Az A Pain That I'm Used To klipje sokkal kevesebb animációt és speciális effektet tartalmaz, mint a fent említett klipek (habár a villámok gyanúsan gyakran csapnak le a háttérben :D ). A klip érdekesnek mondható, kérdés, hogy mennyire illik a dalhoz: a DM - ezúttal Christian Eigner-rel kiegészülve - egy női autóversenyzőknek tartott roncsderbyn játszik a színpadon, miközben a háttérben látunk látványos ütközéseket, koszt és a végén még egymással dulakodó női autóversenyzőket is. Mindehhez pedig a "nullás évek közepének", azaz a 2005 körüli időszaknak a szinte kötelező, "rángatózó", rengeteg vágást és közeli-távoli váltást tartalmazó képi világa tartozik.
Eredetileg úgy volt, hogy a Better Days lesz az A Pain That I'm Used To B-oldalasa, ám végül úgy alakult, hogy a NEWBORN című felvétel került rá a kislemezre. Teljes értékű középtempójú B-oldalas, Martin szerzemény, Dave énekével: lassan, lágyan kezdődik, aztán a dal csúcspontján szinte agresszíven jön be kissé talán a Precious-ra emlékeztető dallamrész. A dal rajongói kedvencnek számít, legalább annyian követelték lemezre, mint a Free-t. Nekem a dal keverése nem igazán tetszik, túlzottan elválik egymástól a már-már fülsértő "refrén" és a dal finom, többi része. Szerencsére az egyik remixelő később nemes egyszerűséggel elhagyta a refrént, de erről majd hamarosan ;) A Newborn az A Pain That I'm Used To kiadványok közül csak kétszámos CD-n jelent meg, a kiadványdömpingben sehová máshová nem "fért fel", még a digitális kiadványok közé sem (aztán később megjelent a Playing The Angel | The 12'' Singles vinyl boxban és a streaming szolgáltatókon is). A Ben Hillier szerint "már-már soul" dal nem rossz tehát, én várnám azért a kevésbé zajos, jobban kikevert változatát.
Az egy évvel korábbi Halo-remixe után - és figyelembe véve azt a tényt, hogy ő is a Mute Records-ot erősítette 2005-ben és erősíti mindmáig - nem volt meglepetés akkortájt, hogy újabb remix fog fűződni GOLDFRAPP nevéhez. Az A Pain That I'm Used To-hoz készített átiratuk (hiszen a formáció Alison Goldfrapp mellett Will Gregory nevéhez is fűződik) hasonlóan lassú, álomvilágba repítő, mint a Halo remixük a Remixes 81-04 albumverzióban. A végén azért pár másodpercig beindul a dob és az "ítéletnapi harsona", de aztán újra visszaáll minden nyugalomba. Be kell vallanom, nekem egyik Goldfrapp remix sem tetszik, de kíváncsi volnék az ellenvéleményekre... A remix tetszetős 7'' vinyl picture disc-en is napvilágot látott, a CD változat mellett.
A NEWBORN (FOSTER REMIX BY KETTEL) volt az első változat, ami ilyen-olyan illegális módon eljutott az érdeklődő DM rajongókhoz, bennem legalábbis máig él egy olyan fura érzet, hogy ez a dal az "eredeti" (ugyanezt érzem a Route 66-nál, amit a Beatmasters mix után ismertem meg, vagy éppen a Dangerous-nél, amiből a Sensual Mixet ismertem meg hamarabb). Pedig ez egyértelműen remix; Kettel ugyanis finom, elegáns kortárs elektronikával öntötte nyakon a "soul dalt", és ez a verzió számomra is "soulosabb" lett, mint a később megismert eredeti verzió. Pedig itt teljesen kimarad a dalszöveg fele; Kettel el se jut a kissé megosztó refrénig (az "I've got someone who cares for me" részig - sőt, már az első versszak utolsó sora sincs benne a változatban, az "I've just started walking" sor sem). Lebegő elektronika, finom megoldások - ezután már csak egy lépés volt Kettel: Volleyed Iron című 2004-es lemezének felfedezése! A remix az említett A Pain That I'm Used Go Goldfrapp mixének a B-oldalán található (ez az a bizonyos 7'' vinyl picture disc), de a CD-n, sőt, a DVD kiadványon is (!) megtalálható, változatlan formában.
