"Amikor elkezdtem ezt a sorozatot a blogomon, tudtam, hogy eljön ez a nap. Már egy ideje próbálkozom a Hole To Feeddel, sőt, ez bizonyos mértékig a blog védjegyévé vált. Szeretném, ha inkább a minőségi írásról vagy a mélyelemzésről lenne ismert, de ez elkerülhetetlen.
A harmadik Depeche Mode dupla A-oldalas kislemezén két dal volt, az egyik a a Hole To Feed, a dal, amely a zenekar történetének legrosszabb címével büszkélkedhet, és a Fragile Tension, egy olyan dal, amelyet az emberek olyan szenvedéllyel gyűlölnek a dal kiszivárgása óta, mint amilyet általában a tömeggyilkosok vagy Boris Johnson számára tartogatnak.
Ezzel a kiadvánnyal kaptunk egy most már nagyon drága dupla 12"-t, egy CD-single-t és egy videoklipet, amit attól tartok, hogy pár perc múlva meg kell néznünk. Akkor vágjunk is bele.
A Hole To Feed/Fragile Tension, BONG42, 2009. december 7-én jelent meg. A hivatalos oldalon egy hónappal a megjelenés előtt jelentették be a mindannyiunkat izgalomba hozó hírt azzal, hogy a kislemez megjelenik, és nem lesz 7” vagy limitált CD. Rossz hír tehát a gyűjtőknek.
A kislemez megjelenésének módja azt jelentette, hogy nem lesz jogosult az Egyesült Királyság slágerlistáira, így nagyon kevés kislemezkritika jelent meg. A Hole To Feed-et természetesen Dave, Christian Eigner és Andrew Philpott írta, így ez azt jelentette, hogy a Sounds Of The Universe meghallgatásakor néhány kritikus figyelmét felkeltette. A Pitchforknak úgy tűnt, hogy tetszett:
„A Hole to Feed, egy Gahan-szerzemény, Bo Diddley-alapütem találkozik a sci-fi hangulattal, miközben Gahan, akinek a problémás története nyilvános, kettős jelentésekből és célzásokból merít, hogy kivetítse a zenekar védjegyének számító nárcisztikus előjeleket."”
Ugyanez a kritika a Fragile Tensionről is így vélekedett:
„...visszautalva a zenekar szintetizátorosabb napjaira anélkül, hogy elveszítené a Violator utáni gondosan ápolt grunge-réteget, ez a stratégiája tükrözi a „Fragile Tension”-nek (ami nem lett volna rossz helyen az általában zajosabb Angelen)”
A Hole To Feedről a The Quietus így nyilatkozott:
„Ez a minimál acid blues az énekesnő függőségét érinti, minimalizmusát pedig a régi eszközök és egy kiemelkedő, primitív rockgitár használata hangsúlyozza.”
Ugyanennek a kritikának sikerült úgy jellemeznie a Fragile Tensiont, hogy nem mondta meg, hogy tetszik-e neki a dal:
„Ez a dal, akárcsak a 'Jezebel', a 'Lillian'-re emlékeztet a Playing The Angelről, és egy kicsit olyan, mint egy ökoballada vagy elégia a Föld bolygó még el nem tűnt szépségéhez. A szintetizátor melankóliája és az érzelgősség azonban nem tükröződik Gore már-már harsány gitárjátékában.”
Általánosságban véve tehát többnyire pozitív volt a kritikák összképe.
Mivel a dal nem került be a brit slágerlistákra, így nincs is helyezés, amit megnézhetnénk. A zenekar természetesen semmit sem tett a promóciójáért, bár Franciaországban a 27. helyig jutott. Még a Depeche Mode rajongás forrongó központja, Németország is csak a 39. helyig juttatta el a maxit.
A helyzet a következő. Mint talán már kitaláltátok, nem szeretem a Hole To Feed-et. Nem egy jó Depeche Mode dal, és egyszerűen borzalmas a címe. Gondoljatok bele - Hole. To. Feed. Ki etet egy lyukat? Mivel etetsz egy lyukat? Ez zord. Ez azt jelenti, hogy miután most kellett hallgatnom a Peace-t az utolsó bloghoz, majdnem úgy érzem, hogy a Hole To Feednek van néhány megváltó tulajdonsága.
