden hiányossága ellenére még mindig az egyik legtisztább albumunknak tartom [a Construction Time Again-t]. Úgy gondolom, egy része erőltetett. Talán túlságosan is erőlködtünk akkoriban. Zeneileg és szövegileg is hatalmas fordulópont volt számunkra. Túl sokat használtuk a samplert, és amíg az üzenetet akartuk mindenáron átadni, nem figyeltünk eléggé a dal szerkezetére. Nem értettük meg a lényeget. Mindenhova elmentünk, olyanok voltunk, mint a gyerekek az új játékszerrel, napokat töltöttünk építkezéseken, hangokat gyűjtve. Túl sok energiát és időt fektettünk az album kutatómunkáiba, a dalokra viszont nem koncentráltunk eléggé.”
Alan Wilder: Szeretem a Construction Time Again-t üdesége és előremutató ambíciója miatt. Az Everything Counts-ban mindazt hallhatod például, ami miatt jó az album. Nemcsak Martin távolodott el popos dalszerzői stílusától - és kalandozott változatosabb területekre -, de a sampler is akkor jelent meg először. Számomra az album pozitívan egységes.”
Gareth Jones: „A Construction Time Again nagy lépés személyesen nekem, a bandának és az elektropopnak.”
Andy: „Igazán egyedi hangzást teremtettünk, senki nem szól hozzánk hasonlóan - ez főleg a legutóbbi műveinkre igaz -, és hihetetlen tempóban fejlődünk. Ez az album az igazi, tényleg. Úgy gondolom, az év egyik legjobb lemeze lesz.”