Az A PAIN THAT I'M USED TO (JACQUES LU CONT REMIX) a Depeche Mode egyik leghíresebb remixe: nagyon kevés átdolgozás futott be ekkora pályát, mint ez. Már a megszületésekor "hájpolva" volt: emlékszem, hogy egy felvételt hallottam, amikor egy diszkóban lejátszották az ekkor még nem ismert remixet, és valaki a felvételen áradozott, hogy milyen fantasztikus ez az átdolgozás! Hamar kiderült persze, hogy a Jacques Lu Cont álnév a világhírű DJ-t és producert, Stuart Price-t takarja. Price-nak ez amúgy is nagy éve volt: ekkor jelent meg Madonna "diszkós" lemeze, a Confessions On A Dance Floor, amelyen produceri feladatokat vállalt, és az aktuális New Order lemezen (Waiting For The Sirens' Call) is producer volt a rockos hangvételű lemez két "diszkós" dalában. Ebből az egyik remix aztán nagyon emlékezetes lett: a Jetstream-hez készült Jacques Lu Cont remix ugyanis tartalmazza a dal jellegzetes basszusgitárjátékát. Meglepetésre Stuart ennek a basszusgitár-dallamnak az első 4, gyorsan emelkedő, majd további 3, süllyedő dallamát bő fél évvel később újra felhasználta az A Pain That I'm Used To remixben is (de a két remix másban is eléggé hasonlít egymásra). Sietős, "lucskos" hangzás, jellegzetesen 2005-ös elektronikai hangulat, fokozódó négynegyed, abszolút táncolható verzió, felgyorsított Dave ének, és szünet a sorok között: Price a dal egész dinamikáját megváltoztatta. A remek remix aztán a "tízes években" kezdett diadalmenetbe: először rákerült 2011-es remixválogatásra, a Remixes 2 81-11-re, utána pedig a némi meglepetésre a turnésetlistbe visszakerülő A Pain That I'm Used To alapjául szolgált, nemcsak a Delta Machine, hanem még a Global Spirit Touron és a Memento Mori Touron is! Nem túlzás, hogy a Playing The Angel nyitódala ennek a változatnak köszönhetően vált napjaink koncertkedvencévé. Még akkor is, ha az a basszusgitár egy New Order dalból származik! ;) A remix a 12'' változat és a CD mellett - rövidített, "edit" formájában - digitálisan is megvásárolható volt.
Itt a rövidebb változat is:
Egy újabb Stuart Price remix: az A PAIN THAT I'M USED TO (JACQUES LU CONT DUB) kemény, torz, "zsizsergő" gitárral kezdődik, majd nagyon hasonlóan folytatódik, mint az előző Stuart Price-átdolgozás: némiképp kevesebb a szöveg és talán a remix táncos jellege is jobban ki van domborítva. Amúgy minden benne van ebben is, ami 2005-ben divatos volt: sietős, erősen klubos, enyhén zajos, túlvezérelt hangzás. A Dub változat az eredeti kiadvány 12'' vinyljének B oldalán található meg, de a CD változaton is megjelent; sőt, a Remixes 2 81-11 digitális kiadványdömpingjében is felbukkant, változatlan formában. Ebből a változatból nem létezik "edit" verzió, mint az eredeti Jacques LuCont remixből.
A Northamptonshire-ből származó testvérpár, Steve Conner és Dave Conner formációja, a BITSTREAM is két remixszel képviselteti magát a ma kereken 20 éve megjelent A PAIN THAT I'M USED TO kiadványon! Az ő feltűnésük egyértelműen Martin műve: tipikusan az a fajta jó értelmeben vett izgága, "beteg" elektronika jellemzi a formációjukat, ami Martint is foglalkoztatja az elmúlt 20 évben. Ráadásul a legbiztosabb "figyelmeztető jelző" is feltűnt, hogy szerepelni fognak DM kiadványon remixelőként: Martin ugyanis a 2004-es, Being Boiled címet viselő DJ szettjében egyik dalukat (Bass Movements) kétszer is eljátszotta! Az első remix a BITSTREAM THRESHOLD címet viseli, és a már említett izgága, kifacsart elektronika jellemzi, amelyhez ráadásul régies, a DM, vagy még inkább a Kraftwerk korai napjaiba kalauzoló hangok párosulnak. A mix végén az Aphex Twin-szerű szétesés mellé nagyon jól illenek a szinte templomi jellegű Dave-vokálok! Nem egy könnyen emészthető változat, de többször hallgatva egyre több értékét mutatja meg. A limitált 12'' vinyl és a promo CD mellett a digitális kiadványon a remixnek egy editált változata található meg a remixnek.