Akkor ez a főcím: „Nem olyan rossz, mint a Peace”.
A zenekar kötelességtudóan kitartott a dal mellett a Tour Of The Universe alatt, és összesen 103 alkalommal játszotta el élőben. Ellentétben az anyalbum sok más dalával, ezt legalább lehetett élőben játszani, függetlenül attól, hogy mennyire hangulatgyilkos volt a Wrong után. Utoljára a 2010. február 27-i düsseldorfi Esprit Arena koncerten játszották, és gondolom, nem fogjuk többé hallani.
A Fragile Tensionre először akkor figyelt fel mindenki, amikor egy remix kiszivárgott az internetre, és a Depeche Mode rajongótábor nagy része habzó szájjal, felháborodva kezdte el gyepálni ezt a szintipopos szörnyűséget. Képzeld el, hogy ennyire feldühödtél, majd meghallgattad a Sounds Of The Universe-t. Igazából mindig is kedveltem a dalt, bár ez talán annak kontextusában van, ami az albumon körülveszi. Ez egy elég tisztességes szám, tele Martin arra a korra jellemző csillogó lelkével, könnyű dalszövegekben fürödve, és kihívok bárkit, aki meghallgatja a harmóniákat az utolsó versszakban („There's a dizzying feeling...”) és nem mosolyog.
Mivel a Fragile Tension a Sounds Of The Universe-ről származott, nyilván nem működött volna élőben, és nem is működött. Csak egyszer játszották élőben, 2009. július 24-én a torontói Molson Amphitheaterben, és azóta nem hallhattuk.
Most pedig a klipekről. 2009. szeptember 30-án az LA Timesban megjelent egy cikk „Eric Wareheim Directs New Depeche Mode Video, Some Fans Say It's The Worst Ever” címmel. A szalagcímekhez képest eléggé leíró, bár azt nem írja, hogy ez a valaha készült legrosszabb Depeche Mode videó, vagy a valaha készült legrosszabb videó. A videó meggyőző érveket hoz fel az utóbbi lehetőség mellett.
Eric Wareheim - azoknak, akiknek hozzám hasonlóan fogalmuk sincs, ki ő - egy amerikai humorista. Reméljük, hogy komédiás képességei jobbak, mint a videó rendezői képességei, mivel ez a videó egy abszolút katasztrófa. Emlékeztek, amikor a Peace-t szidtam, amiért csak egy Depeche Mode pólón és egy poszteren keresztül mutatta be a zenekart? Nos, ebben a videóban egyáltalán nem szerepelnek semmilyen formában, legalábbis amennyire meg tudtam állapítani, mivel a szemem elmosódott a dühtől és a könnyektől, mivel ti, drága olvasók arra kényszerítettetek, hogy megnézzem ezt a klipet.
Elég ártatlanul nyitunk egy nagyon elegánsan öltözött cover bandával, akik a Hole To Feed-et mimikázzák, és olyan izgatottnak tűnnek, mint bárki, akinek mimikáznia kellene erre a dalra. A dalhoz egy tánclépés is társul, de ez semmit sem tesz a statikus, unatkozó közönségnek. Semmilyen Hole To Feed tánc nem tudja elterelni a figyelmüket a dalról.
Várjunk csak....a tömeg mind megfordult. Mi lehet érdekesebb látvány, mint egy futurisztikus táncos rutint bemutató Depeche Mode-coverzenekar?
(Kapaszkodjatok meg!)
Két ember nyalogatja egymás arcát.
Két
Ember
Nyalogatja
Egymás
Arcát.
Nos, a Depeche karrierjének egészen eddig a pillanatáig volt néhány furcsa dolog a videókban, olyan dolgok, amikről azt gondolnád, hogy csak a művészethez és annak számos fogalmához mélyen értő emberek értik. Természetesen volt néhány szörnyű szemét is, de még a Peace-nek is volt egy olyan témája, amit össze lehetett kapcsolni a dallal, amit ábrázolni próbált. Ez csak két ember, akik egymás arcát nyalogatják egy éjszakai klubban, és ez egyszerre visszataszító és, nos, egyszerűen szar.