A BITSTREAM által készített másik A PAIN THAT I'M USED TO remix elnevezése BITSTREAM SPANSULE REMIX. Ez hangszerelésében nem, de szerkezetében eltér az előző, Bitstream Threshold remixtől: homályból előtörő hangokkal kezdődik, majd az említett izgága IDM-hangzás mellett Dave különböző sebességen eljátszott vokáljaival is hangulatot teremt. Ez a megközelítés az említett limitált 12'' vinyl mellett CD-n is megtalálható, és a digitális kiadványon ennek is egy rövidített, "edit" változata található meg.
A legendás belga szintipop/avantgarde formáció, a TELEX nagyjából a Depeche Mode kortársa volt: 1978-as indulásuk után talán még hatottak is a basildoni suhancokra. A banda 1988-ig létezett, majd a kétezres évek közepén reaktiválták magukat, 2006-ban még új lemezt is készítettek. Egyik első életjelként - meglepetésre - remixfelkérést kaptak a Depeche Mode-nak: ez volt az A PAIN THAT I'M USED TO (TELEX REMIX!). A belga veteránok tiszteletben tartották az eredeti dalt, és egy finoman "kotyogós" változatot készítettek a szélsőséges, dühös eredeti dalból. A jellegzetes "Telexes" hangok azért ott vannak a háttérben, de ez valóban inkább egy tiszteletadás volt a szintipop-avantgárd szintérből stadiontöltő óriásokká váló Depeche Mode előtt! A dinamikát érdekesen mellőző alkotás igencsak hirtelen ér véget. Érdekesség, hogy ez a remix csak és kizárólag CD-n jelent meg 2005-ben - aztán persze a Playing The Angel | The 12'' Singles vinyl boxban is feltűnt és ezáltal streaming szolgáltatókra is felkerült.
Az A PAIN THAT I'M USED TO-hoz két radio edit is született, két különböző rádiós promó CDn. A nemes egyszerűséggel csak RADIO VERSION 1-nek elkeresztelt változat a klipverzió rövidített változata: az elején az "ítéletnapi harsona" sokkal visszafogottabb, letompítottabb, és a dal különböző instrumentális részei sokkal rövidebbek, mint az albumverzióban. Az igazi meglepetés azonban a mix készítője: régi ismerősünk tér vissza ugyanis, Mark 'Spike' Stent személyében! Emlékezetes: Mark a Songs Of Faith And Devotion korszakban Flood-dal és Alannel felelt az album hangzásáért: ráadásul olyan mixek fűződnek a nevéhez, mint az I Feel You Throb és Helmet At The Helm Mix, vagy éppen a Walking In My Shoes Ambient Whale Mix. Visszatérés tehát 12 év után!
Mark 'Spike' Stent két radio version-t is készített az A PAIN THAT I'M USED TO-hoz. A RADIO VERSION 2 még lágyabban, elektronikusan kezdődik, majd meglepetésre egyből a dal refrénje következik, viszont csak egyszer. Ezután nagyjából visszaáll a világ rendje és az első radio version-höz hasonlóan megy végig a dal - az utolsó versszakokban itt talán több effekt hallható. A remek kezdés kicsit többet ígért!
És mára az utolsó A PAIN THAT I'M USED TO remix az egyik legfurább: a TELEX REMIX 2 szintén csak a digitális kiadványon kapott helyet és kicsit túltolja az alternatívságot; ugyanakkor viszont finom lüktetésében már a SOTU-korszak mixeit (elsősorban a Little Soul Thomas Fehlmann mixeit és az In Chains Minilogue átdolgozásait) idézi.
A kétezres évek közepe a DVD formátum bűvöletében telt a Depeche Mode-nál: a Freelove és a Martyr között a kislemezeik jelentős része DVD formájában is megjelent. Ezeken általában videókülönlegességek, klipek kaptak helyet, de gyakran audio érdekességek is kerültek rá (talán azért, mert DVD-ről macerásabb volt legrabbelni a zenét? :D ). Természetesen a hétvégén górcső alá vett A PAIN THAT I'M USED TO sem volt kivétel a ma már kissé céltalannak tűnő DVD-kiadványok között: a klip és az audioként szereplő Newborn remix mellet egy BEHIND THE SCENES videó is megtalálható volt róla, ami tulajdonképpen az A Pain That I'm Used To klipjének a werkfilmje. Látványos ütközések, komoly felvételek és magányosan guruló kerekek a videóban! :D
Szintén a kétezres évek közepének érdekessége volt - egészen pontosan a Playing The Angel és az Hourglass lemezeké - hogy ekkor elég könnyen elérhető volt a lemez dalainak instrumentális változata. Hallgassuk meg tehát az A PAIN THAT I'M USED TO ének nélküli verzióját!