Ó, és ez még nem a vége. Ó, dehogyis.
A nyalakodók tovább nyalakodnak, a perverzek tömege tovább nézi, a zenekar pedig tovább játszik. A nyalás miatt az emberek elfordulnak? Nem, épp ellenkezőleg. Egy másik pár is elkezdi, aztán egy másik, aztán még egy, aztán még egy, aztán mindannyian.
Egy szobányi embert nézel, aki egymás arcát nyalogatja. Egy Depeche Mode klipben. Ez az a zenekar, akiknek az Enjoy The Silence videoklipje volt. Nekik volt a Strangelove is. Jézusom, még a Master & Servant is volt nekik - az legalább szórakoztató volt. Lehet, hogy mindannyian láncra verve babráltak, de senki sem nyalta egymást. KI A FENE HAGYTA JÓVÁ EZT A VIDEÓT, ÉS MIÉRT VAN BENNE ANNYI NYELV?
Ez csak így megy tovább.
Kilépünk a klubból, és azt látjuk, hogy a klubon kívül, abban a pokolban, ahol ez a videó játszódik, mindenki szintén ott van. MINDENKI NYALOGATJA A MÁSIKAT. HAGYJÁTOK ABBA EZT AZ EGÉSZET. MIÉRT NEM HÍVJA SENKI A RENDŐRSÉGET?
Ez már több mint borzalom. A nyelv fogalma érthetetlenné válik, ahogy nézed, ahogy a nyelv lepattan az arcról és újra a nyelv lecsapódik az arcról, és megint újra a nyelv lecsapódik az arcról, miközben egy Depeche Mode dal szól.
Ismeritek azokat a borzalmas Dave Gahan mémeket, amiket a neten láthattok, ahol egy elmebeteg rajongó összerakott három képet Dave-ről, és úgy tűnik, hogy a képet az internet minden DM-hez kapcsolódó részébe felteszi azzal a szöveggel, hogy "JÓ REGGELT MINDEN DEPECHE MODE FANNAK, ITT AZT ÉN SZÍVEM ANGYALA, DAVE. SZERETET NEKI VALAMINT ALANNEK ÉS MARTINNAK, DE FLETCHNEK NEM." ŐK AZ URAK ÉS ÉN VAGYOK A SZOLGÁJUK”? Ez a mém jobb, mint ez a videó.
Három teljes életnek érződik, amikor a zene elhallgat, és hála minden Istennek, aki minden vallásban szerepel a földön, mert emellett a nyelvek is elhallgatnak. Vége van.
Na most, fogalmam sincs sem a művészetről, sem Eric Wareheim összegyűjtött műveiről, de mi a fene volt ez? A dal címe nem Tongue To Face vagy Drool To Cheek, szóval mi a fene ihlette a legrosszabb négy percet MINDEN felvételből, amihez a "Depeche" és a "Mode" szavak valaha is kapcsolódtak? Vajon a zenekar tényleg látta ezt, mielőtt megjelent?
Mégis, ha van egy üzenet, amit a Hole To Feed-ről levonhatunk, az a következő: amikor a zene leállt, minden rossz dolog is leállt. Ha nincs Hole To Feed, nincs borzalmaas nyelvi fesztivál. Talán végig ez volt a lényeg.
A Fragile Tensionhez is készült természetesen videó. A Hole To Feed videó puszta borzalma elfeledtette velem mindazt, amit tudok, úgyhogy köszönöm Adamnek a Depeche Mode Home Facebook-oldalán, hogy emlékeztetett erre.
A videóban valóban a Depeche Mode szerepel, ami újszerű koncepció. Az űrben repkedő sok pixel között Dave-et, Martint és Andy-t látjuk élő pózban - Dave izzadtan énekel, Martin a fejét billegve tartja a gitárját, Fletch pedig a karját lóbálja.
Igazából semmi más nem történik, de nem is kell. Nincsenek nyelvek, és ahogyan a Hole To Feed után érzem magam, talán a valaha volt legjobb Depeche Mode videó. Inkább emléktörlő, mint palettatisztító. Köszönöm Fragile Tension."
Formátumok és további érdekességek az eredeti linken.
